Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

roma

Rómában megemlékeztek Bódi Mária Magdolnáról és Mindszenty Józsefről Veszprémi Érsekség Rómában megemlékeztek Bódi Mária Magdolnáról és Mindszenty Józsefről A Római Magyar Akadémián (Collegium Hungaricum) október 7-én este rendezték meg A hit tanúi – a remény sugarai című konferenciát, amelyen a Magyar Katolikus Egyház 20. századi hőseire, Boldog Bódi Mária Magdolnára és Tiszteletreméltó Mindszenty József bíborosra emlékeztek. 2025. október 8. 14:56 A római hócsoda helyszínén az egyház átalakulásáról és Bódi Mária Magdolnáról kereszténység A római hócsoda helyszínén az egyház átalakulásáról és Bódi Mária Magdolnáról Egy valódi csoda történt Rómában – augusztus közepén az Esquilinus-domb fölött nekiállt esni a hó. A legenda szerint az ötödik században Libériusz pápa ebbe rajzolta be annak a bazilikának az alaprajzát, amit ma is tömegek keresnek fel minden évben. De nem csak a turisták jönnek ide, Ferenc pápa is gyakran jár ide imádkozni, ráadásul sokszor előre nem is jelzi látogatását. Itt, a Santa Maria Maggiore-bazilikában találkoztunk és beszélgettünk a templom főapátjával, Ferenc pápa egyik bizalmasával, Rolandas Makrickas-al és Törő Andrással, a Pápai Magyar Egyházi Intézet rektorával a kereszténység átalakulásáról és persze Bódi Mária Magdolnáról. 2025. április 19. 17:27 A Nemzetközi Cigány Dal Napján Veszprémbe is neves fellépők érkeznek A Nemzetközi Cigány Dal Napján Veszprémbe is neves fellépők érkeznek 2024. augusztus 8-án –a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját. Az eseménysorozatban idén már hat ország 15 helyszíne vesz részt és 50 zenekar fellépésre kerül sor itthon és külföldön Rostás Mihály „Mazsi” (a Lakatos Mónika és a Romengo és a MazsiMó – GipsyMó zenekarok alapítója és zenekarvezetője) kezdeményezésére, többek közt Veszprémben is. 2024. augusztus 2. 9:41
közélet
Orbán Viktor: Ez most nem a kísérletező kedvű holdkórosok ideje Ez most nem a kísérletező kedvű holdkórosok ideje; a veszélyek korában élünk, békés, biztonságos, kiszámítható életet csak szavatartó, hűséges és tapasztalt kormányok adhatnak a nemzeteknek - jelentette ki Orbán Viktor pártelnök, kormányfő a Fidesz szombati budapesti kongresszusán, ahol bemutatták a 106 egyéni képviselő-jelöltjüket is. Két új név is van a Fidesz-KDNP Veszprém vármegyei jelöltjei között Hegedűs Barbara és Takács Péter először mérettetik meg magukat országgyűlési választáson, Ovádi Péter és Navracsics Tibor pedig újrázna 2026-ban. Ők Veszprém vármegye négy választókörzetének fideszes jelöltjei. Hivatalosan is bejelentették: Ovádi Péter a Fidesz-KDNP jelöltje Veszprémben Harmadik képviselői ciklusát kezdheti meg Ovádi Péter, amennyiben az áprilisi országgyűlési választáson ismét sikerül megnyernie Veszprém vármegye 1-es választókörzetét, ahol immáron hivatalosan is ő a kormánypárt jelöltje. Tisztelet a Don-kanyar és a II. világháború veszprémi hőseinek A Don-kanyarnál és a II. világháborúban elhunyt veszprémi hősi halottak előtt tisztelegtek szombaton délelőtt. Fejet hajtottak Brusznyai emléke előtt Brusznyai Árpádra, az 1956-os forradalom veszprémi mártírjára emlékeztek pénteken, halálának 68. évfordulóján a Megyeház téren.  Gázolt a vonat Tárnok előtt, korlátozásokra kell készülni a székesfehérvári vonalon A Déli pályaudvarról pénteken nem sokkal 10 óra után Székesfehérvárra elindult Z30-as vonat Tárnok előtt elütött egy embert, ezért a székesfehérvári vonalon közlekedő távolsági vonatoknál hosszabb menetidőre, az elővárosi járatoknál járatkimaradásokra lehet számítani - közölte a MÁV. Útinform: súlykorlátozást vezetnek be a tehergépjárművekre pénteken 11 órától több autópályán A télies útviszonyok és a hóhelyzet miatt előreláthatóan pénteken 11 órától 7,5 tonna össztömeg felett súlykorlátozást vezetnek be a tehergépjárművekre több autópályán és egy autóúton - közölte az Útinform. MÁV: az észak-balatoni vonalon okoz jelentősebb fennakadást a téli időjárás Az észak-balatoni vonalon okoz jelentősebb fennakadást a téli időjárás péntek hajnalban, a többi vonalon azonban folyamatos a közlekedés - közölte a MÁV. Nagykarcsi 75 éves Csütörtök délután különleges születésnapi beszélgetésre került sor a Művészetek Háza Veszprém S-Stúdiójában. Az est főszereplője Nagy Károly, vagy ahogy Veszprémben szinte mindenki ismeri: Nagykarcsi (így egyben) volt, a város kulturális életének meghatározó alakja, a Művészetek Háza Veszprém alapító igazgatója, népművelő, rendezvényszervező, közösségteremtő. Kontrát Károly nem folytatja képviselőként – biztos, hogy új jelöltje lesz a Fidesznek a Balaton-parton Kontrát Károly közleménye szerint maga kérte Orbán Viktort, hogy hadd adja át a stafétát más fideszes politikusnak.
sport
Női kézilabda Európa-liga: Vereséggel debütált a csoportkörben az Esztergom A MOL Esztergom elvesztette története első csoportmérkőzését a nemzetközi kupaporondon, miután vasárnap 34-32-re kikapott a dán Nyköbing Falster vendégeként a női kézilabda Európa-ligában. Női kézilabda Európa-liga: A címvédő legyőzésével rajtolt a csoportkörben a Mosonmagyaróvár A Mosonmagyaróvár 36-34-re legyőzte a három magyar játékost foglalkoztató vendég német Thüringer HC-t a női kézilabda Európa-liga első csoportfordulójában. Futsal Eb-felkészülés: Háromgólos vereség a franciáktól Az Európa-bajnokságra készülő magyar férfi futsalválogatott 5-2-re kikapott a házigazda francia csapattól Clairefontaine-ben zárt kapus mérkőzésen. Nagy csatában maradt alul az Insedo Veszprém KK Hiába vezetett többször is a hajrában, idegenben továbbra sem tudott nyerni az Insedo Veszprém KK: a TF-BP 82-74-re múlta felül a bakonyiakat az NB I/B Piros csoport 15. fordulójában. Térdsérülés miatt véget ért a Győr svéd beállójának idénye Súlyos térdsérülés miatt hosszú kihagyás vár Linn Blohmra, a bajnoki és Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának svéd beállójára. Női kézilabda BL: Először győzött hazai pályán a szezonban a Debrecen A Debrecen idénybeli első hazai győzelmét aratta a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, amelynek szombati játéknapján 26-24-re nyert a norvég Storhamar HE ellen. Női kézilabda BL: Fontos két pontot gyűjtött Dániában a Ferencváros A Ferencváros fontos két pontot szerzett a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének szombati játéknapján, miután kiélezett találkozón 28-27-re nyert a dán Ikast otthonában. Férfi kézilabda Eb-felkészülés: Hatgólos magyar győzelem Románia ellen Felcsúton A magyar férfi kézilabda-válogatott 40-34-re legyőzte Romániát a szombaton Felcsúton zárt kapuk mögött rendezett felkészülési mérkőzésen. Győzelemmel kezdte az új évet a VEHIR-VESC Magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata a sereghajtó Kecskemét ellen az NB I 12. fordulójában, szombaton. Férfi vízilabda Eb: A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15-7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.