Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

"Túléltük!"

2010. július 20. 20:15
Százszor száz méter futás a hőségben, sárkányhajózás és színészi alakítások. Gerstmár Renáta naplója a zánkai edzőtáborról.

Ezúttal egy kis összegzéssel jelentkezem a zánkai edzőtábor után. Azzal kezdeném, hogy túléltük! Persze nem siránkozás ez, senki ne értse félre!

Nehéz hét elé néztünk ugyanis egész héten hőségriadó volt, amely nehezítette a dolgunkat, hiszen a forrósággal járó gondjainkat is le kellett küzdeni. Hétfőn kezdtük el a munkát, amely futásból, illetve strandkéziböl állt – ez volt az úgynevezett ráhangolódás.

Szinte minden napunk egyformán zajlott, de azért a lényegesebbnek tűnőket leírom és tudatom minden olvasóval, aki érdeklődik irántunk. Tehát a keddi nap volt az, amely szinte az egész hetet jellemezte. Reggel 6 óra 40-kor volt az ébresztő. Minden nap életkor szerint dolgoztak a naposok, ami azt jelenti, hogy ők ébresztettek bennünket és minden egyéb feladatot ellátnak. Például, mit kell az adott edzésre vinni, gondoskodnak a vízről stb. Ezt követően 7 órától a tőlünk nem túl messze lévő erdőben futottunk 30-35 percet.

Utána fürdés és reggeli, majd egy kisebb pihi és indultunk is a következő edzésre 10 órakor. Egyik nap súlyzó, másik nap pedig szabadtéri edzés. Erőfejlesztés, lábmunka, medicinlabda volt a főmenü. Ez változó időben zajlott, de soha nem volt kétórásnál kevesebb edzésidő, s persze küzdelem a hőséggel! Minimum két póló elhasználódott. :)

Majd jött a fürdés, ebéd és egy hosszabb pihenő, amelyet mindenki maximálisan kihasznált. Ezután készülődtünk a nap utolsó edzésére (17 óra). Volt ebben lábmunka, védekező munka és egy picit "ismerkedtünk"a labdával is (ezt azért mondom, mert ez a hét nem a labdás gyakorlatokra volt kihegyezve). Zárásnak pedig fürdés, vacsora egy kis beszélgetés és nap végére pedig K.O.

A hetet nem is írom már le ilyen részletesen, hiszen – mint ahogy említettem – így nézett ki egy hetünk egy-két kivétellel. Amit még meg kell, hogy említsek az, hogy egyik nap a monotonitás tesztelése volt a feladat, ami annyit jelent, hogy különböző gyakorlatok elvégzése után Gyuresz két csapatot állított össze a focipálya két oldalára, s következett a 100x100 méter futás elvégzése. Nehéz volt, de becsületesen helytálltunk.

A csütörtöki napon délutáni programnak pedig sárkányhajózást kaptunk, amely jó hangulatban telt, miközben leeveztük a kiírt távot, majd kis lazítás gyanánt strandoltunk.

Mivel az új játékosokat fel kellett avatni, kitaláltunk nekik különböző feladatokat estére. Ez is egy jó programnak bizonyult, ugyanis annyit nevettünk, hogy már a hasunk is megfájdult. Ők pedig bebizonyították, hogy mennyire kreatívak és bevállalósak. Néhányan a színészi pályán is helytállnának...

Gyuresz egyébként nyitott szemmel járt és mikor látta a csapaton, hogy nehezebben megy a munka, nem "kínzott" minket tovább, hanem jobbnak látta, ha egy kis lazításos munkát ír ki nekünk, amely strand aerobic és úszás volt. Tehát bőven kijutott nekünk a munkából, de mikor lehetett pihentünk is ezért így utólag mondhatom: túléltük!!!

Utolsó nap úgy zártunk, ahogy kezdtük a hetet. Hétfőn volt egy pihenő napunk, és ma elkezdtük újra a munkát. Már több labda szerepel a programban, hiszen vasárnap már megmérkőzünk a Szekszárd csapatával. Hajrá Veszprém, hajrá Barabás KC!!!

Gerstmár Renáta

vehir
vehir
vehir
vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.