Veszprém Megyei Jogú Város (a továbbiakban: VMJV) Önkormányzata Közgyűlésének Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottsága (a továbbiakban: KBB) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a közbiztonság megerősítése érdekében a helyi lakóközösségek részére nyújtható önkormányzati támogatásról szóló 38/2021. (XI. 25.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: Ör.) 6. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva pályázatot hirdet a társasházak és lakásszövetkezetek (a továbbiakban együtt: lakóközösségek) részére a közös tulajdonban álló épületrészek, helyiségek és területek megfigyelését szolgáló, zárt rendszerű műszaki megoldással kiépített elektronikus megfigyelő rendszer (a továbbiakban: kamerarendszer) létesítésére vagy meglévő kamerarendszer korszerűsítésére irányuló, vissza nem térítendő támogatás nyújtására.
1./ A támogatás folyósításának célja: A lakóközösségek segítése, a Veszprémben élők szubjektív biztonságérzetének javítása és a tulajdon elleni bűncselekmények elkövetésének megnehezítése.
2./ A támogatás forrása: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 2024. évi költségvetésről szóló 5/2024. (II. 29.) önkormányzati rendeletében a Városi Közbiztonsági Keret előirányzatán belül biztosított összegből a KBB döntése alapján 2.000.000 forint.
3./ A támogatás mértéke: A kamerarendszer létesítése vagy a meglévő kamerarendszer korszerűsítése költségének 50 %-a, de maximum 500 000 forint.
4./ A pályázat benyújtására jogosultak köre: A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény, valamint a lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény hatálya alá tartozó lakóközösségek.
5./ A pályázat beérkezésének határideje: 2024. szeptember 5-e, csütörtök, 1600 óra.
6./ A pályázat benyújtásának módja: Az Ör. 1. melléklete szerinti pályázati adatlap letölthető a jelen pályázati felhívás alatt, továbbá beszerezhető ügyfélfogadási időben Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Központi Ügyfélszolgálatán.
Az Ör. 1. melléklete szerinti pályázati adatlap és mellékletei benyújthatóak lezárt borítékban, ügyfélfogadási időben személyesen Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Központi Ügyfélszolgálatán.
Az Ör. 1. melléklete szerinti pályázati adatlap és mellékletei feladhatóak lezárt borítékban postán, Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala postacímére (8200 Veszprém, Óváros tér 9.).
Az Ör. 1. melléklete szerinti pályázati adatlap és mellékletei ügyfélkapun keresztül, elektronikus úton (VMJV Polgármesteri Hivatala KÉR azonosítója: VMJVPH, hivatali kapu KRID-kódja: 105225375) is benyújthatóak.
Hiányosan benyújtott pályázat esetében hiánypótlásnak nincs helye!
7./ A pályázatok elbírálása: A KBB
- a benyújtott pályázatokat legkésőbb a benyújtási határidő leteltét követő 30 napon belül bírálja el,
- a benyújtott pályázatot érvénytelennek nyilvánítja, ha azt határidőn túl nyújtották be vagy a pályázati adatlapot hiányosan töltötték ki vagy ahhoz nem csatolták a kötelezően előírt mellékletet,
- az érvényes pályázatok beérkezésének sorrendjében dönt a támogatásban részesülő pályázatokról és a támogatás mértékéről,
- a döntését követő 8 napon belül írásban értesíti valamennyi pályázó lakóközösséget a pályázat elbírálásáról,
- döntésének felülvizsgálata nem kérhető.
8./ A pályázati támogatás formája, igénybevételének módja: A támogatás vissza nem térítendő. A KBB döntése alapján támogatásban részesíthető lakóközösséggel az Önkormányzat támogatási szerződést köt. Amennyiben a lakóközösség képviselője a részére megküldött támogatási szerződés átvételétől számított 5 munkanapon belül a támogatási szerződést nem írja alá, a támogatásról szóló döntés hatályát veszti. A támogatás összegét a támogatási szerződés megkötését követő 30 napon belül kell a támogatásban részesülő lakóközösség pénzforgalmi bankszámlájára átutalni.
9./ A pályázat kezelése: A benyújtott pályázatokat a Polgármesteri Hivatal az Iratkezelési Szabályzatának rendelkezései szerint kezeli. A támogatásban részesülő lakóközösségekkel kötött szerződések közzétételére a www.veszprem.hu, továbbá a www.kozpenzpalyazat.gov.hu honlapokon kerül sor.