Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Gyümölcsöt terem a plébánia kertje

2024. április 13. 22:23
A tényleges szüretre ugyan még várni kell pár évet, de az alapok már adottak hozzá.

Szombat délután a vármegye KDNP-s polgármester és önkormányzati képviselőjelöltjei, Porga Gyula polgármester, Navracsics Tibor vármegyei pártelnök, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség, valamint az egyházközség tagjai tíz őshonos gyümölcsfát – almát, kajszibarackot és vilmoskörtét – ültettek el a Szent László plébánia kertjében.

Minderre a párt kb. egy hónappal ezelőtt indult Ültess, hogy Élhess! faültetési akciójának keretében került sor.

Dr. Navracsics Tibor elmondta, bár valószínűleg nem tűnik túl magától értetődőnek, a háború, az infláció és a jövőt is beárnyékoló klímaválság közepette minek ültet valaki fát, számukra épp ez adta az ötletet a kezdeményezéshez. „Aki fát ültet, optimista, bízik a jövőben, abban, hogy a tevékenysége gyümölcsét az elkövetkező nemzedékek fogják learatni. Mi is bízunk ebben, de közben tudjuk, a jelenben kell tenni egy biztonságos, virágzó jövőért. Ezért indítottuk ezt a gyümölcsfa-ültetési akciót az összes vármegyében, hozzájárulva ahhoz, hogy gyermekeink, unokáink is békében, jólétben élhessenek” – fogalmazott.

Halmay Gábor, a párt vármegyei szervezője hozzátette, a helyszín kiválasztásánál értelemszerűen adódott Veszprém, a Szent László plébánia kertjét pedig Udvardy György érsek és Szabó János plébános ajánlotta, hiszen a közterületi gyümölcsfaültetés jogilag bonyolultabb helyzetet jelent, illetve megfelelő méretű terület is bőven akadt, hiszen korábban itt nem voltak ilyen jellegű fák. Így viszont az egyházközösség tagjai nemcsak a helyszín biztosításában, illetve az ültetés előkészületi munkálataiban segítettek, de az utógondozást – metszést, öntözést, permetezést, szezonális tevékenységek ellátását – is vállalták, cserébe pedig ha minden jól megy, néhány éven belül ízletes, őshonos hazai gyümölcsfajtákat szüretelhetnek.

S bár egyelőre az akció lezárult, a közeljövőben van esély arra, hogy folytatódik: Tapolcán már jelezték, hogy csatlakoznának, reményeik szerint pedig a vármegye több településén is tudnak még gyümölcsfákat telepíteni.

Bertalan Melinda
Szalai Csaba
további cikkek
Ambrus Attila, a Viszkis rabló: „nincs nyugdíjas bankrabló” közélet Ambrus Attila, a Viszkis rabló: „nincs nyugdíjas bankrabló” Nyolcévesen egy kisfiúnak azt mondta az apja, „fiam, te a börtönben fogsz meghalni.” Amikor aztán ez a fiú már felnőttként tizennyolcéves fegyházbüntetését töltötte épp és elért hozzá apja halálhíre, akkor megfogadta: nem nyerhet az apja. A kisfiú Ambrus Attila, a „Viszkis rabló” volt, aki szerdán Veszprémben tartott nem mindennapos tárlatvezetést a Várbörtön kiállításon, majd stílszerűen egy whisky társaságában beszélt őszintén a rablásokhoz vezető útról, a szerencséről, ami mindvégig társa volt, majd a börtönévek túlélési stratégiájáról, végül pedig az újrakezdésről. ma 11:39 Február 17-ig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra érettségi Február 17-ig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra A május-júniusi érettségi vizsgákra február 17-ig lehet jelentkezni; az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, valamint javító vizsgát tehetnek - közölte az Oktatási Hivatal (OH) szerdán. tegnap 11:24 Orbán Viktor: kibővül az otthonfelújítási program úgy, hogy a nyugdíjasok is felvehessék Orbán Viktor Orbán Viktor: kibővül az otthonfelújítási program úgy, hogy a nyugdíjasok is felvehessék Van egy vidéki otthonfelújítási program családosoknak, ötezernél kisebb településeken. Ezt ki fogjuk bővíteni, úgy, hogy a nyugdíjasok is felvehessék – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára kedden feltöltött videóban. tegnap 11:06 A házasság és a család ünnepe ékezik Veszprémbe Házasság hete A házasság és a család ünnepe ékezik Veszprémbe Február 9. és 16. között érkezik a Házasság Hete Veszprémbe is, ahol a szervezőknek ezúttal is sikerült sokszínű  programokkal előrukkolniuk, az interaktív workshopoktól a legmélyebb lelki dimenziókat érintő beszélgetésekig. Cikkünkben bemutatjuk az összes programot, amiből válogathatnak Veszprémben, nem csak házasápárok, hanem mindenki, aki szeretne többet tenni a párkapcsolata és családi élete érdekében. tegnap 10:12

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.