Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Csontvázakat találtak egy tapolcai építkezésen

2024. augusztus 7. 11:05
Két emberi csontváz bukkant elő egy tapolcai építkezésen a föld alól. A leleteket a Laczkó Dezső Múzeum régészei vizsgálják, akik már megállapították, hogy valamikor a 15. és 16. század környékén temethették el őket.

A Tapolcai Média számolt be róla, hogy egy építkezést megelőző kötelező régészeti feltárás során két teljes csontváz bukkant elő a föld alól Tapolcán a Damjanich utcában egy üres építési telken. A portálnak nyilatkozott Pátkai Ádám Sándor, a Laczkó Dezső múzeum középkori emlékekkel foglalkozó régésze is, aki a helyszínen vizsgálta a leleteket Hangodi László főmuzeológus és Gaál Keller Katalin önkéntes munkatársukkal együtt.

Elmondta, hogy a most feltárt, vélhetően férfi emberi maradványok kora a 15. és 16. századokra tehető a mellettük talált ezüst és ezüstözött pénzérmék alapján, mivel ezek a pénzek a korabeli hiedelemvilág szerint a túlvilág révészének jártak, akinek fizetni kellett azért, hogy átsegítse a halottat a túlvilágra.

A cikk hozzáteszi, hogy a most feltárt csontok Tapolca elpusztult középkori temploma, a Szent Miklós körtemplom melletti hajdani temető területén kerültek elő, felbukkanásuk tehát nem volt meglepő a szakemberek számára.

A temető az Árpád-kortól egészen a 18. század közepéig használatban volt, most az emberi maradványokról és a helyszínről rajz- és fotódokumentáció készül, a csontokat pedig felszedik, elcsomagolják, majd a veszprémi múzeumba szállítják jövőbeli antropológiai vizsgálatok céljából.

Képek: Tapolcai Média

vehir.hu
további cikkek
Azt hitték a füredi rendőrök, hogy csendháborításért mennek ki, végül hatalmas drogfogás lett kék fény Azt hitték a füredi rendőrök, hogy csendháborításért mennek ki, végül hatalmas drogfogás lett Szeptember 28-án Dörgicséről érkezett egy bejelentés a balatonfüredi rendőrkapitányságra csendháborítás miatt. Amikor a járőrök kivonultak a helyszínre kiderült, hogy nem csak a hangzavarral, hanem az elmúlt időszak egyik legnagyobb drogfogásával állnak szemben. A szürreális esetről szerdán tartottak sajtótájékoztatót a nyomozók. ma 15:51 Kiderült: csőtörés miatt kellett lezárni a tihanyi szabadstrandot Balaton Kiderült: csőtörés miatt kellett lezárni a tihanyi szabadstrandot Heteken át ömlött a szennyvíz a Balatonba – mondta a Balaton Fejlesztési Tanács ülésén dr. Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatója. tegnap 13:59 Nemcsak testépítői, hanem Nobel-díjat is lehet szerezni fehérjékkel tudomány Nemcsak testépítői, hanem Nobel-díjat is lehet szerezni fehérjékkel Odaítélték a kémiai Nobel-díjat, amit felerészben David Baker kapott fehérje-tervezésért, felerészben pedig Demis Hassabis és John M. Jumper a fehérje-szerkezetek előrejelzéséért. tegnap 12:38 Orbán Viktor: azért jöttem, hogy ébresztőt fújjak közélet Orbán Viktor: azért jöttem, hogy ébresztőt fújjak Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Strasbourgban az Európai Parlament ülésén a soros magyar uniós elnökség programját ismertetve új európai versenyképességi megállapodás elfogadására, a migráció és a határvédelem ügyében rendszeres Schengen-csúcstalálkozók megtartására, valamint Bulgária és Románia még idei, teljes körű schengeni csatlakozására tett javaslatot. tegnap 12:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.