Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 7. Ambrus
Veszprém
6°C
2025. december 7. Ambrus
Veszprém
6°C

Egy egész csapat kapta a Pro Civitate díjat

2024. május 20. 10:58
Abban, hogy mennyire lesz jó vagy jobb az életünk, néha sokkal nagyobb szerep jut a körülöttünk élő embertársainknak, mint a politikának. Jól igazolják ezt a hivatalos baráti körök is, melyek az összetartozás élményét, az odafigyelést adják nekünk. Nem véletlen, hogy idén egy ilyen csapat nyerte el a Pro Civitate díjat.

Szombaton 17. alkalommal rendezték meg a veszprémi Civil Napot az Erzsébet ligetben, ahol a helyi civil szféra szereplői képviseltették magukat, bemutatkozva a szélesebb közönségnek és egy örülve a közös együttlétnek. Az eseményen ezúttal sem maradtak el a már hagyományos halászlé főzőverseny, a zenés-táncos programok, a jógabemutató, illetve az esti koncert, valamint a város életében kiemelkedő tevékenységet végző civil szervezet munkájának elismeréseként járó Pro Civitate díjat is átadták.

Porga Gyula polgármester ennek kapcsán kifejtette, a tavalyi esztendő lényegében egy egész éves ünnepségsorozat volt, s az, hogy mennyit tudunk ebből átvinni a következő évekre, elsősorban a veszprémieken és az itt lévő civileken múlik, akik maguk is alakítják a város életét.

Ez kifejezetten igaz a Veszprémi Újtelepi Baráti Körre, mely idén elnyerte a díjat.

A Veszprémi Újtelepi Baráti Kör a veszprémi Újtelep városrészen és környékén élőket fogja össze. A szervezetet 2008-ban alapították 19 fővel, melynek létszáma azóta folyamatosan növekedett. Jelenleg 44 fő aktív taggal rendelkezik. A szervezet akkori vezetője Rák Benő volt, aki néhány év múlva átadta a Baráti Kör vezetését Godzsa Zoltánnak. Jelenleg Auerbach Attila irányítja a szervezetet.

Céljuk a veszprémi újtelepi közösség formálása, személyes, társadalmi és kulturális kapcsolatok kiépítése, az általános műveltség fejlesztése, valamint hazánk alaposabb megismerése. Ennek szellemében tevékenykedik a közösség. A Baráti kör a tagság igénye alapján kéthetente találkozik, melynek bázisa a Veszprém, Pipacs u. 22. szám alatt van. Kulturális programjaik széles spektrumában szerepelnek az előadások, melyeket neves és közismert szakemberek tartanak. A meghívott előadók az élet minden területéről érkeznek, így újabb ismereteket szereznek a tagok például az orvostudomány, az irodalom, a növényvédelem vagy akár a borászat területén.

Auerbach Attila, a Baráti Kör elnöke Porga GyulávalAuerbach Attila, a Baráti Kör elnöke Porga Gyulával

Rendszeres programok között szerepel a színházlátogatás, illetve a városi rendezvényeken való részvétel. A tavalyi év EKF rendezvényein is aktív jelenlétet tanúsítottak, melyek közül néhány példa: a Nyitó ünnepség, Civil napi főzés, sárkányépítés, Kenyérsütés a múzeumnál, Völgy híd ünnep és Gizella nap. A Baráti Kör jó kapcsolatot ápol a Hársfa óvodával, ahol a parkrendezési és szakipari munkával segítenek. A társaság nagy gondot fordít az egészséges életmódra is, évente több alkalommal szerveznek gyalogos túrákat a környéken, továbbá kirándulásokat, ahol magyar városok nevezetességeit tekintik meg.

A szervezet társadalmi szerepvállalása példaértékű, hiszen sokrétű rendezvényeikkel hozzájárulnak Veszprém identitásának megőrzéséhez.

Bertalan Melinda
Szalai Csaba
további cikkek
Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet közélet Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet Ünnepélyes keretek között adták át Nemesvámoson a Jager Holding legújabb kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely új lendületet ad a térség ipari és technológiai fejlődésének. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat évtizedek óta meghatározó szereplője az elektromos kapcsolószekrények gyártásának, és az új beruházás tovább erősíti pozícióját a nemzetközi innovációs térképen. tegnap 12:56 Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. 2025. december 5. 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. 2025. december 5. 10:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.