Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Képzés indul az egzotikus állatok gazdáinak

2024. augusztus 15. 9:29
Miután országosan is nagy sikert aratott a Nemzeti Állatvédelmi Programban megalkotott „Gazdijogsi” kezdeményezés, ahol az állattartók különböző képzések által mélyíthetik el tudásukat, hogy hogyan kell jól bánni egy háziállattal, novembertől elindul az erre épülő, de kifejezetten az egzotikus állatokra fókuszáló képzés.

Az Állatorvostudományi Egyetem szakmai hátterével induló képzésnek az a célja, hogy az egzotikus állatokat tartó, vagy a jövőben tartani szándékozó emberek számára magas szakmai színvonalú, ugyanakkor közérthető előadások formájában adják át a tudást, hogy utána felelős gazdákként biztosítani tudják állatuk jóllétét és egészségét.

Az előadások az alapokkal, a kisállat kiválasztásával kezdődnek, érintik a tartás, táplálás kérdéseit, illetve a résztvevők gyakorlati jellegű információkat kapnak arról is, mely esetekben és milyen tünetek észlelésekor szükséges egzotikus szakállatorvoshoz fordulni. Az állattartók betekintést kapnak az egzotikus állatok tartásának jogi szabályaiba, és állatvédelmi alapismeretekkel is gazdagodnak.

Mindezt pedig az egyetem oktatói által ismerhetik meg azok, akik november 6-ig jelentkeznek a mindössze kétnapos képzésre.

Bővebb információkat ide kattintva lehet találni a kezdeményezésről, valamint ugyanezen a linken lehet jelentkezni is.

vehir.hu
további cikkek
Az oltár előtt lett rosszul a menyasszony közélet Az oltár előtt lett rosszul a menyasszony Az Országos Mentőszolgálat osztotta meg azt a történetet, amikor egy huszonöt éves menyasszony az oltár előtt lett rosszul és esett össze. Szerencsére az ijesztő jelenet happy enddel végződött. ma 14:31 Megújul és bővül a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola oktatás Megújul és bővül a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola A Veszprémi Tankerületi Központ Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése című projekt nyitórendezvényét március 13-án tartották a szóban forgó intézményben. ma 12:13 Magyarország ad otthont az Európai Unió legnagyobb katonai gyakorlatának közélet Magyarország ad otthont az Európai Unió legnagyobb katonai gyakorlatának Magyarország ad otthont március 25. és április 10. között a MILEX 2025 elnevezésű nemzetközi katonai gyakorlatnak, amely az Európai Unió (EU) harccsoportjainak szárazföldi műveleti képességeit teszteli.  ma 9:43 Kik a balatoni emberek 2025-ben? Pannon Egyetem Kik a balatoni emberek 2025-ben? Vajon kik alkotják a Balaton társadalmát? Létezik még ez a közösség a közel tízmillió magyarországi ember között, vagy csupán a turisztikai desztináció statisztikai elemei az itt élő emberek? Tényleg olyan sikeres ez a régió, ahogy sokan tartják? Szántó Balázs, a Pannon Egyetem mesteroktatója ezekre a ritkán feltett, mégis aktuális kérdésekre kereste a válaszokat az egyetemen szervezett Balaton konferencián. ma 16:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.