Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Drámai mértékben csökkent az üzemanyag-fogyasztás

2010. július 12. 9:34 // Forrás: portfolio.hu
A tavalyi év első negyedév óta két jelentős jövedéki adóemelés is történt hazánkban, amelyek súlyosan felhajtották az árakat.

Ismét drámai mértékben csökkent a hazai üzemanyag-fogyasztás a második negyedévben Magyarországon. A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) adatai alapján a visszaesés 13%-os volt - elsősorban a benzin kereslet zuhanásának köszönhetően.

Ez a visszaesés ráadásul még az első negyedévesnél is nagyobb, hiszen az év első három hónapjában 12%-kal zsugorodott a piac. Az első negyedévben még mondhattuk azt, hogy a 2010. január 1-én bekövetkezett durva jövedéki adóemelés miatt a fogyasztók a tavalyi negyedik negyedévben olyan előrehozott kereslettel jelentek meg a benzinkutakon, amely aztán az első negyedévben kiesett a fogyasztásból, most azonban ezt már nem hozhatjuk fel indokként.

Azt azonban sokkal inkább, hogy:

1. A tavalyi évben a forint rendkívül gyenge volt, így a külföldieknek (különösen az otthon euróval fizetőknek) nagyon megérte Magyarországon tankolni. Ez felhajthatta a tavalyi első negyedévi fogyasztási adatokat.
2. A tavalyi első negyedév óta két komoly jövedéki adóemelés is történt hazánkban, amelyek súlyosan felhajtották az árakat. A forint mindeközben jócskán visszaerősödött, így a külföldiek ma már valószínűleg inkább kerülik a magyarországi tankolást. Sőt, erősödhetett a hazánkból külföldre irányuló benzinturizmus.
3. A magyar benzin és gázolajárak a tavalyi év elején visszaestek, ma azonban soha nem látott magasságokban tartózkodnak. Bár az üzemanyagok kereslete kevésbé rugalmas, ugyanakkor az áremelkedés, illetve a gazdasági válság miatt csúcsra hágó munkanélküliség már valószínűleg nyomást gyakorol a lakossági fogyasztásra is.

A visszaesést elsősorban a benzin kereslet csökkenése okozta, itt 16%-kal esett a volumen, míg a gázolaj esetében 10.5%-kal.
 

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.