Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Az Anconai szerelmesek volt a közönségkedvenc a Petőfiben

2024. június 25. 23:09
Megtartotta évadzáró társulati ülését a Veszprémi Petőfi Színház kedd délután.

A társulat tagjait Oberfrank Pál igazgató köszöntötte, hangsúlyozva: a színpadi munka mellett fontos számukra a társadalmi szerepvállalás, melynek része, hogy elvigyék a kultúrát a város minden szegletébe, az, hogy kapcsolódjanak minden olyan ügyhöz, ami fontos lelki és mentális üzenetet hordoz, illetve kiemelt fókuszt kapott az ifjúsággal való foglalkozás.

Az igazgató összegezte az elmúlt egy év munkáját: 9 saját bemutatót, 2 gyermekdarabot és 14 vendégelőadást könyvelhetnek el (ebben még nincsenek benne azok a vendégjátékok, amiket fesztiválok keretében fogadtak). A társulat vitt előadást Párizsba, Stuttgartba, Erdélybe is, és sikeresen szerepeltek a Thália Színházban is. A társulati ülés arra is lehetőséget adott, hogy a megjelentek fejet hajtsanak az elmúlt hónapokban elhunyt kollégáik, Bakody József és Benczédi Sándor emléke előtt. 

A társulat tagjait a fenntartó önkormányzat részéről Sótonyi Mónika önkormányzati képviselő köszöntötte. Mint mondta, Veszprém mindig fogékony volt a kultúra és a művészetek iránt, az Európa Kulturális Fővárosa évad pedig még inkább megmutatta, hogy mekkora igény van erre a városban. A Petőfi színház élen jár és példát mutat ezen a területen, évről évre bizonyítja kreativitását és megvalósít új ötleteket. 

Nagy Károly atya is megköszönte a társulat tagjainak, hogy hivatásukkal adni akarnak, és felhívta a figyelmüket arra: sosem tudhatják, hogy akik a nézők soraiban ülnek, azoknak milyen változásokat, milyen új gondolatokat, milyen érzéseket indítanak el a szívükben munkájukkal. 

Az évadzáró csúcspontjaként díjakat adtak át. A nézők döntése alapján az évad előadása az Anconai szerelmesek lett, míg a színészeknek járó, Petőfiről elnevezett közönségdíjat Kőrösi Csaba vehette át. A társulat tagja maguk között is megszavazhattak két díjat: a háttérterületeken dolgozók Medgyaszay-díját Baranyai Andrea jelmezkészítőnek, míg a színészeket jutalmazó Latinovits-díjat Cservenák Vilmosnak ítélték oda. Az évad nézője elismerést minden évben a legtöbb előadásra jegyet váltó nézőnek adják át, ezúttal dr. Bojnéczné Ficzere Judit követte legszorgalmasabban a teátrum életét.

Bővült az örökös tagok névsora is: Cziráki Miklós, Gadácsi Tamás, Kellerné Egresi Zsuzsanna, Kósa Tímea, Kőrösi Csaba, Lázár Endre, Liszi Zsuzsanna, Módri Györgyi, Nyirkó István, Pelles Andrea és Szentmiklósi Ildikó nevét írták be kitörölhetetlenül a Petőfi színház történelemkönyvébe.

vehir.hu
Vámosi Patrik
további cikkek
Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52 Elismerték a Veszprém vármegyei önkéntesek erőfeszítéseit közélet Elismerték a Veszprém vármegyei önkéntesek erőfeszítéseit Díjátadót szervezett a Veszprém Vármegyei Civil Szolgáltató Központ, ahol a vármegye önkénteseinek és szponzorainak erőfeszítéseit ismerték el. A díjakat szerda este adták át az Agórában. tegnap 13:23 Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról CODE Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról A Kabóca Bábszínház közel negyedszázados szakmai munkájával régóta meghatározó kulturális szereplője Veszprémnek, míg a CODE Digitális Élményközpont a város legújabb innovatív helyszíneként ötvözi a technológiát és a művészetet. A két intézmény idén közösen álmodta meg A jégbarlang éneke című előadást, melynek kulisszatitkairól Szántó Viktóriát, a Kabóca Bábszínház igazgatóhelyettese beszélt. tegnap 13:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.