Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Porga Gyula: A béke üzenetét továbbítom a világnak ezeresztendős városunkból

2024. május 27. 0:09
A Hősök Napján azokra a magyar katonákra és polgári személyekre emlékezünk, akik háborús események, harcok során estek el, mert hazájukat, népüket, szeretteiket, családjukat védelmezték. Veszprémben több helyen tartottak megemlékezéseket, a központi ünnepséget vasárnap a Vörösmarty téri emlékműnél, ahol Porga Gyula polgármester mondott ünnepi beszédet katonai tiszteletadás mellett.

„Szomorú aktualitást ad mai ünnepségünknek a szomszédunkban dúló háború, amely egyre inkább érezteti hatását egész Európában.” – Kezdte beszédét a polgármester az ünnepségen.

„Mi, magyarok békeszerető emberek vagyunk! Veszprém békéje féltve őrzött kincsünk az olyan veszélyes időkben, mint a mai.”

Porga Gyula kitért arra is, hogy senki sem születik hősnek vagy hősi halottnak, viszont vannak olyan bátor honvédek, akik az életük árán is megvédték Magyarországot.

A városvezető felidézte, hogy az elesett magyar katonák emlékezetét az első világháború idején, 1917-ben iktatták törvénybe Magyarországon. Abele Ferenc vezérkari őrnagy javaslatára hozták létre a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottságot, miközben az első világháború még javában zajlott, és egyre nőttek Magyarország veszteségei.

Maradva a történelem jelentős eseményeinek felvillantásánál, Porga Gyula megemlékezett arról, hogy immár több, mint száz éve annak, hogy az első világháborúban, a X. isonzói csatában Kostanjevicánál legnagyobb győzelmüket aratták a veszprémi háziezredek.

„A 31. Honvéd Gyalogezred, a 7. Honvéd Tábori Ágyúsezred és a 41. Honvédhadosztály többi ezrede olyan hőstettet hajtott végre, amely a magyar hadtörténelem legfényesebb győzelmeit idézi, és történelmünk legszebb lapjaira kívánkozik.” – Mondta.

„Mi, magyarok, nem szeretnénk újra megfizetni azt az árat, amelyet egyszer már megfizettettek velünk! Békében szeretnénk élni Európa szívében, szeretett városunkban, Veszprémben! Feltett szándékom, hogy a minket körülvevő háborús légkör ellenére a béke üzenetét továbbítom a világnak ezer esztendős városunkból.” – Zárta gondolatait a polgármester.

A Magyar Hősök Napja alkalmából a napokban több városrészben is tartottak még megemlékezéseket, többek közt az Alsóvárosi temetőben, valamint Kádártán és Gyulafirátóton is.

vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. tegnap 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34 Hazánk szabad és szuverén, a legfontosabb feladat ma nem a szabadság kivívása, hanem annak megőrzése nemzeti ünnep Hazánk szabad és szuverén, a legfontosabb feladat ma nem a szabadság kivívása, hanem annak megőrzése Március 15-i ünnepi beszédében a szabadság megőrzésének fontosságáról, Veszprém fejlődéséről és a jövő építéséről beszélt Porga Gyula polgármester. A város vezetője a történelmi emlékezés mellett aktuálpolitikai üzeneteket is megfogalmazott. 2026. március 15. 13:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.