Nyolc ország közel négyszáz versenyzője mérette meg magát az 52. Balaton Bajnokságon. Mivel a barcelonai felnőtt Európa-bajnokságra lehetett szintet teljesíteni, így még Törökországból, Görögországból és Malayziából is érkeztek versenyzők.
A rendezvényt Porga Gyula alpolgármester nyitotta meg, majd dr. Horváth Zsolt, országgyűlési képviselővel, a VEDAC elnökségi tagjával közösen köszöntötték a szerdán fantasztikusan teljesítő két kalapácsvetőt, Hudi Ákost és Pásztor Bencét, továbbá edzőjüket, Zentai Tibort.
A legszínvonalasabb versenyek és a legjobb hazai eredmények kalapácsvetésben születtek. A kontinenstornára készülő Orbán Éva stabil versenyzéssel 69,38 métert dobott 4 kg-os kalapáccsal úgy, hogy egy héten belül a Balaton Bajnokság már a 3. versenye volt.
Orbán Éva
Fertig Fruzsina két méterrel javította meg a női ifjúsági megyecsúcsot, 60,59 méteres dobásával a 4. helyre lépett előre a világranglistán, amely biztató a szingapúri I. Ifjúsági olimpia előtt. A másik ifjúsági olimpikonunk, Töreky Balázs is egyéni csúcsot dobott, az 5 kg-os kalapácsot 75,25 méterre repítette. A juniorok között Hudi Ákos megközelítette a 80 métert (79,40) 6 kg-os kalapáccsal, Pásztor Bence pedig 4 kg-os szerrel jutott 80 méter fölé a serdülők között (83,76).
Hudi Ákos
A futóknál 5000 méteren Kovács Tamás magabiztos győzelmet aratott (14:43,63), 1500 méteren Szalai Benjamin ért először a célba (3:58,00), és Bartha László révén (53,02) veszprémi győzelem született 400 méter gáton is. Remek versenyt hozott a férfiak 800 méteres versenye is, amit a görög Nacoupulos Coxest nyert 1:48,67-el, megelőzve a remekül hajrázó VEDAC-os Takács Dávidot.
Farsang Evelin
A hölgyeknél a Stark Barbara Emlékversenyt, vagyis a 400 méteres gátfutást a VEDAC tragikus körülmények között elhunyt atlétájának egykori csapattársa és barátnője, Farsang Evelin nyerte (60,23).
A szenioroknál is – a III. Szenior Veszprém Kupa keretében – remek VEDAC-os eredmények születtek. A női kalapácsvetést Benes Magdolna nyerte 38,49 méterrel, a diszkoszvetésben Gosztolai Mária diadalmaskodott 38,49 méterrel. Hazai győzelem született 100 méteres síkfutásban G. Noé Judit révén, aki 14,29 másodpercet futott, a női hármasugrást pedig Borbély Gáborné nyerte 8,82 méterrel. A legjobb női szenior versenyző díját Benes Magdolna vehette át.
Gosztolai Máriának Porga Gyula gratulál
Eredmények
Kalapácsvetés (4 kg) női - Szabó Ernő vándorserleg
1. Orbán Éva VEDAC 69,38
5. Fertig Fruzsina VEDAC 60,59
Súlylökés (7,26 kg) férfi
2. Páli Viktor VEDAC 16,56
Diszkoszvetés (2 kg) férfi
4. Mozsdényi Dávid VEDAC 53,35
7. Páli Viktor VEDAC 49,54
Kalapácsvetés (7,26 kg) férfi
3. Dobos Máté VEDAC 63,52
4. Schwéger Norbert VEDAC 58,56
Kalapácsvetés (6 kg) férfi
1. Hudi Ákos VEDAC 79,40
Kalapácsvetés (5 kg) férfi
1. Töreky Balázs VEDAC 75,25
2. Árvai Krisztián VEDAC 72,86
4. Ikládi Patrik VEDAC 57,86
Kalapácsvetés (4 kg) férfi
1. Pásztor Bence VEDAC 83,76
5000 m férfi
1. Kovács Tamás VEDAC 14:43,63
6. Kiss Áron VEDAC 15:26,55
400 m gát (0,91) férfi
1. Bartha László VEDAC 53,02
400 m gát női - Stark Barbara emlékverseny
1. Farsang Evelin VEDAC 60,23
4. Bábán Júlia Berta VEDAC 66,13
800 m férfi
2. Takács Dávid VEDAC 1:49,82
1500 m férfi
1. Szalai Benjamin VEDAC 3:58,00
3. Kilián Dániel VEDAC 4:10,16
6. Nagy Patrik VEDAC 4:21,96
400 m női
3. Loránd Lilla VEDAC 55,79
7. Pernesz Zsófia VEDAC 60,51 f1
8. Kontó Ivett VEDAC 60,81 f1
9. Nagy Cecília VEDAC 62,71
1500 m női
4. Hudi Enikő VEDAC 5:06,92
100 m gát (0,84) női
4. Pálfi Brigitta VEDAC 14,39
200 m férfi
5. Nagy Gábor VEDAC 23,51
Súlylökés (4 kg) női meghívásos
1. Bácskay Zsófia Matild Continent Company SE 12,68
2. Újvári Brigitta VEDAC 8,61
Diszkoszvetés női meghívásos
4. Úvári Brigitta VEDAC 21,39
Hármasugrás női
5. Fülöp Renáta VEDAC 11,89
7. Pálfi Ivett VEDAC 11,67
Diszkoszvetés női szenior
1. Gosztolai Mária VEDAC 27,53
Kalapácsvetés női szenior
1. Benes Magdolna VEDAC 38,49
Hármasugrás női szenior
1. Borbély Gáborné VEDAC 8,82
100 m női szenior
1. G. Noé Judit VEDAC 14,29
Súlylökés női szenior
2. Gosztolai Mária VEDAC 10,49
Távolugrás női szenior
2. Borbély Gáborné VEDAC 4,37
3. G. Noé Judit VEDAC 4,18
100 m férfi szenior
5. Pallai Gyula VEDAC 18,09