A kulináris fesztivál programjait sajtóeseményen jelentették be a szervezők Budapesten.
A minőségi ételeknek és italoknak szentelt ünnepen a balatoni régió gasztronómiai csúcsszereplői, több mint 50 étterem és borászat lesz jelen. A Balaton Wine & Gourmet a Veszprém-Bakony-Balaton régió kulináris öröksége, borászati és étkezési kultúrájának bemutatása mellett ezúttal a gasztronómia nagyhatalomnak számító Olaszországot látja vendégül. A kiállító pavilonok mellett öt helyszín - nagyszínpad, mercato színpad, jezsuita templombelső, borszakmai sátor és gyereksátor - összesen mintegy félszáz izgalmas program kínál a látogatókat.
Manuel Jacoangeli, Olaszország magyarországi nagykövete megköszönte, hogy országát választották a fesztivál partnerének, lehetőséget adva ezzel arra, hogy a fővároson kívül is bemutatkozhasson az olasz gasztrokultúra, illetve népszerűsítsék az olasz konyha 2025-ös UNESCO világörökséggé nyilvánítására irányuló jelölését. Az Olasz Külkereskedelmi Intézet finanszírozásában és szervezésében előadásokon ismerkedhetünk meg az olasz kultúra legjavával.
A nagyszínpadon kulturális programok, ingyenes kóstolókkal egybekötött étel- és ital bemutatók kapnak helyet. Lesz többek között aperitivo szeánsz DJ-vel, a szervezők megidézik az '50-es, '60-as évek olasz dolce vita hangulatát zenével, robogókkal és megjelenik az olasz bárkultúra, azaz az édes élet keserűinek és aperitifjeinek bódító világa is. Érkezik egy olasz sommelier nagymester, aki az olivák csodálatos sokaságát mutatja be, a legrégebbi magyar pezsgő manufaktúra, a Törley pedig elhozza a legkiválóbb nemzetközi brut nature – zero dosage remekeket.
– Büszkék vagyunk rá, hogy idén is otthont adhatunk a nem mindennapi gasztronómiai fesztiválnak, mely magas színvonalon képviseli a minőségi ízeket, italokat és borkultúrát a balatoni régióból és Olaszországból egyaránt. A Balaton Wine & Gourmet olyan lehetőséget nyújt Veszprémnek, mely hosszútávon meghatározza pozícióját az élvonalban. Nekünk pedig kiemelt célunk, hogy a várost és a térséget európai szemmel is jól láthatóvá, vonzóbbá tegyük – mondta Porga Gyula, Veszprém polgármestere.
– A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program örökségeként megrendezendő fesztivál nagyszínpada bemutatkozási lehetőséget ad a 2025-ös szlovén kulturális fővárosnak, Nova Goricának, amely egyedülálló módon, határon átívelően az olasz oldalon található Goriziával közösen ünnepli majd az EKF címét és mutatja be a régióra jellemző szlovén-olasz konyha és régiós borok mellett a legfontosabb turisztikai attrakcióikat is – jelentette be az eseményen Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program vezérigazgatója.
Kerekasztal-beszélgetések is színesítik a programot: Horkay András CEWI alapító vezetésével hallható majd az az eszmecsere, amely a Balaton fenntarthatóságának égető kérdését, a klímaváltozás következményeit járja körül borászati szempontból, dr. Mészáros Gabriella pedig a nők borászatban, borkultúrában betöltött szerepéről beszélget majd vendégeivel.
Jamniczky Zsolt, az eseményt immár harmadik éve elkötelezetten támogató E.ON Hungária Csoport vezérigazgató-helyettese a programismertető eseményen kiemelte: összeköt bennünket a balatoni régió szeretete, a helyi vállalkozások és közösségek fejlesztésének szándéka, és összekapcsolnak közös értékeink is, mint a folyamatos megújulás és a jövő iránti elkötelezettség. A Balaton térségébe hálózataikon keresztül érkezik az energia, jelen vannak energetikai megoldásaikkal is, örömmel adják támogatásukat ismét ehhez a régió fejlődését szolgáló programsorozathoz.
A nagyszínpad mellett újdonságként az olasz mercatók világát megidéző színpad is becsatlakozik a Balaton Wine & Gourmet programhelyszínei közé. Itt bemutatók és kóstolók veszik sorra az olasz gasztronómia alaptételeit és adnak ízelítőt a pizza, a pasta, a gelato és kávé univerzum egyedülálló ízkavalkádjából. A nagyközönségnek szóló ingyenes előadások mellett élményétkezéseken, workshopokon és vezetett kóstolókon keresztül is ízelítőt kínál a rendezvény az olasz gasztronómiából. Különleges esemény lesz az a három élményétkezés, amelyeket két Michelin-csillagos olasz sztárséf prezentál, együtt és külön-külön is megmutatva művészetük legjavát, és szintén olaszföldről érkezik az a sommelier, aki szuper prémium borokat mutat be vezetett kóstolóján. A bor mellett önálló kóstolón megjelennek a buborékok is az olasz italkultúra legszebb tételeivel, a prosecco-tól kezdve a franciacortán át a hagyományos palackban érlelt pezsgőig pukkannak a palackok.
A jezsuita templomban lesz dr. Fiáth Attila vulkanikus bor bemutatója is, ahol a Badacsony és a Somló mellett a Vezúv és az Etna borászati különlegességeit veszi sorra. A borprofesszor egy másik előadásában összecsap majd észak és dél, és eldönthetetlen versenyben megmérkőznek egymással a Balaton északi és déli partjának borai. A CEWI borszakmai élménysátorban regisztrációhoz kötött előadásokon és vezetett kóstolón vehetnek részt a látogatók, a gyereksátorban pedig Kalas Györgyi vezetésével gasztro foglalkozásokat várják a legkisebbeknek.