Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
9°C
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
9°C

Száz éve született Brusznyai Árpád, 1956 veszprémi mártírja

2024. június 28. 16:22 // Forrás: Címlapkép: Laczkó Dezső Múzeum
Mécsesgyújtással emlékezett Brusznyai Árpádra születésének századik évfordulóján a Védegylet Veszprémért Egyesület a Megyeház téren.

Brusznyai Árpád 1924. június 27-én született Derekegyházán. 1949-ben görög–magyar történelem szakon szerzett tanári diplomát, amivel Budapesten, az ELTE  görög filológiai intézetében helyezkedett el tanársegédként. Édesapja az előző rendszerben csendőr volt, bátyja katolikus pap, így családi kapcsolatai miatt a kommunista rezsim eltávolította őt munkahelyéről. Előbb Vácon talált menedéket, itt ismerkedett meg feleségével is, majd Veszprémben, a Lovassy László Gimnáziumban helyezkedett el. 

Balogh ElemérBalogh Elemér

A csütörtöki megemlékezésen egykori tanítványa, Balogh Elemér mondott beszédet. Elrepült száz év, és egyre kevesebben maradtunk azok, akik személyesen ismertük Brusznyai Árpádot – kezdte visszaemlékezését az egykori tanítvány. Felidézte, hogy elsős gimnazista volt, amikor a tanár úr Veszprémbe érkezett, és őt kapták osztályfőnökül. 

Brusznyai Árpád diákjai és kollégái körében (fotó: Laczkó Dezső Múzeum)Brusznyai Árpád diákjai és kollégái körében (fotó: Laczkó Dezső Múzeum)

Latint, irodalmat és történelmet tanított, és nem mellesleg vezette az iskolai énekkart. Segített eligazodni az emberi értékek zűrzavarában azokban az időkben, amikor a legtöbben a felülről diktált szólamokat ismételgették – ő ekkor is az egyedüli helyes útra, az önálló gondolkodásra nevelt. Arra tanított, hogy élni csak emberként érdemes, és hogy a kereszténység azért válhatott a világ első számú eszméjévé, mert a szeretet mindent legyőző erejét hirdeti. Brusznyai derűs, jó humorú ember volt, aki harsogva tudott hahotázni, semmi görcsösség nem volt benne. Telhetetlen zenehallgató volt, aki maga is több hangszeren játszott  – idézte fel Balogh Elemér, felidézve, hogy osztálya 1956-ban ballagott, és alig néhány hónappal később jött a forradalom embert próbáló ideje.

dr. Navracsics Tibor, Porga Gyula és Ovádi Péter is mécsest gyújtottdr. Navracsics Tibor, Porga Gyula és Ovádi Péter is mécsest gyújtott

1956 októberében Brusznyai a Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács elnökeként azért küzdött, hogy a forradalom vér nélkül menjen végbe városunkban, az államhatalom több kiszolgálóját, köztük a megyei pártfőtitkárt, Pap Jánost is megmentette a lincseléstől. A forradalom leverése után letartóztatták, és bár első fokon életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, Pap közbenjárására az ítéletet halálra változtatták, amit 1958. január 9-én hajtottak végre Budapesten. A rendszerváltás egyik első aktusaként Brusznyait is rehabilitálták, 1991-ben Veszprém díszpolgárává emelték, emlékét pedig azóta is őrzik a városban. 

A csütörtöki megemlékezésen Porga Gyula polgármester, dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, Ovádi Péter parlamenti képviselő és több önkormányzati képviselő is fejet hajtott a mártír tanár emléke előtt. 

Schöngrundtner Tamás
Szalai Csaba
további cikkek
Hivatalosan is megnyitott az ifjúsági könyvtár a Zugban közélet Hivatalosan is megnyitott az ifjúsági könyvtár a Zugban Az Eötvös Károly Könyvtár szolgáltatását már november óta használhatták az érdeklődők, a hivatalos átadásra viszont március közepéig kellett várni. ma 14:22 Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton közélet Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zárult az állatvédő civil szervezetek támogatását célzó, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat. Az idei év januárjában meghirdetett felhívás eredményeként 472 állatvédő civil szervezet részesül állami támogatásban, ami újabb fontos lépés az állatvédelemben dolgozó civil közösségek megerősítésében – írta közleményében Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos. tegnap 16:51 Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson választás 2026 Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson Nem járt sikerrel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elleni politikai akció, amivel tömegesen támadták meg jogi úton a jelöltjeik nyilvántartásba vételét, így mostanra véglegesnek tekinthető, hogy mely jelöltek és milyen sorrendben lesznek rajta a szavazólapokon az április 12-ei országgyűlési választáson. ma 11:37

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.