Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Jövő nyáron megnyitják a látogatók előtt a megújuló veszprémi várnegyed több épületét

2024. július 6. 12:26 // Forrás: Salt Communications
2025 nyarán megnyitják a megújuló veszprémi várnegyed több épületét. A Veszprémbe látogatók jövőre olyan helyszíneket is bejárhatnak majd, amelyek korábban, a beruházás kezdete előtt nem voltak látogathatók, így a Körmendy-házat, ahol kiállítás várja majd az érdeklődőket, illetve több kert is nyitva áll majd a várnegyedbe érkezők előtt. A korábban ismert épületek pedig megújulva várják a látogatókat. Az érdeklődők megcsodálhatják majd a Szent Mihály-főszékesegyház altemplomát, valamint a város ékkövének számító Gizella-kápolnát, de látogatható lesz a Szent Imre- (piarista) templom is.

A veszprémi várnegyed megújításának kivitelezési munkái – a több szakmai területet érintő feltárást, kutatást követően – 2022 tavaszán kezdődtek. A Veszprémi Főegyházmegye 35 ezer négyzetméter épített és 10 ezer négyzetméter zöldterületet érintő beruházásának első üteme 2023-ban befejeződött: 18 épület homlokzati, tetőszerkezeti munkái készültek el. A projektvezetés most a kivitelezés egyes elemeinek átütemezéséről döntött: a várnegyed egyházi és turisztikai szempontból legfontosabb épületeit a tervek szerint már 2025 nyarán megnyitják a hívek és a nagyközönség előtt, más épületek kivitelezési munkáira pedig új határidőt szabnak.

2025 nyarától befejeződik a különleges középkori emeletes palotakápolna, a Veszprém ékkövének számító Gizella-kápolna restaurálása. Megújul és rendszeresen látogatható lesz a kápolna alsó szintje, ahol különleges óvintézkedésekkel – állandó páratartalommal és állandó hőmérséklettel – védik majd az épület 13. századi freskóit. A kápolna felső szintje, amely eddig rejtőzködött az ismeretlenségben egy padlástérben, ünnepélyes szép teret nyer. Befejeződik az itt megmaradt középkori töredékek restaurálása, és az újjászületett kápolnaszint is látogatható lesz ünnepélyes alkalmakkor a veszprémiek és a városba érkezők számára.

Fotó: Domján Attila / vehir archívFotó: Domján Attila / vehir archív

Jövőre a hívek újra birtokba vehetik a Szent Imre- (piarista) templomot is, ahol a szentmisék mellett különböző programokat, koncerteket is tartanak majd. A tervek szerint itt kap helyet a boldoggá avatást követően Bódi Mária Magdolna vértanú sírja is. A középkori oklevelekben többször említett, Veszprém legrégebbi épületének számító Szent György-kápolna több évszázad után keresztelőkápolnaként visszakapja liturgikus funkcióját, és újra egybekapcsolódik a főszékesegyházzal, liturgikus térré válik, ahogy ez az építésének idejében is volt.

A Szent Mihály-főszékesegyház tavaly április óta újra látogatható. A liturgikus események mellett tovább folytatódnak a koncertek is, az érdeklődők jövőre pedig már az altemplomot, többek között Padányi Biró Márton egykori veszprémi püspök monumentális síremlékét is megtekinthetik. 2025-ben elkészül a magyar barokk egyik remekműve, a közel 250 éves érseki palota, amely elsősorban egyházkormányzati funkciókat lát majd el, de egyes tereit és kertjét vezetett sétákon a turisták előtt is megnyitják. A Veszprémi Főegyházmegye különböző egységei, irodái a megújuló nagypréposti házba és a Szent József-házba költöznek vissza.  

A Veszprémbe érkezők az Érseki Turisztikai Központ épületében, a 18. századi freskókkal díszített Biró-Giczey-házban az érsekség múzeumának két – a várnegyed régészeti kutatásainak munkaközi eredményeit bemutató Work In Progress, valamint a Nem káptalan a fejem! – kiállítását tekinthetik meg. A Körmendy-házban pedig szintén kiállítás várja az érdeklődőket 2025 nyarától.

A beruházó Veszprémi Főegyházmegye arra is hangsúlyt fektet, hogy a várnegyed korábban nem látogatható zöldterületeit is megújítsa. A jelenleg is használható Biró-Giczey-ház kertje mellett 2025-ben a látogatók ismét birtokba vehetik a Körmendy-ház és a Nagyszeminárium zöldterületeit is.

vehir.hu
további cikkek
Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Orbán Viktor Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Új realitás jön, új dolgok fognak történni - értékelte a miniszterelnök az amerikai elnökválasztást szombaton Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatón. Orbán Viktor úgy fogalmazott: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába. tegnap 12:35 Feltárul a rácsokon túli tabusított világ Life&Style Feltárul a rácsokon túli tabusított világ "Egy társadalmat nem az alapján kell megítélni, hogy hogyan kezeli a kiemelkedő polgárait, hanem az alapján, hogy hogyan bánik a bűnözőivel.” Dosztojevszkij mondata egyszerre alkalmas arra, hogy felkorbácsolja az indulatokat azoknál, akik a büntetés-végrehajtásban a társadalom jogos revansát látják a bűnözőkkel szemben, de ugyanúgy meg tudja világítani az emberarcúságot azokkal szemben, akik jogerős bírósági ítélettel a kezükben kényszerültek a börtönrácsok mögé. Nem véletlen, hogy ezzel az idézettel találkozik először az, aki az egykori veszprémi várbörtönbe belép. A történelmi falak még őrzik a tömlöcbe zárt betyárok utolsó sóhaját az akasztás előtt, ahogy a koncepciós perekben elítélt politikai foglyok imáit is és azt a szűnni nem akaró morajlást, ami a börtönök folyamatos ébrenlétére jellemző, miközben az idő mégis megmerevedik a raboknak, de ugyanúgy az őröknek is. A várbörtönben kialakított „Ember a rács mögött” című kiállítás nem egy középkori panoptikumot ígér. Nem is csupán egy történelmi utazást a sziklafalon kialakított legendás börtönben. Sokkal inkább egy morális tréning az ember lelkének. tegnap 12:27 TritonLife – ahol a kiválóság nem extra, hanem alapkövetelmény Life&Style TritonLife – ahol a kiválóság nem extra, hanem alapkövetelmény Az állami egészségügynek és a magánegészségügyi szektornak is ugyanaz a célja a nap végén: a betegek érdekeit a legjobban képviselni. Az ehhez vezető út viszont merőben különbözik, és amíg az állami szektorban sokszor csak egy TAJ-szám a páciens, addig a magánorvosi központok pont arra a bizalomra építkeznek, amire a legnagyobb szüksége van annak, aki valamiért orvoshoz fordul. Legalábbis a TritonLife Csoportnál így gondolkodnak, az eddigi eredményeik pedig úgy tűnik, hogy visszaigazolják ezt a stratégiát, ami még így is csak egy szelete annak a folyamatnak, ahogyan Magyarország egyik legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatója építkezik, többek közt a veszprémi központjaiban. tegnap 12:19 Egy 50 éves szaúdi férfi a magdeburgi támadás elkövetője közélet Egy 50 éves szaúdi férfi a magdeburgi támadás elkövetője Egy 50 éves Magdeburgban dolgozó szaúd-arábiai származású, migrációs hátterű férfi követte el a kelet-németországi város karácsonyi vására elleni támadást – jelentette az M1 aktuális csatorna berlini tudósítója a péntek késő esti híradóban. tegnap 9:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.