Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nagy Ádám: minden adott, hogy ez legyen az eddigi legsikeresebb torna

2024. június 10. 20:14 // Forrás: MTI
Nagy Ádám szerint minden adott, hogy a pénteken rajtoló németországi labdarúgó Európa-bajnokság legyen a legsikeresebb a magyar válogatott számára.

A nemzeti csapat indulása előtt hétfőn Telkiben az M4 Sportnak Marco Rossi szövetségi kapitány kifejtette: két hetet töltött együtt a keret, ezalatt elsősorban a fizikai aspektusra helyezték a hangsúlyt, hiszen a hosszú szezon után különböző bajnokságokból érkeztek a játékosok. Innentől az erőnlét szintentartása mellett a taktikára kerül a hangsúly, valamint a regenerálódásra.

Az Írországban 2-1-re elvesztett, illetve az Izrael ellen hazai közönség előtt 3-0-ra megnyert felkészülési mérkőzésekből az olasz szakvezető azt szűrte le: előbb egy pozitív összképű összecsapáson maradtak alul egy kemény ellenféllel szemben - "az elkövetett hibákból persze tanulniuk kell" -, a debreceni találkozón pedig, különösen az első félidőben és leginkább támadásban, jó teljesítményt mutatott együttese egy olyan rivális ellen, amely nem volt ugyanazon a szinten.

"Ebből a mérkőzésből is leszűrtem a tanulságokat, hogy min kell dolgoznunk a következő napokban annak érdekében, hogy eljussunk majdnem a tökéletességhez taktikai szempontból" - szögezte le. Rámutatott: magabiztos labdabirtoklásra lesz szükség a kontinensviadalon, kiküszöbölve a lehető legtöbb hibát. Megerősítette korábbi ígéretét, miszerint amennyiben a nemzeti csapat továbbjut a csoportjából, körbetekeri kerékpárral a Balatont.

A magyar labdarúgó-válogatott autóbusza elindul a németországi Európa-bajnokságra a Telki edzőközpontból 2024. június 10-én. A magyar válogatott június 15-én kezd Kölnben a svájciakkal, majd június 19-én következik a házigazda németek elleni mérkőzés Stuttgartban, ahol június 23-án a skótokkal találkozik a csapat. MTI/Koszticsák SzilárdA magyar labdarúgó-válogatott autóbusza elindul a németországi Európa-bajnokságra a Telki edzőközpontból 2024. június 10-én. A magyar válogatott június 15-én kezd Kölnben a svájciakkal, majd június 19-én következik a házigazda németek elleni mérkőzés Stuttgartban, ahol június 23-án a skótokkal találkozik a csapat. MTI/Koszticsák Szilárd

Nagy Ádámnak segít a nyomás elviselésében és plusz motiváció, hogy már a harmadik kontinensviadalán öltheti magára a címeres mezt, mindent megtesz azért, hogy ez legyen az eddigi legsikeresebb.    

"Úgy érzem, hogy ehhez minden adott is" - szögezte le.

Ezt a tornát inkább a 2016-os franciaországihoz hasonlítaná - amikor csoportgyőztesként léptek tovább és aztán a nyolcaddöntőben búcsúztak a belgákkal szemben -, mivel három éve a részben hazai rendezésű viadalon a halálcsoportból nem sikerült a továbbjutás.

"Most jogosan lehet elvárás a szurkolók és a futballszerető magyar emberek részéről, hogy jussunk tovább jó játékkal" - fogalmazott Nagy, hozzáfűzve: ehhez az elmúlt időszak sikeressége is kellett, azaz hogy veretlenül jutottak ki az Eb-re. A középpályás sajnálja, hogy az írek ellen megszakadt a veretlenségi sorozat, ugyanakkor szerinte jókor jött az ébresztő pofon.

Az ugyancsak harmadik Európa-bajnokságára készülő Lang Ádám számára nyugalmat jelent a tapasztalat. Kiemelte az összeszokottság fontosságát is, rámutatva, hogy a keret jelentős része hosszú ideje együtt van az összetartásokon.

"Magabiztos vagyok, de finomabban fogalmaznék azzal kapcsolatban, hogy elvárás a továbbjutás" - hangsúlyozta annak kapcsán, hogy minőségi ellenfelekkel fognak megütközni a csoportkörben. Előérzete szerint a mérkőzéseken nüanszok fognak dönteni. - "De nem csak a csoportkörben való szereplés a cél."

A magyar válogatott szombaton Kölnben az A csoport első fordulós meccsén a svájciakkal találkozik. Jövő hét szerdán következik a házigazda németek elleni meccs Stuttgartban, ahol jövő vasárnap a skótokkal csap össze a nemzeti csapat.

vehir.hu
további cikkek
Szoboszlai Dominik: csapatként teljesítettünk igazán jól magyar labdarúgó-válogatott Szoboszlai Dominik: csapatként teljesítettünk igazán jól Dibusz Dénes, a magyar labdarúgó-válogatott kapusa szerint a nemzeti csapat azt az arcát mutatta a bosnyákok elleni, hétfőn 2-0-ra megnyert Nemzetek Ligája-mérkőzésen, amelyet szeretett volna. Szoboszlai Dominik ügy vélte, ezen az estén is csapatként teljesítettek igazán jól. ma 10:38 Rossi: fontos volt nekünk ez a siker Rossi: fontos volt nekünk ez a siker Marco Rossi szövetségi kapitány kifejezetten fontosnak nevezte a bosnyákok vendégeként elért 2-0-s sikert, mert így a magyar labdarúgó-válogatott megőrizte esélyét, hogy a Nemzetek Ligájában az élvonalban maradjon. ma 9:33 Szoboszlai duplájával győzelem Boszniában magyar labdarúgó-válogatott Szoboszlai duplájával győzelem Boszniában A magyar labdarúgó-válogatott hétfőn 2-0-ra győzött a bosnyákok vendégeként a Nemzetek Ligája A divíziójának negyedik fordulós mérkőzésén Zenicában. tegnap 22:43 A bosnyákok kapitánya szerint nehezebb mérkőzés vár rájuk, mint a németek ellen ország-világ A bosnyákok kapitánya szerint nehezebb mérkőzés vár rájuk, mint a németek ellen Sergej Barbarez, a bosnyák labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint hétfőn a magyar labdarúgó-válogatott ellen nehezebb mérkőzés vár csapatára, mint amilyen a németekkel szembeni volt a Nemzetek Ligája A divíziójának előző fordulójában. 2024. október 13. 19:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.