Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A legsikeresebb főszezont zárta a BAHART

2024. szeptember 5. 11:32 // Forrás: MTI
Augusztus végén lezárult a balatoni hajózás főszezonja. Nyár végéig a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kompjai 1 millió 229 ezer, a személyhajók pedig 791 ezer utast szállítottak. Így idén a BAHART tavalyhoz képest már 2 hónappal korábban, augusztus végére elérte a 2 milliós utasszámot - közölte a hajótársaság csütörtökön.

Kiemelték, hogy a sikerhez a kormány által biztosított, 6 milliárd forintos támogatás eredményeként szolgálatba álló új hajók is hozzájárultak. Az így kialakított sűrűbb menetrend, a színes programválaszték és az új családi kedvezmények hatására a forgalom a tavalyi rekord év nyári hónapjaihoz képest 10 százalékkal növekedett. Az új kompok és katamaránok népszerűségét mutatja az is, hogy idén a balatoni hajózás felkerült a legnépszerűbb programokat összesítő, Best of Balaton listájára - fűzték hozzá. A kompokon utazók száma 59 ezerrel haladta meg a tavalyi eredményt, és már több mint 500 ezer utast szállítottak Szántódrév és Tihanyrév között.

Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója a közleményben megjegyezte, hogy a kompok jelentősége túlmutat az utasszámokon is, hiszen azok meghatározó szerepet játszanak a tóparti települések közötti közlekedés támogatásában, a gépjárműforgalom és a károsanyag kibocsátás csökkentésében.

Kompok a Balatonon. (Fotó: MTI / Vasvári Tamás)Kompok a Balatonon. (Fotó: MTI / Vasvári Tamás)

A személyhajók forgalma 134 ezerrel emelkedett az idei szezon végéig. A legtöbben, 120 ezren a Tomaj nevű új katamaránnal utaztak, míg a flottába visszakerülő Jókai nosztalgiahajó a Helka után a második legnépszerűbb klasszikus hajó volt. A legtöbben Balatonfüred, Keszthely, Siófok, Balatonlelle és Balatonalmádi kikötőiből indultak sétahajózni, míg a menetrendi hajózásban legszámottevőbb növekedés a legnépszerűbb Fonyód-Badacsony útvonalon történt.

Az augusztus 17-20-ai hosszú hétvége az év eddigi legforgalmasabb időszakát jelentette a BAHART számára: csak 19-én a személyhajók és a kompok is mintegy 19-19 ezer utast szállítottak.
Hasonlóan népszerű volt a Balaton-átúszás július 21-i időpontja is, amikor több mint 16 ezren léptek a személyhajók fedélzetére. Emellett tovább növekedett a kerékpáros utasok száma is az idei főszezon végéig: a kompokon 11 százalékos bővülés mellett közel 110 ezren, míg a személyhajókon mintegy 38 ezren, azaz 15 százalékkal többen utaztak kerékpárral, mint tavaly ilyenkor.

Kiemelt érdeklődés övezi a BAHART programhajóit is: a gyerekhajókat a főszezon során több mint 8 ezer vendég vette igénybe, ami 6 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest, a buli- és esti chill hajókon pedig több mint 21 ezren szórakoztak. Mindemellett augusztus 20-án közel 2 ezer utas gyönyörködött a Balaton-parti tűzijátékokban a társaság hajóin, ami 45 százalékos emelkedést jelent a tavalyi utasszámhoz képest.

A nyár végéig 30 százalékkal nőtt az online jegyvásárlások száma az előző év azonos időszakához viszonyítva. A nyári szezonban minden negyedik jegyvásárló már online, vagy a kikötőkben elhelyezett automatákon keresztül vásárolta meg jegyét.

A társaság felhívta a figyelmet arra is, hogy a hajózás az ősz beköszöntével sem áll le, hiszen a helyben lakókat és a turistákat továbbra is várják a sétahajók, valamint a főbb útvonalakon közlekedő menetrendi hajók. A Szántódrév és Tihanyrév közötti kompjáratok szeptemberben is sűrített menetrenddel járnak, reggel 7:00 és 21:15 között fél óránként indulnak.

vehir.hu
további cikkek
Az elárult tiszások esete egy politikai vita árnyékában véleménycikk Az elárult tiszások esete egy politikai vita árnyékában Tegye félre mindenki, akiben ilyen érzések vannak a veszprémi tiszásokkal szembeni ellenérzéseit és egy kicsit forduljon feléjük együttérzéssel, hiszen cserben hagyták őket és elvettek tőlük valamit. ma 1:26 Gulyás István: A munkaadók keresik azokat, akiknek van sportmúltjuk Európa Sportrégiója Gulyás István: A munkaadók keresik azokat, akiknek van sportmúltjuk A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat keretében zajló egészségügyi roadshow pénteken Nemesvámosra érkezett. A szűrővizsgálatok mellett a rendezvény egyik legjobban várt eleme a helyi iskolásoknak tartott motivációs beszélgetés volt, ahol Gulyás István, a veszprémi kézilabda legendája és korábbi szövetségi kapitány osztotta meg gondolatait a sport, a kitartás és a mindennapi mozgás fontosságáról. tegnap 14:20 Almabotrány: biztonsággal fogyasztható a boltokban kapható alma? közélet Almabotrány: biztonsággal fogyasztható a boltokban kapható alma? Az elmúlt hetekben nagy vihart kavart az úgynevezett „almabotrány”, amely egy civil szervezet, a PAN Europe vizsgálata nyomán robbant ki. A kutatás szerint egyes európai – köztük magyar – almákban többféle növényvédő szer maradványa is kimutatható, sőt egy hazai mintában a megengedett határértéket meghaladó mennyiséget is mértek. Felmerül tehát a kérdés: kell-e félnünk a boltban kapható almától? tegnap 11:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.