Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. október 26. Dömötör
Veszprém
12°C
2024. október 26. Dömötör
Veszprém
12°C

Paralimpia 2024: bronzérmes az asztaliteniszező Pálos Péter

2024. szeptember 5. 14:06 // Forrás: MTI
Az asztaliteniszező Pálos Péter bronzérmet szerzett az MS11-es kategóriában a párizsi paralimpián.

A Városi SE Dunakeszi sportolója, aki a múlt héten ünnepelte a 39. születésnapját, már azzal biztosította dobogós helyezését, hogy megnyerte szerdai negyeddöntőjét, mivel ebben a sportágban nem rendeznek bronzmérkőzéseket.

A csütörtöki elődöntőben a 17 éves tajvani Csen Po-jen volt a magyar parasportoló ellenfele, akitől 3:0-ra kapott ki.

A Dél-párizsi 4-es Arénában az első játszmában a magyar versenyző igyekezett irányítani a labdameneteket, de támadásaiba sok hiba csúszott, emiatt hátrányba került. Pálos a második szettben is többször dühösen vette tudomásul, hogy megoldásai nem sikerültek, ázsiai ellenfele ugyanis remekül védekezett, szinte minden labdát visszaadott.

Így hosszú, látványos labdameneteket is láthatott a közönség, azonban ezeket szinte kivétel nélkül a rivális nyerte, aki így megduplázta előnyét.

A harmadik felvonás elején ugyan Pálos vezetett, de 5-4 után Csen fordított, és kisvártatva bejutott a fináléba.

Az M4 Sportnak nyilatkozva úgy összegzett, hogy ezen a mérkőzésen neki "körülbelül 150 százalékot kellett volna" nyújtania, míg ellenfelének önmagához képest gyengébben játszania, akkor lett volna "egy fifti-fifti meccs".

Beszélt arról is, hogy nem volt dühös, csak bosszankodott, amikor úgy érezte, hogy egyszerűbb poénnál ront.

"Nyilván mérgelődtem időnként, azért próbálkoztam, de sajnos a realitás győzött. Ő tizenhét éves, én meg most voltam harminckilenc, ez ilyen" - vonta meg a mérleget.

Az enyhe értelmi fogyatékossággal született Pálos Londonban és Tokióban arany-, Rio de Janeiróban és most pedig bronzérmes lett.

"Mindegyik éremnek megvolt a saját maga sztorija. Ez legalább olyan értékes, mint a tokiói arany, én ezt így élem meg, ha nem értékesebbnek"- árulta el.

Pálos Péter a párizsi magyar küldöttség ötödik érmét szerezte, két arany és egy ezüst után a második bronzot.

Eredmény:
asztalitenisz, MS11, egyes, elődöntő:
Csen Po-jen (tajvan) - Pálos Péter 3:0 (4, 3, 7)

vehir.hu
további cikkek
Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Párizs 2024 Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Az olimpikonok és paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát, mindkettőben bizonyítottak, így váltak példaképeinkké - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokon és a XVII. Nyári Paralimpiai Játékokon kiemelt eredményt elért sportolók és sportszakemberek állami kitüntetéseinek átadásán csütörtökön az Országházban. 2024. szeptember 26. 12:09 Paralimpia 2024: kialudt a láng Párizsban paralimpia Paralimpia 2024: kialudt a láng Párizsban Vasárnap este kialudt a láng Párizsban, ezzel véget ért a XVII. paralimpia, a mozgássérült, látássérült és enyhe értelmi sérült sportolók legnagyobb sporteseménye. 2024. szeptember 9. 7:50 Paralimpia 2024: Pap Bianka teljessé tette éremkollekcióját paralimpia Paralimpia 2024: Pap Bianka teljessé tette éremkollekcióját Az úszó Pap Bianka ezüstérmet szerzett szombaton az SM10-es sérültségi kategória 200 méter vegyes számában a párizsi paralimpián. 2024. szeptember 7. 21:49 Paralimpia 2024: Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmes 400 méteren paralimpia Paralimpia 2024: Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmes 400 méteren Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmet szerzett a szombat esti döntőben 400 méteres síkfutásban a párizsi paralimpián. 2024. szeptember 7. 21:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.