Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Folyamatos mentések a Balatonon

2010. július 18. 13:04 // Forrás: vízirendészet
Vitorláson rekedt emberek, árbóctörött hajók: folyamatos készenlétben a vízimentősök. Bármikor kialakulhat újabb vihar.

Hajnali háromtól szinte folyamatosan mentenek a vízmentők hajói a Balatonon. Stégen rekedt horgászok, árboctörött, vagy homokpadon fennakadt vitorláson rekedt emberek kértek segítséget a vihar érkezték követően.

Az első jelzés a vízirendészettől érkezett. Akkor még csak annyit lehetett tudni, hogy egy fiatal pár ment horgászni Zamárdi-felső térségében vízibiciklivel egy horgászstégre. A pontos helyüket nem tudták meghatározni, így a mentésükre Tihanyból induló Rupert sürgősségi mentőhajó személyzetének először meg kellett őket keresni a viharos Balatonban.

A két fiatalt háromnegyed ötkor sikerült a szántódi kikötőben partra tenni.
Még véget sem ért ez a mentés, mikor jött a jelzés, hogy Balatonszemes közelében egy vitorlás, fedélzetén négy emberrel megfeneklett. Ők horgonyt dobtak és így várták a segítséget. A hajót a négy emberrel a fedélzetén a Zánkáról induló, eszközök mentésére átalakított hajó, a Rupert személyzetének segítségével levontatta a homokpadról és biztonságos helyre juttatta.

Negyed hétkor balatonfüred és Zamárdi között félvízen veszteglő árboctörött vitorláson és a rajta rekedt embereken kellett segíteni. Majd még délelőtt is akadt munka, miután a sajkodi öbölben kellett egy vitorlást biztonságos helyre vontatni.

A Balatonon jelenleg is másodfokú viharjelzés van érvényben. Az előrejelzések szerint a térségben bármikor alakulhat ki rendkívül erős széllel és záporral, zivatarral, jégesővel viharos időjárás.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.