Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kl-selejtező: Az Omonia kettős győzelemmel ejtette ki a Fehérvárt

2024. augusztus 14. 21:18 // Forrás: MTI
A Fehérvár idegenbeli kudarcát követően szerdán a hazai visszavágón 2-0-ra kapott ki az Omoniától, így kettős vereséggel, 3-0-s összesítéssel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójában.

A ciprusiak az első félidőben Willy Semedo góljával szereztek vezetést, majd a hosszabbításban Andronikosz Kakulli tette még magabiztosabbá a sikerüket. A vendégek magyar válogatott futballistája, Lang Ádám a cserepadról nézte végig a találkozót.    

Az Omoniára a horvát NK Osijek és az azeri Zira továbbjutója vár a következő, immár főtáblára kerülésért sorra kerülő negyedik selejtezőkörben, a Fehérvár pedig búcsúzott a nemzetközi porondtól.

Pető Tamás, az Fehérvár vezetőedzője a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörében játszott Fehérvár FC - Omonia visszavágó mérkőzésen a székesfehérvári Sóstói Stadionban 2024. augusztus 14-én. MTI/Vasvári TamásPető Tamás, az Fehérvár vezetőedzője a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörében játszott Fehérvár FC - Omonia visszavágó mérkőzésen a székesfehérvári Sóstói Stadionban 2024. augusztus 14-én. MTI/Vasvári Tamás

Konferencia-liga, selejtező, 3. forduló, visszavágó:
Fehérvár FC-Omonia (ciprusi) 0-2 (0-1)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 3840 néző, v.: Jakob Kehlet (dán)
Fehérvár FC: Tóth - Melnyik (Huszti, a szünetben), Serafimov, Spandler, Milicevic - Katona (Kovács M., 75.), Bedi, Csongvai, Pető (Babos, a szünetben) - Christensen (Stefanelli, 57.), Holender (Kovács P., a szünetben)
Omonia: Fabiano - Dionkou (Maszurasz, 92.), Panajotu, Coulibaly, Hammasz - Erakovic (Kuszulosz, 82.), Maric - Simic, Alioum (Haralampusz, a szünetben), Semedo (Atzili, 82.) - Stepinski (Kakulli, 91.)
Továbbjutott: az Omonia kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel.
gólszerzők: Semedo (28.), Kakulli (95.)
sárga lap: Serafimov (73.), illetve Semedo (28.)

Noha a Fehérvár várta hátránnyal a visszavágót, mégis az Omonia lépett fel támadólag a meccs elején. Az első negyedórában Tóth Balázsnak legalább háromszor kellett védenie, hogy megóvja a kapuját, egy ízben pedig a jobb kapufa segítette ki. Több mint húsz percet kellett várni az első hazai lehetőségre, Bedi lövése nem sokkal kerülte el a bal alsó sarkot. A játék képe viszont nem változott, egyértelműen a ciprusiak irányítottak, a fölényük pedig szűk harminc perc alatt góllá érett. A vezetés megszerzése ellenére sem vettek vissza a tempóból a vendégek, a szünetig hátralévő időben is a magyar kapusnak akadt védenivalója.    

Pető Tamás vezetőedző hármas cserével próbálta frissíteni együttesét, amely jobban is kezdte a második játékrészt, ehhez azért hozzájárult az is, hogy a szigetországiak biztos előnyük birtokában már kevésbé erőltették a támadásokat. Hiába birtokolta többet a labdát a magyar csapat, mint a párharc előző három félidejében, komoly gólhelyzete így sem volt, mert az ellenfél megingás nélkül szervezetten védekezett. Ennek következtében sem az összesítésben, sem a meccsen nem jött össze az egyenlítés, sőt, a hajrában újra az Omonia volt veszélyesebb és a hosszabbításban megadta a kegyelemdöfést is.

vehir.hu
további cikkek
Ancelotti a legjobb edző az IFFHS-nél is labdarúgás Ancelotti a legjobb edző az IFFHS-nél is Akárcsak a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szavazásán, a sportág történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS) is Carlo Ancelotti lett az idei év legjobb klubedzője. ma 14:59 FIFA-világranglista: továbbra is a 30. helyen a magyar válogatott magyar labdarúgó-válogatott FIFA-világranglista: továbbra is a 30. helyen a magyar válogatott Változatlanul a 30. helyen áll a magyar válogatott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet az előző havi rangsorhoz hasonlóan a világbajnoki címvédő Argentína vezet. 2024. december 19. 15:13 Válogatott történetek - könyv a nemzeti tizenegy kulisszatitkairól könyv Válogatott történetek - könyv a nemzeti tizenegy kulisszatitkairól Válogatott történetek - évtizedes titkok a meggypirosak öltözőjéből címmel megjelent Dénes Tamás és Szabó Tamás új könyve. 2024. december 18. 14:33 Vinícius Júnior az év játékosa, Garnachoé a Puskás-díj labdarúgás Vinícius Júnior az év játékosa, Garnachoé a Puskás-díj A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) Vinícius Júnior, a Real Madrid brazil támadója nyerte el az év játékosa címet, Alejandro Garnacho, a Manchester United argentin futballistája pedig az év legszebb góljáért járó Puskás Ferenc-díjat kapta meg. 2024. december 17. 19:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.