AMagyar Építőipari Múzeum kiállítótermében Müntzberger Antal eszéki professzor mintarajzaiból nyílt kiállítás szerdán.
– Egykor bizonyítvánnyal kellett igazolni, hogy egy éven keresztül a rajziskolában vasár- és ünnepnapokon rajzoktatásokon vett részt a diák legalább egy éven keresztül - beszélt a múltbéli rajztanításról, és annak pozitív szerepéről a kiállításon Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár. Megemlítette Révai Miklós rajztanári szerepét, aki Károlyi Antal gróf támogatásával Bécsben rajzot és műépítészetet tanult, majd Nagyváradon rajztanár lett.

Lovassy Klára, Bugár-Mészáros Károly, Szőcs Géza
Elmondta mit köszönhet neki a mai művésznemzedék és hozzátette, hogy a magyar időmértékes verselést is neki köszönhetjük.
A kiállítást Bugár-Mészáros Károly okleveles építészmérnök rendezte, és mutatta be.
– Nem csak Müntzberger Antal rajzait láthatjuk, hanem fiának munkáit is. Található itt konzolasztal, kályha, vagy asztali ezüst rajza is. Az emeleten egy komplett templomi berendezés mintarajzai láthatóak, mint például padok, sekrestye, kehely, cibórium, navicula.
- A múltat olyan aspektusból lehet felfedezni, amire nem is gondolnánk – tette hozzá Lovassy Klára, a veszprémi Magyar Építőipari Múzeum igazgatója.
A kiállítás október 17-ig tekinthető meg.