Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az Utcazene példaértékű fesztivál

2010. július 13. 8:53 // Forrás: Sax
Porga Gyula kulturális alpolgármester szerint az Utcazene az identitástudat erősítésén túl fontos kulturális és gazdasági hozadékkal bír.

– A szűkös kereteket figyelembe véve mekkora összeggel tudta támogatni a veszprémi önkormányzat az Utcazene fesztivált?

– Az Utcazene a város kiemelt művészeti rendezvénye, így garantáltan számíthat önkormányzati támogatásra – idén nyolc millió forintot különítettünk el erre a célra. Emellett az idei lesz a harmadik év, amikor a takarítási költségek nem a szervezőket terhelik, hanem átvállalja az önkormányzat – nem kis tételről van szó, tavaly 13 millió forintot tett ki.

– A konkrét pénzügyi támogatáson kívül miben tudja segíteni a városháza a projekt megvalósulását?

– A rendezvény tartalmi, műszaki, technikai részéért a szervezők felelnek, az önkormányzat a különböző egyeztetések lefolytatásában, az engedélyek kiadásában tölt be koordináló szerepet. A fesztivál a belvárosban zajlik, kora délután kezdődik és késő éjszakáig tart, ez pedig a belvárosban lakók nyugalmát nyilvánvalóan zavarhatja. Azért, hogy minél kevesebb súrlódással járjon a rendezvény, egyeztetéseket szervezünk, amelyeken részt vesznek a belvárosi lakók képviselői, a szervezők, a rendőrség, a közterület-felügyelet és a tűzoltóság. Azt látom, hogy az előző évek tapasztalatainak köszönhetően fokozatosan sikerül egyre komfortosabbá, problémamentesebbé tenni a fesztivált – gondolok itt a színpadok, a mobil illemhelyek elhelyezésére, vagy például a hangerő kérdésére. Ezeken az egyezetéseken nem az ellentétes vélemények hangoztatása, hanem az együttműködés az elsődleges szempont.

– Miért került a kiemelt fesztiválok közé az Utcazene, azaz miért tartja az önkormányzat fontosnak a rendezvényt?

– Hat kiemelt fesztiválja van a városnak – közéjük tartozik az Utcazene is. Mind a hat olyan rendezvény, amit hosszú távon kíván támogatni a város, tehát gyakorlatilag előre anyagi kötelezettséget vállalunk, előre garantáljuk, hogy mi az a minimum összeg, amivel szubvencionáljuk ezeket a programokat. E fesztiválok Veszprém jó hírét öregbítik, nagy tömegeket vonzanak, és komoly minőséget képviselnek. Nem mellékes az sem, hogy a stabil városházi támogatásnak, az erős önkormányzati akaratnak köszönhetően a különböző szponzorok is könnyebben állnak ezen rendezvények mellé.

– Mennyi ideig látni az önkormányzat anyagi segítségét az Utcazene mögött?

– Éppen 2010-ben jár le a kötelezettségvállalás, így a következő testületnek kell majd eldöntenie, hogy a jövőben is támogatni kívánja-e a fesztivált.

– Volt az önkormányzatnak konkrét elvárása vagy kérése a fesztivál tartalmával, lebonyolításával kapcsolatban?

– Erre könnyen tudok válaszolni: nem volt. Ennek pedig az a legfontosabb oka, hogy az Utcazene példaértékű fesztivál. Rendkívül fontos, hogy az évről-évre újra lezajló rendezvények folyamatosan megújuljanak, mindig legyen bennük új színfolt, új elem, előrelépés, mindig legyen valami új akció, ami színesíti az eseménysorozatot. Az Utcazene idén ünnepli a 10. születésnapját, és ha belegondolunk, hogy honnan indult, és hova nőtte ki magát, akkor egyértelmű, hogy esztendőről-esztendőre fokozatosan építkezett a fesztivál, azaz látszik a dinamikus fejlődés. És ebben példaértékű az Utcazene. Úgy érzem, szükséges lenne megfogalmazni a többi kiemelt rendezvény esetében is azt az elvárt fejlődési célt, amit a garantált támogatás mellett illene elérniük.

– Mit hozhat a városnak az Utcazene?

– A fesztivál legnagyobb erénye, hogy van négy nap, amikor Veszprém kicsit kilép a hétköznapokból és „megbolondul”. Bárki, aki eljön az Utcazenére, azt látja, hogy a kicsi gyerekektől kezdve az idősebbekig minden korosztály kint van az utcákon. Az Utcazene a „mi” rendezvényünk, abszolút veszprémi, a belvárosban találták ki, a belvárosban zajlik – ténylegesen erősíti a veszprémi identitástudatot. Emellett rengetegen érkeznek az országból hozzánk csak erre a rendezvényre, sokan a szabadságukat az Utcazene hetére időzítik. Nagyon fontos a város gazdasága szempontjából is, érdemes lenne kiszámolni, hogy a jelenlévő vendégek milyen bevételt generálnak a veszprémi üzletekben, szállásadó helyeken, hiszen itt költenek, itt fogyasztanak, itt alszanak. Tehát a fesztivál hozadéka kettős: egyrészt kulturális, másrészt gazdasági is.

– Önt is látni fogjuk az elkövetkezendő napokban a belvárosban egy-egy színpad előtt?

– Nagyon szeretem az Utcazene fesztivált, a kezdetektől fogva törzslátogatói vagyunk a családommal. Az élethelyzetből és az életkorból fakadóan este 8–9-ig maradunk bent a gyerekekkel, nem célzottan indulunk neki, általában a tömeg sodor minket. Persze mindig vannak olyan nagyszínpados fellépők, akiket szeretnénk hallani, de ez már a gyerekeken múlik: vagy kibírják az estét, vagy nem, ez kétesélyes dolog. A díjkiosztón persze ott kell lennem, és amúgy is dolgozni szoktam a fesztivál ideje alatt, már csak azért is, mert a zöld számra és az e-mail-címre beérkező panaszokat én szoktam kezelni. Idén éppen szabadságon vagyok a héten, de ahogy ismerem magam, azért bemegyek Városházára, és igyekszem közelről figyelni az eseményeket.
 

vehir.hu
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.