Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Régóta nem volt ennyire színes a veszprémi képviselő-testület

2024. június 19. 1:29
Bár csak októbertől alakulnak meg hivatalosan az önkormányzatokban az új képviselő-testületek, a megbízóleveleket az újonnan megválasztott képviselőknek már átadták. Veszprémben kedden délután a városházán több olyan politikus is átvette ezt a dokumentumot, akinek első ciklusa lesz képviselőként.

A június 9-ei önkormányzati választás abból a szempontból semmin nem változtatott Veszprém politikai életében, hogy továbbra is Porga Gyula fogja vezetni a várost, a képviselő-testületben pedig a Fidesz-KDNP-nek lesz többsége. Ugyanakkor több olyan képviselő is van mind a kormánypárt, mind pedig az ellenzék oldalán, akiknek csak most kezdődik el képviselői munkájuk.

Pontosabban október 1. után, mivel a jelenlegi testületnek addig tart a mandátuma, a júniusi választás győztesei csak ezután ülhetnek be a városháza patkójába.

Kedden délután ők kapták meg megbízólevelüket, miután a választás eredménye jogerőre emelkedett, ez annyit jelent, hogy Budapesttel ellentétben Veszprémben nem volt szükség újraszámolásra és egyik jelölt sem támadta meg hivatalos úton a választás eredményét.

A megválasztott képviselőknek, valamint a polgármesternek dr. Kovács Gergely a Helyi Választási Bizottság elnöke adta át a megbízóleveleket ünnepélyes keretek közt, valamint átvehették annak az öt nemzetiségi önkormányzatnak a képviselői is ezt a dokumentumot, akik Veszprémben aktívak. Név szerint a lengyelek, a németek, az ukránok, az örmények és a romák.

d. Kovács Gergelyd. Kovács Gergely

A veszprémi képviselő-testület ciklusok óta most lesz az egyik legszínesebb annak tükrében, hogy a két nagy politikai blokk, a Fidesz-KDNP által képviselt jobboldal és a baloldali ellenzéki pártok összefogásából verbuvált Híd a Városért Egyesület - DK, MSZP, Párbeszéd, Momentum - formáció mellett mandátumot szerzett az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett valóban civil Együtt Veszprémért Egyesület. Velük Gerstmár Ferenc is újra bejutott a képviselő-testületbe LMP-s politikusként, valamint ott van még egy-egy képviselővel a Mi Hazánk Mozgalom és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is.

Nem folytatja a képviselői munkát a fideszesek részéről Brányi Mária – ő alpolgármesteri megbízatását is befejezi – és Stigelmaier Józsefné, valamint az ellenzék részéről Zakar Csaba. Ők nem is indultak már ezen a választáson.

Az ellenzéki padsorból viszont többen vannak, akik eddig képviselők voltak és el is indultak, de nem választották meg őket a veszprémiek és kompenzációs listán sem maradt nekik hely. A jövőben nem lesz tagja a képviselőtestületnek Benczik Gabriella (Párbeszéd), Guzslován Gábor (Szakszervezetek) és Kovács Rajmund (Reformerek).

Viszont újonnan bizonyíthat a Fidesz-KDNP részéről Rektor Dóra és Török Krisztián, az ellenzék részéről pedig Somfai Attila (Híd a Városért), Kovacsics Zsolt (Mi Hazánk), Adamecz Zoltán (Együtt Veszprémért) és Szűcs Zoltán (Zoltán (Magyar Kétfarkú Kutya Párt).

Adamecz Zoltán átveszi a megbízóleveletAdamecz Zoltán átveszi a megbízólevelet

A névsorban ugyan nem számít újdonságnak, de hivatalosan új szerepkörbe kerül a Fidesz-KDNP részéről két képviselő, Sótonyi Mónika és Pálinkás Roland, akik öt évvel ezelőtt kompenzációs listáról kerültek be, most viszont megnyerték a körzetüket, így már egyéni képviselőként felelnek a Cholnoky-városrészért és a Haszkovó-lakótelep egy részéért.

Polgármesterként a már említett Porga Gyula folytathatja a munkát, valamint egyéni képviselőként a Fidesz-KDNP-ből Bázsa Botond Lehel, Hegedűs Barbara, Csík Richárd, Halmay Gábor, Kovács Áron, dr. Strenner Zoltán, az ellenzék részéről pedig Gerstmár Ferenc, Katanics Sándor. Kompenzációs listáról pedig ezúttal is bejutott Hartmann Ferenc, aki a Híd a Városért polgármester-jelöltje volt.

Hogy az új városvezetésben kik lesznek az alpolgármesterek, arról majd az októberi alakuló ülésen döntenek.

Hajas Bálint
Szalai Csaba
további cikkek
Varga József lesz az Együtt Veszprémért jelöltje időközi önkormányzati választás Varga József lesz az Együtt Veszprémért jelöltje Helyi vállalkozót indít az Együtt Veszprémért az időközi önkormányzati választáson január 19-én.  2024. november 19. 14:28 Orbán Viktor: Európában a békepártiak győztek Orbán Viktor: Európában a békepártiak győztek  Európában a békepártiak győztek - értékelt Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke az M1 aktuális csatornán hétfő este sugárzott interjúban. 2024. június 11. 12:52 Ők debütálnak polgármesterként a környéken Ők debütálnak polgármesterként a környéken Habár Veszprémben Porga Gyula győzelme nem forgott kockán, a környéken több polgármesteri szék bérlője megváltozott az önkormányzati választás után. Körképünkben megmutatjuk, hogy hol milyen változások történtek, a városoktól a kisebb falvakig. 2024. június 11. 22:04 A jobboldal előretört, több kormány pedig megbukott az EP-választás után Európában A jobboldal előretört, több kormány pedig megbukott az EP-választás után Európában Emmanuel Macron, francia elnök vasárnap éjszaka bejelentette, hogy még a nyáron feloszlatja a parlamentet és előrehozott választásokat ír ki. Döntésének oka, hogy pártja, a centrista Reneszánsz párt messze elmaradt a Marine Le Pen által vezetett szélsőjobboldali Nemzeti Tömörüléstől. Az EP-választás a baloldali belga kormányt is megbuktatta, Olaszországban és Németországban pedig kimagaslóan szerepeltek a jobboldali pártok. 2024. június 10. 11:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.