Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Continental veszprémi és budapesti telephelyét is díjazták az idei Év Gyára Projektversenyen

2024. május 31. 13:00
A Continental technológiai vállalat veszprémi gyára idén két kategóriában jutott a döntőbe, valamint elnyerte „Az év gyártási/termelési projektje” kategória díját is, míg a cég budapesti telephelye az elmúlt évtizedben nyújtott teljesítményéért jubileumi oklevélben részesült – közölte közleményében a vállalat.

A Continental két gyárát is rangos elismeréssel díjazta az „Év Gyára Projektverseny 2024” szakmai zsűrije. A technológiai vállalat veszprémi telephelye – mely idén másodjára vett részt a megmérettetésen – osztott győzelmet ért el Az év gyártási/termelési projektje kategóriában, illetve döntőbe jutott Az év leginnovatívabb projektje a gyártásban, valamint Az év HR projektje az iparban kategóriákban.

A díjátadón továbbá a Continental budapesti gyára is rangos elismerésben részesült. A telephely az elmúlt öt évben minden alkalommal, akár több kategóriában is győztes pályázatot nyújtott be. Ennek elismeréseként az idén fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő verseny szervezőitől jubileumi oklevelet kapott az évek során a Legtöbb évben pályázott, Legtöbb pályázatot benyújtó és Legtöbb díjat nyert nagyvállalatként.  

„A Continental veszprémi telephelyeként tavaly indultunk első ízben az Év Gyára Projektversenyen, és rögtön sikerült elnyernünk a rangos Grand Prix díjat nagyvállalati kategóriában. Idén is büszkék lehetünk, hiszen két kategóriában is bejutottunk a döntőbe, valamint elnyertük Az év gyártási/termelési projektje címet is. Gyárunk kulcsfontosságú szerepet tölt be a csúcstechnológiás, jövőálló autóipari termékek fejlesztésében, tesztelésében, illetve gyártásában és külön öröm számunkra, hogy tavaly elértük az egymilliárd darab legyártott szenzort is. A sikerek hozzájárulnak ahhoz, hogy még nagyobb motivációval végezzük munkánkat” – fogalmazott Mészáros András, a Continental veszprémi gyárának igazgatója.

„Rendkívüli büszkeséggel tölt el, hogy ilyen különleges elismerésben részesülhettünk a versenyen. Az elmúlt években budapesti egységünk háromszor vihette el a fődíjat, idén pedig jubileumi oklevelet vehettünk át – mindez kiváló visszajelzés egy független szakmai zsűritől arról, hogy jó úton járunk és folyamatosan fejlődünk. Budapesti gyárunk a Continental AG-n belül az egyik legnagyobb és leginnovatívabb ipar 4.0 mintagyár, ahol kollégáink segítségével elektromos vezérlőegységeket, meghajtó és mechatronikai rendszereket, kijelzőket és infotainment rendszereket gyártunk. Az, hogy ennyiszer tudtunk pályázni az Év Gyára Projektversenyen az elmúlt években és sikerült számos díjjal hazatérnünk, a munkatársaink elkötelezettségének és kemény munkájának is köszönhető” – tette hozzá Dapsy Zoltán, a Continental budapesti gyárának igazgatója.

Mindezek mellett a jubileumi Év Gyára Projektverseny 2024 díjátadón a Continental veszprémi kollégáinak lehetőségük nyílt megosztani tudásukat és gondolataikat digitalizációs projektjükről. Dapsy Zoltán, a budapesti gyár igazgatója pedig részt vett az egyik kerekasztal beszélgetésben, ahol az ipari digitalizációról cseréltek eszmét a résztvevők.

vehir.hu
további cikkek
Talán még sosem volt annyira fontos az együttműködés a cégek között, mint a mostani helyzetben Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Talán még sosem volt annyira fontos az együttműködés a cégek között, mint a mostani helyzetben A magyar gazdaság akkor tud csak előre lépni, ha a mozgatói, a hazai vállalkozások képesek lesznek együttműködni a közös célok mentén. Persze ezenkívül is még számos körülmény, például az ukrajnai háború, vagy éppen a német gazdaság helyzete is befolyásolja a magyar GDP alakulását. Ezek a témák is előkerültek a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján csütörtök délelőtt. 2025. március 13. 21:47 Személyi jövedelamadó-mentességet kapnak a 30 év alatti egygyermekes édesanyák közélet Személyi jövedelamadó-mentességet kapnak a 30 év alatti egygyermekes édesanyák A kormány célja a 30 évnél fiatalabb anyák szja-mentességével az, hogy a gyermeket vállalók ne kerüljenek rosszabb anyagi helyzetbe, mint azok, akik nem vállalnak gyermeket - közölte a miniszterelnök szerdán a közösségi oldalán. 2025. március 13. 8:23 Együttműködés az uniós források hatékonyabb lehívásáért közélet Együttműködés az uniós források hatékonyabb lehívásáért Együttműködési megállapodást kötött a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI). A szerződést szerdán írták alá. 2025. március 12. 22:09 Korlátozzák az alapvető élelmiszerek haszonkulcsát kereskedelem Korlátozzák az alapvető élelmiszerek haszonkulcsát Március közepétől május végéig tíz százalékban korlátozzák 30 alapvető élelmiszer árrését – jelentette be közösségi felületén Orbán Viktor. 2025. március 11. 9:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.