Meggondolatlan és felelőtlen szörfösök, fürdőzők, kisebb-nagyobb vitorlázók kerültek bajba a 60-80 km/órás szélben. Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata a Balatoni Vízirendészettel együttműködve dolgozta a nap folyamán. Nagyjából délelőtt fél tízkor kezdődött a „roham”. Ettől kezdve a vízimentők és vízirendőrök folyamatosan kapták a riasztásokat. Eltűnt, majd megkerült fürdőzők okoztak legtöbbször riadalmat. Annak ellenére, hogy a tavon folyamatosan másodfokú viharjelzés van érvényben, sokan ezt figyelmen kívül hagyták.
Több kis katamarán is felborult, vagy eltört árboccal sodródott. Ezekről az eszközökről nagyon könnyű vízbe esni. Így járt annak a katamaránnak a vezetője is, aki Révfülöpről indult és a tó közepének közelében felborult. Őt egy másik vitorlásról vették észre, de szem elől tévesztették így a rendőrségi helikoptert is be kellett vetni a felkutatására. A férfin szerencsére volt mentőmellény, így sikerült kimenteni.
A szörfözéshez nem kellő tudással rendelkezők is komoly gondot okoztak többször is. Egyiküket az ábrahámhegyi vízimentő vette észre, amint a parttól 6-800 méterre próbált az erős szembeszélben a part felé úszni a deszkájával. Érte mentőhajó indult és így sikerült a partra jutnia.
A fenti két eseten túl több kisebb-nagyobb vitorlások a rajtuk levő utasokkal együtt is segítségre szorultak.