Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

A Túrajó úgy mutatja meg az inotai hőerőművet, ahogy eddig senki nem látta még

2024. szeptember 17. 16:55
Egy ipari lifttel hatvan méter magasra lehet felmenni az inotai hőerőmű egyik hűtőtornya mellett, ami nem csak a kilátás szempontjából kínál lebilincselő élményt, de az egykori erőmű működését is még közelebbről meg lehet ismerni.

Idén pont huszonöt éve annak, hogy végleg bezárt a Várpalota melletti hőerőmű, azóta hosszú éveken keresztül elhagyatottan állt, újabban azonban fény- és elektronikus zenei fesztiválnak ad otthont nyaranként, de időről időre szervez a Túrajó csapata vezetett sétákat is az üzem területére az urbex jegyében.

Most ezek a túrák egészültek ki a legújabb attrakcióval, az egyik torony mellett kiépített ipari lifttel, aminek segítségével hatvan méter magas utazást lehet tenni szűk fél óra alatt a torony tetejére.

A felvonó, a talajszintről indul útközben pedig percenként kilenc métert emelkedik, közben leköveti a torony „forgáshiperboloid alakú palástját”. A rendkívüli liftes utazásba pedig beletartozik az az idő is, amit az egyszerre öt látogató a toronytetőn tölt el.

Ugyanezen a vezetett túrán a torony belsejébe is el lehet jutni, ahol közvetlen közelről látható annak alapozása, a keverő kondenzátor és a hűtővíz visszahűtését végző apróbordás hőcserélő.

A Túrajó felhívja a figyelmet néhány részletre, ami fontos a látogatók biztonsága szempontjából: a tériszony kizáró ok, a liftet 6 éves kor és 120 centiméter felettiek próbálhatják ki. A kedvezőtlen időjárási körülmények esetén felfüggeszthetik a látogatást, ebben az esetben a belépő árát visszatérítik.

vehir.hu
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 A magyarok maradtak az utolsó poroszok közélet A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. ma 13:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.