Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hétvégén ismét a fény játszótere lesz az inotai hőerőmű

2024. augusztus 26. 14:07
Magyarországon teljesen egyedülálló, de Európában is keresgélni kell az ahhoz hasonló fesztiválokat, mint aminek hétvégén fog otthont adni az inotai hőerőmű. A tavalyi első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli erőmű és a kortárs vizuális kultúra. A fesztivál kuriózumairól és céljairól Besnyő Dániel, alapító és társszervezővel beszélgettünk.

A 2023-as Európa Kulturális Főváros programsorozat számos olyan rendezvényt vonultatott fel, amelyek neve mellett ott villogtak az „egyedülálló, innovatív, 21. századi” jelzők, mégis van néhány olyan, ami még ebből a sorból is kiemelkedik. Az, ami tavaly augusztus végén és szeptember elején történt Inotán a hőerőmű területén és épületeiben mindenképpen ilyen, hiszen az INOTA Fesztivál akkor egyszerre egyesítette a minőségi elektronikus zenét a művészi felfogással összeállított fénytechnikákkal, mindezt pedig beköltöztette egy több, mint húsz éve üresen álló és az amortizáció által már megkóstolt erőmű épületébe.

A szervezők már tavaly is eltökéltek voltak abban, hogy az INOTA Fesztivál ne csupán egyszeri kuriózuma legyen a környéknek, ezért idén, immáron az EKF-éven túl ismét nekiálltak annak a szerteágazó és rendkívül precíz munkának, aminek a végén az egykori szocialista ipari vívmány valami egészen furcsa átalakuláson megy keresztül, csupán a hangzás és persze a fényeknek köszönhetően.

A tavalyi fesztiválon fotósunk is ott volt, az ő képeit az alábbi galériánkban lehet visszanézni.

Galéria
INOTA: fesztivál az elhagyatott erőműben

„Több kilométer kábel, védőkorlát, szalagok, folyamatos egyeztetések és egy óriási technikai térkép, amin minden vezeték, csatlakozó és fénytechnikai eszköz jelölve van.” – Sorolta a technikai felkészülésnek csupán néhány paraméterét Besnyő Dániel, aki csapatával már fél éve szervezi az augusztus végi eseményt, közben pedig végig kapcsolatban vannak azokkal a nemzetközi alkotókkal, akik kreatív fényművészeti munkájukkal megjelennek majd hétvégén Inotán.

Dániel elárulta, hogy közülük valaki személyesen is eljött Magyarországra már a fesztivál előtt, hogy megnézze, melyik üres téglafalat, gyárépületet fogja majd megtölteni színekkel és fényekkel, más alaprajzot kért, valaki pedig 3D-modellből dolgozott. Hogy milyen grandiózus esemény várható pénteken Inotán, arra jó példa, hogy a fénytechnikai eszközök, kinetikus térplasztikák kamionokkal fognak megérkezni Magyarországra méretük és mennyiségük miatt.

Az INOTA projekt a tavalyi sikeres bemutatkozás után egyébként idén már nem első alkalommal jelenik meg a környék rendezvényfelhozatalában. Júliusban egyszer már visszatért a szocialista korszak egyik legfontosabb ipari létesítményébe egy teltházat produkáló kétnapos, reggelig tartó kísérleti elektronikai és techno meneteléssel, amiben Berlintől Torinóig, Tbilisitől Koppenhágáig látták vendégül a legaktuálisabb dj-ket és live acteket. Hogy beálljon az egyensúly, 2024 nyarának végén az audiovizuális paletta másik végébe mártják az ecsetet a szervezők: a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a nagyszabású vizualitás kerül középpontba az INOTA Focus: RADIANCE eseményen, az erőművet gyakorlatilag egyetlen hatalmas kiállítótérré változtatva, meséli a projekt koncepcióját Dániel.

Most ismét a legnevesebb művészek érkeznek Inotára, ebben a cikkünkben pedig korábban bemutattuk, hogy kik is ők és mire számíthat majd a közönség az erőműben.

Kapcsolódó cikk
A nyárvégi INOTA Focus ismét lebilincselő fényművészettel teríti be az erőművet
A 2023-as első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli inotai hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az Erste támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot is hirdet.

Mellettük a régi színházteremben audiovizuális performansszal készülnek, színházi előadások és elektronikus koncertek mellett, valamint a gasztrovonal is komoly hangsúlyt kap, ahogy az a mai kor fesztiváljaitól elvárás lehet.

A mostani fesztivál, ahogy korábban is így volt, nem csak a fesztiválgeneráció tagjait célozza meg, a szervezők egészen a családok igényeiig is elmentek, amikor összeállították a háromnapos rendezvény programját. Dániel elmondta, hogy a vasárnap idén is a családosoké: már délután 4-től várják a gyerekeket a Ligetbe nekik szánt programokkal, kreatív tech-, hang-, és fény workshopokkal, szabadtéri játékokkal és ügyességi feladatokkal. Este pedig még megtekinthetőek lesznek a fényinstallációk is.

„Kulturmissziót szeretnénk folytatni és terveink szerint jövőre sem állunk le vele. Az a cél, hogy Inota az év közben se álljon üresen, egyfajta művészeti hőerőművé is válhatna, felkarolva a fénytechnikával játszó kreatív művészeket, ehhez viszont szükségünk van arra is, hogy a saját munkánk mellett támogassák is az elképzekéseinket” – foglalta össze INOTA valódi céljait Dániel, miközben az utolsó simításokat végzik az erőműben, hogy pénteken elindulhasson az INOTA Focus: RADIANCE, aminek Facebook-eseménye itt érhető el, jegyeket pedig ide kattintva lehet venni.

vehir.hu
további cikkek
Újra megjelent Darnay Kálmán: Kaszinózó táblabírák I-II. – korfestő történeti tréfák című könyve kultúra Újra megjelent Darnay Kálmán: Kaszinózó táblabírák I-II. – korfestő történeti tréfák című könyve tegnap 13:51 A múlt ízei: Bélafi László és az MI által újraálmodott 'békebeli sütemények' A múlt ízei: Bélafi László és az MI által újraálmodott 'békebeli sütemények' A magyar gasztronómia öröksége az identitásunk egyik legszínesebb és legizgalmasabb területe, amely generációk történeteit hordozza magában. Bélafi László két recepteskötete, az „Ükanyám Békebeli Süteményei” és a Réthy Erzsébet receptjeit bemutató második kötet egyaránt tisztelgés a múlt előtt és kísérlet arra, hogy a hagyományok a modern kor eszközeivel újjáéledjenek. tegnap 17:18 „A hajnali, füstös gondolataim mások fejében is ugyanúgy bolyonganak” koncert „A hajnali, füstös gondolataim mások fejében is ugyanúgy bolyonganak” Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze, a Keringés. A tíz állomásos lemezbemutató turné veszprémi állomása december 21-én lesz az Expresszóban; az új dalok mellett természetesen a régi, jólismert szerzemények is helyet kapnak, legalábbis erről biztosított bennünket Balázs, a zenekar frontembere, aki megkeresésünkre részletesen is mesélt az új lemezről, arról, mitől lett bátor a hangszerelés, s hogy miben változott Balázs személyisége, ami a lemezen is kihallik. 2024. december 17. 12:41 Gospel karácsony Veszprémben Gospel karácsony Gospel karácsony Veszprémben Dr. Bárdos Jenő, neveléstudós, alkalmazott nyelvész, az MTA doktorának írása az idei veszprémi Gospel karácsonyról. 2024. december 16. 16:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.