Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Paralimpia 2024: Kiss Péter Pál megvédte címét KL1-ben, Szvitacs Alexa bronzérmes asztaliteniszben

2024. szeptember 7. 12:48 // Forrás: MTI
A kajakos Kiss Péter Pál címét megvédve aranyérmet szerzett a KL1-es kategóriában, 200 méteren, míg az asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet szerzett a WS9-es kategóriában a párizsi paralimpia szombati versenynapján.

A főváros melletti vaires-sur-marne-i pályán több ezer szurkoló buzdította lelkesen a sportolókat, akiket szinte ideális körülmények, de az itt uralkodó jobbos oldalszél fogadott a délelőtti program során.

Kiss Péter Pál, a Budapesti Honvéd 21 éves világ- és Európa-bajnok versenyzője már a pénteki előfutamból biztosította a helyét a fináléban, amelyben a középfutamból csatlakozott hozzá Suba Róbert is, így két magyarért lehetett szorítani.

Kiss jól kezdett, már a táv elején az élre állt, s bár brazil és francia riválisa egy ideig vele tartott, 80 méter után elképesztő sebességre kapcsolt, megindította a hajóját, s innentől kezdve már csak a hátát nézték a többiek. A végén fölényes sikert aratott, közel két másodperces előnnyel diadalmaskodott.

Kiss Péter Pál - aki nyolcéves korában a Guillain Barré-szindróma miatt deréktól lefelé lebénult - így már kétszeres paralimpiai bajnok, emellett négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok.

Vaires-sur-Marne, 2024. szeptember 7. A győztes Kiss Péter Pál a KL1 kategóriájú férfi parakajak 200 méteres döntőjében a 2024-es párizsi nyári paralimpiai játékokon a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. szeptember 7-én. MTI/Koszticsák SzilárdVaires-sur-Marne, 2024. szeptember 7. A győztes Kiss Péter Pál a KL1 kategóriájú férfi parakajak 200 méteres döntőjében a 2024-es párizsi nyári paralimpiai játékokon a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. szeptember 7-én. MTI/Koszticsák Szilárd

A legkomolyabban sérülteket felsorakoztató kategória másik magyarja, a nyolc éve, Rióban ezüstérmes, 44 esztendős szegedi Suba Róbert is remekül versenyzett, de végül leszorulva dobogóról negyedik lett.

Suba Róbert fiatalon több sportágat is kipróbált, majd 19 évesen, többéves ejtőernyős tapasztalattal, több tucat ugrást követően egy "rendellenes nyitás" következtében 1500 méter magasról lezuhant és gerincsérülést szenvedett. Azóta kerekesszékben él, de már a baleset után, a kórházban tovább folytatta a sportolást, majd elkezdett kajakozni.

Vaires-sur-Marne, 2024. szeptember 7. Sulyok Tamás köztársasági elnök (k) és felesége, Nagy Zsuzsanna a 2024-es párizsi nyári paralimpiai játékok kajak-kenu versenyeinek helyszínén, a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. szeptember 7-én. Mellettük balról Habsburg György párizsi nagykövet. MTI/Koszticsák Szilárd

A kétszeres lábszáramputált Kiss Tibor - aki korábban ülőröplabdázott, s most 46 évesen jutott ki élete első paralimpiájára - a KL2-es kategóriában a B döntőben szállt vízre, amelyben másodikként ért célba, így összesítésben a 10. helyen végzett.

A Subához hasonlóan szegedi Boldizsár Dalma, aki korábban az épek között többszörös korosztályos bajnok volt, s a gerincvelőt megtámadó betegség miatt kényszerült néhány éve kerekesszékbe, szintén újonc. Szombaton a kenut jelentő VL2-es versenyt a B fináléban fejezte be, s második helyével összesítésben ő is a 10.-ként zárt.

Eredmény:

férfi KL1 200 m:

Olimpiai bajnok: KISS PÉTER PÁL 44.55 mp
2. Luis Carlos Cardoso (Brazília) 46.42
3. Remy Boulle (Franciaország) 47.01
4. SUBA RÓBERT 48.96

Szvitacs Alexa bronzérmes asztaliteniszben

Az előző játékokon bronzérmes, majd egy évre rá világbajnok Szvitacs pénteken brazil versenyzőt búcsúztatva jutott elődöntőbe, ahol a lengyel Karolina Pek várt rá. A döntőbe kerülésért rendezett találkozón a rivális végig vezetve jutott tovább, Szvitacs pedig így újra bronzéremmel térhet haza a paralimpiáról.

A 34 éves sportoló öt arany- és négy ezüstérem mellett a magyar küldöttség negyedik bronzát szerezte a francia fővárosban.

vehir.hu
további cikkek
Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Párizs 2024 Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Az olimpikonok és paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát, mindkettőben bizonyítottak, így váltak példaképeinkké - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokon és a XVII. Nyári Paralimpiai Játékokon kiemelt eredményt elért sportolók és sportszakemberek állami kitüntetéseinek átadásán csütörtökön az Országházban. 2024. szeptember 26. 12:09 Paralimpia 2024: kialudt a láng Párizsban paralimpia Paralimpia 2024: kialudt a láng Párizsban Vasárnap este kialudt a láng Párizsban, ezzel véget ért a XVII. paralimpia, a mozgássérült, látássérült és enyhe értelmi sérült sportolók legnagyobb sporteseménye. 2024. szeptember 9. 7:50 Paralimpia 2024: Pap Bianka teljessé tette éremkollekcióját paralimpia Paralimpia 2024: Pap Bianka teljessé tette éremkollekcióját Az úszó Pap Bianka ezüstérmet szerzett szombaton az SM10-es sérültségi kategória 200 méter vegyes számában a párizsi paralimpián. 2024. szeptember 7. 21:49 Paralimpia 2024: Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmes 400 méteren paralimpia Paralimpia 2024: Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmes 400 méteren Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmet szerzett a szombat esti döntőben 400 méteres síkfutásban a párizsi paralimpián. 2024. szeptember 7. 21:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.