Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. október 26. Dömötör
Veszprém
11°C
2024. október 26. Dömötör
Veszprém
11°C

A Nemzetközi Cigány Dal Napján Veszprémbe is neves fellépők érkeznek

2024. augusztus 2. 9:41
2024. augusztus 8-án –a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját. Az eseménysorozatban idén már hat ország 15 helyszíne vesz részt és 50 zenekar fellépésre kerül sor itthon és külföldön Rostás Mihály „Mazsi” (a Lakatos Mónika és a Romengo és a MazsiMó – GipsyMó zenekarok alapítója és zenekarvezetője) kezdeményezésére, többek közt Veszprémben is.

Az eseménysorozat arca Lakatos Mónika Kossuth- és WOMEX életműdíjas roma énekesnő. A Nemzetközi Cigány Dal Napja a sokszínűséget ünnepli legendás cigány és nemcigány művészek részvételével évről-évre bővülő helyszín- és programkínálattal. 2024-ben tíz magyarországi városban, valamint öt külföldi helyszínen, közel ötven fellépő zenekarral várják a közönséget a Nemzetközi Cigány és Világzenei Hálózat szervezésében ingyenes koncertekkel. A flamencotól a balkáni rezesbandákig, cigány hallgatóktól a jazzes ritmusokig elvarázsol bennünket a cigány kultúra életöröme, dinamizmusa és mélysége egyaránt. A szervezők arra biztatnak mindenkit, hogy merüljenek el a felejthetetlen zenei élményekben jobban megismerve, megtapasztalva a cigány kultúra mellett a saját kulturális sokszínűségünket is. 

Európa egyik legszínesebb, leggazdagabb nemzetisége a cigányság páratlan és a mai napig élő, fejlődő zenei kultúrával, amely a történelem során is számos ponton járult hozzá az európai zenekultúra fejlődéséhez. Nincs még egy olyan népcsoport, amely jelen lenne az Unió összes országában, ily módon az európai közösségnek nagyon fontos összetartó ereje a cigányság. A cigány kultúra félreismerhetetlenül magán hordozza a saját jegyeket, egyúttal visszatükrözi a velük kapcsolatba kerülő nemzetek jellegzetességeit is. A spanyol flamenco eleganciájától a szerbiai rezesbandák magával ragadó erejéig képes átölelni egész Európát és a világot, hirdetve a romák szokásait, nyelvét és végtelen életörömét. Kultúrájuk egyik legékesebb része az, amelyik a magyar nemzettel virágzik évszázadok óta, olyan gyümölcsöket teremtve, mint az éttermi cigányzene, az oláh-cigány muzsika és tánc, vagy a vonós magyar népzene.

Rostás Mihály „Mazsi”, a Cigány Dal Napjának ötletgazdája, művészeti vezetője és főszervezője az elmúlt évtizedekben négy kontinens, több mint harminc országában koncertezett a Kossuth-díjas és Womex életműdíjas Lakatos Mónika és a Romengo zenekar vezetőjeként és menedzsereként. Megtapasztalva és cigányul szót értve a különböző országok cigányzenei fesztiváljaival és cigány zenekaraival, hívta életre a Nemzetközi Cigány Dal Napja hiánypótló kezdeményezést és egyben a nemzetközi cigányzenei együttműködésekért sokrétűen tevékenykedő Nemzetközi Cigány és Világzenei Hálózatot egyaránt.

A veszprémi Agóra Kulturális Központ programjai augusztus 8-án a Nemzetközi Cigány Dal Napján

18:00 Napfonat

A Napfonat energikus, női a cappella együttes, ami ütős hangszerekkel teljesedik ki. Öt szabad hang összefonódása, ami együtt valami többet alkot. A Napfonat a magyar és más népek kultúrájának közös zenei magjához nyúl le, miközben saját dalaikkal frissen reflektálnak a bennük és körülöttük zajló világra. Polifonikus egységük néha kórusra emlékeztető erővel szól, máskor egy-egy lágy egyéni hang lép előtérbe. Ötük harmóniáját elemi ritmus kíséri.

TAGOK: Szalay Heni, Szarka Anita, Tóth Eszter, Tóth Orsi és Volkova Krisztina.

19:00 Mosaico Flamenco

A közreműködő művészek szeretnék műsorukkal megmutatni a flamenco műfaj sokszínűségét, ahol a táncok és dalok részletei úgy illenek össze, akár az ólomüveg ablak darabkái. A dallamok líraisága, a dalszövegek költészete és a mozdulatok drámaisága olyan hangulat elemek, amelyek ha összeállnak, kiadják a teljes képet. A Mosaico flamenco tagjai korábban számos felállásban és alkalommal zenéltek és táncoltak már együtt. Céljuk, hogy idevarázsolják a-flamenco koncertek bensőséges hangulatát, a tradíció és az improvizáció különleges ötvözetét és a flamenco szenvedélyét. A résztvevők nemcsak a zenével és a tánccal élnek bensőséges kapcsolatban, de képesek úgy életre kelteni ezt a szenvedélyes valós-játékos földet, hogy mi is átélhetjük Andalúzia minden színét, illatát, történését. Egy ilyen est a zene, a tánc és a néző-hallgató közönség egyszeri és megismételhetetlen találkozása. A flamenco csakis együtt működik.

A nemzetközi csapatunk tagjai: Mónica Clavijo Barroso (ES) - ének Girán Péter - gitár Bajnay Beáta - tánc

20:00 Ham Ko Ham

21:00 Kalyi Jag + vendég: Bocskor Bíborka (Magashegyi Underground)

Több mint négy évtizeddel ezelőtt, Varga Gusztávnak volt egy álma: egyszer dalokat énekelni és írni Európában elsőként saját anyanyelvén, cigány nyelven. Létrehozta a Kalyi Jag (Fekete tűz) Együttest, melynek híre futótűzként járta be az egész világot, egy csapásra világsikereket értek el. Számos világkörüli turné és platina lemez után, is tovább dolgoznak, folytatják küldetésüket, a legeredetibb cigány népzene nagyköveteiként.

A legendás Kalyi Jag Együttes egy olyan összetéveszthetetlen sajátos stílust alakított ki, mely megkülönbözteti őket az összes többi cigány együttestől. Nemcsak a kiváló vokális adottságok, az utánozhatatlan virtuóz hangszeres technikák különböztetik meg őket, hanem a nem mindennapi 45 éves tapasztalataik a színpadokon.

vehir.hu
további cikkek
Egyre népszerűbb a veszprémi zenekar, a Valami Ulpius kultúra Egyre népszerűbb a veszprémi zenekar, a Valami Ulpius Csupán két éve zenélnek együtt, de már játszottak a Gyárkert közönségének az Elefánt előtt. A Valami Ulpius egy ízig-vérig veszprémi zenekar, tagjai sokunknak ismerősek lehetnek, hiszen a város zenei és kulturális életében eddig is jelen voltak. Varga Richárd, Kéri Márk és Károlyi Péter hármasa nem azt a hangulatot hozza, amit elsőre hinnénk. De vajon mi áll a zenekar szellemisége mögött, hogyan született a formáció, és milyen célokkal? Ennek jártunk utána, az együttes pedig állt rendelkezésünkre… 2024. október 22. 15:04 Módri Györgyi vehette át a Cholnoky-díjat kultúra Módri Györgyi vehette át a Cholnoky-díjat Magas színvonalú előadó-művészeti tevékenysége, valamint Veszprém város művészeti értékeinek létrehozása, megőrzése és a helyi közművelődés és közösségépítés területén végzett példaértékű szakmai munkája elismeréseként Módri Györgyi részére Cholnoky-emlékdíjat adományozott a város közgyűlése. 2024. október 22. 13:11 Peregtek a filmkockák Veszprémben kultúra Peregtek a filmkockák Veszprémben A jubileum ünnepén túl dokumentációs közvetítőszerepe tette igazán értékessé és érdekessé a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) veszprémi filmklubjának október 17-i vetítéseit. 2024. október 21. 13:36 Akkordok szárnyán a veszprémi Szent Anna-kápolnában kultúra Akkordok szárnyán a veszprémi Szent Anna-kápolnában Dobozy Borbála Liszt Ferenc-díjas csembalóművész lenyűgöző koncertének adott otthont október 18-án az 1724-ben épült – Veszprém legrégebbi, eredeti állapotában fennmaradt, barokk stílusú temploma – Szent Anna-kápolna. 2024. október 20. 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.