Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Forbes: Szoboszlai Dominik a legértékesebb magyar sportoló

2024. július 3. 21:51 // Forrás: MTI
A Forbes magazin három év szünet után, a párizsi olimpia előtt elkészítette felmérését Magyarország legértékesebb sportolóiról, akik között Szoboszlai Dominik áll az első helyen.

A magazin internetes felületén szerdán megjelent cikkből kiderül, a Forbes a listával azt kívánja megmutatni, hogy a 2021 szeptembere óta "nemzetközi eredményeket elért, aktív magyar sportolók közül ki az, aki a leginkább tud olyan énmárkát építeni, amivel plusz bevételeket képes magának generálni - illetve azt, hogy ki az, akiben erre nagy a potenciál". A gazdasági lap viszont kiemelte, azt nem mutatja meg a névsor, hogy kik keresnek a legjobban.

Az idei listán komoly túlsúlyban vannak a labdarúgók, a 25 legértékesebb sportoló közül tíz futballista, ami nem véletlen. A cikk kiemelte, "megkérdőjelezhetetlen tény", hogy a labdarúgás továbbra is a legnagyobb tömeget megmozgatni képes sportág, ezen felül pedig a magyar válogatott nagyot lépett előre az elmúlt években: egymás után három Európa-bajnokságra is kijutott, a vizsgált időszakban pedig produkált egy 14 meccses veretlenségi szériát és Angliában győzte le tétmeccsen 4-0-ra az angolokat, "egyenes ágon jutott ki a mostani Eb-re - és közben rég látott egységbe forrt a csapat, a szakmai stáb és a szurkolótábor".

Szoboszlai Dominik a labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjának harmadik, utolsó fordulójában játszott Skócia-Magyarország mérkőzés előtti pályabejáráson a stuttgarti MHP Arénában 2024. június 23-án. MTI/Koszticsák SzilárdSzoboszlai Dominik a labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjának harmadik, utolsó fordulójában játszott Skócia-Magyarország mérkőzés előtti pályabejáráson a stuttgarti MHP Arénában 2024. június 23-án. MTI/Koszticsák Szilárd

A Forbes szerint a nemzeti csapat folyamatosan termelte ki magából a "jó sztorikat" és közben "megjelent a színen egy szupersztár karakter is, a Liverpoolba szerződő csapatkapitány, Szoboszlai Dominik". A mostani listavezető három éve Hosszú Katinkával holtversenyben állt az élen.

A legutóbbi olimpia bajnokai közül a háromszoros ötkarikás aranyérmes Szilágyi Áron nagyot ugrott a 2021-es rangsorhoz képest és második a jelenlegi listán, a Forbes szerint pedig az "ő példája mutatja meg talán a leginkább, hogy a tudatos, hosszú távú és profi építkezés mire képes". A kardvívás nem a legkomolyabb pénztermelő sportág, mégis a népszerűségét "régóta nagyon profin menedzselő" Szilágyi volt az egyik kedvenc a szponzoroknál az adott pontszámaik alapján - áll az elemzésben.

A lap külön kitért az olimpiai és többszörös világbajnok, világcsúcstartó úszóra, a 2021-ben harmadik legértékesebbnek számító Milák Kristófra is, aki éppen a szponzoroknál nem szerepelt jól és a hatodik helyre csúszott vissza.

A cikk megemlíti azt is, hogy most először nem szerepel kajak-kenus a listán, ahogy női kézilabdázó sem és a teljes névsorban mindössze négy nő, a legjobb tízben pedig csupán egy neve szerepel.    

A Forbes-listán elfoglalt helyezés a sportolók pénztermelési képességét és sporteredményeit mutatja meg: ki mennyire építi jól a márkáját, és mennyire képes kihasználni az abban rejlő üzleti lehetőségeket.    

Top 10, legértékesebb magyar sportolók:

1. Szoboszlai Dominik (labdarúgás)
2. Szilágyi Áron (vívás)
3. Gulácsi Péter (labdarúgás)
4. Hosszú Katinka (úszás)
5. Schäfer András (labdarúgás)
6. Milák Kristóf (úszás)
7. Sallai Roland (labdarúgás)
8. Szalai Attila (labdarúgás)
9. Orbán Willi (labdarúgás)
10. Valter Attila (kerékpár)

vehir.hu
további cikkek
Ütemterv szerint halad a Hungaroring felújítása autósport Ütemterv szerint halad a Hungaroring felújítása Ütemterv szerint halad a Hungaroring felújítása, a létesítményt június 16-án veszi vissza az üzemeltető cég, hogy felkészüljön az augusztus első hétvégéjén sorra kerülő 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjra. tegnap 11:04 Portugália elképesztő meccsen fordított, így a magyarok vb-selejtezős csoportjába került magyar labdarúgó-válogatott Portugália elképesztő meccsen fordított, így a magyarok vb-selejtezős csoportjába került A portugál válogatottal lett teljes a magyarok világbajnoki selejtezőcsoportja, miután Cristiano Ronaldóék hosszabbítás után megnyerték a dánok elleni negyeddöntős párharcot a labdarúgó Nemzetek Ligájában vasárnap este. tegnap 6:36 Szoboszlai: a szerencséért tenni kell magyar labdarúgó-válogatott Szoboszlai: a szerencséért tenni kell Szoboszlai Dominik szerint a magyar labdarúgó-válogatott a szünetben akár 3-0-ra is vezethetett volna, de a szerencse most nem állt mellé a törökök elleni Nemzetek Ligája-osztályozón. tegnap 6:32 Rossi szerint két területen is javulnia kell a válogatottnak magyar labdarúgó-válogatott Rossi szerint két területen is javulnia kell a válogatottnak Marco Rossi szövetségi kapitány két fontos szegmenst említett, amelyben feltétlenül javulnia kell a magyar labdarúgó-válogatottnak azok után, hogy vasárnap 3-0-ra kikapott a török csapattól és így kettős vereséggel búcsúzott a Nemzetek Ligája élvonalától. 2025. március 23. 21:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.