Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Paralimpia 2024: Luterán Petra ezüstérmes távolugrásban

2024. szeptember 6. 12:28 // Forrás: MTI
Luterán Petra ezüstérmet szerzett a T47-es kategória távolugró számában pénteken a párizsi paralimpián.

Ezúttal jóval barátságosabb körülmények fogadták a sportolókat az atlétikai versenyek helyszínén, mint egy nappal korábban, amikor zuhogott az eső. Száraz pályán, napsütésben és kissé hűvös időben, de kellemes hőmérsékletben lehetett versenyezni.

A 400 méteren negyedik Luterán Petra (T47) idén világbajnoki bronzérmet szerzett távolban, s a mostani döntőt is jól kezdte. Elsőre 5,63 méterre repült, ezzel az első sorozat után a második helyen állt a három éve, Tokióban harmadik, vb-címvédő ecuadori Kiara Rodriguez mögött. Másodikra 5,53, harmadikra pedig egyéni csúcs, 5,81 következett, így a verseny második felét ezüstérmes pozícióban kezdhette Luterán.

Rodriguez mellett sokáig a kétszeres címvédő, vb-ezüstérmes új-zélandi Anna Grimaldi volt a legnagyobb riválisa, aki a negyedik sorozatban 5,75-öt ugrott. A magyar atléta ekkor és a következő körben sem tudott javítani (5,62; 5,66). Az utolsó sorozat aztán nagy izgalmakat hozott, 5,76-os ugrásával a dán Björk Nörremark bejelentkezett az éremre, s miután Grimaldi belépett, biztossá vált a magyar ezüstérem.

Luterán Petra a női távolugrás T47-es kategóriájának döntőjében a 2024-es párizsi nyári paralimpiai játékokon a saint-denis-i Stade de France-ban 2024. szeptember 6-án. MTI/Koszticsák SzilárdLuterán Petra a női távolugrás T47-es kategóriájának döntőjében a 2024-es párizsi nyári paralimpiai játékokon a saint-denis-i Stade de France-ban 2024. szeptember 6-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Luterán aztán az utolsó ugrásával megkoronázta addigi teljesítményét, ugyanis 5,85-tel újabb egyéni rekordot ért el, és megérdemelten ünnepelhette élete első paralimpiai érmét.

A számot paralimpiai rekorddal (6,05) Rodriguez nyerte, aki a mezőnyben egyedüliként tudta átlépni a hatméteres határt.

A tíz éve, a nankingi ifjúsági olimpián magasugrásban negyedik Luterán Petra már abbahagyta a versenyzést, amikor két éve, egy közlekedési balesetben elvesztette a bal alkarját. Ezután kezdett újra atletizálni, és parasportolóként visszatért a pályára. Férjével az Egyesült Államokban él, de a felkészülést tavasz óta Magyarországon végezte edző-édesapja, Luterán László irányításával.

A tanulásban akadályozott szegedi ikerpár, Biacsi Ilona és Bernadett az 1500 méteres síkfutás döntőjében állt rajthoz a Stade de France-ban. A testvérpár tagjai közül Ilona büszkélkedhet a jobb eredményekkel, nyolc éve, Rióban ezüstérmes volt a paralimpián, négyszer pedig - idén is - harmadikként ért célba a vb-n.

Ezúttal egyikük sem tudott beleszólni a dobogós helyek sorsába, hamar leszakadtak az élbolytól, s végül Ilona hetedik, Bernadett pedig nyolcadik helyen ért célba.

A számot - sorozatban negyedszer - a világcsúcstartó lengyel Barbara Bieganowska-Zajac nyerte.

Eredmény:
női T47, távolugrás:
1. Kiara Rodriguez (Ecuador) 6,05 m
2. LUTERÁN PETRA 5,85
3. Björk Nörremark (Dánia) 5,76

vehir.hu
további cikkek
Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Párizs 2024 Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Az olimpikonok és paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát, mindkettőben bizonyítottak, így váltak példaképeinkké - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokon és a XVII. Nyári Paralimpiai Játékokon kiemelt eredményt elért sportolók és sportszakemberek állami kitüntetéseinek átadásán csütörtökön az Országházban. 2024. szeptember 26. 12:09 Paralimpia 2024: kialudt a láng Párizsban paralimpia Paralimpia 2024: kialudt a láng Párizsban Vasárnap este kialudt a láng Párizsban, ezzel véget ért a XVII. paralimpia, a mozgássérült, látássérült és enyhe értelmi sérült sportolók legnagyobb sporteseménye. 2024. szeptember 9. 7:50 Paralimpia 2024: Pap Bianka teljessé tette éremkollekcióját paralimpia Paralimpia 2024: Pap Bianka teljessé tette éremkollekcióját Az úszó Pap Bianka ezüstérmet szerzett szombaton az SM10-es sérültségi kategória 200 méter vegyes számában a párizsi paralimpián. 2024. szeptember 7. 21:49 Paralimpia 2024: Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmes 400 méteren paralimpia Paralimpia 2024: Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmes 400 méteren Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmet szerzett a szombat esti döntőben 400 méteres síkfutásban a párizsi paralimpián. 2024. szeptember 7. 21:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.