2023. január 29.
//
Adél névnap

Amikor az enyészet turistacélponttá válik

2022. április 9. 10:31
Valakinek a nyugalom szigete, másoknak igazi adrenalin bomba. Valakinek a megvalósítható időutazás lehetősége, másoknak korunk legizgalmasabb felfedezőtúráit jelenti. A motiváció sok minden lehet, ami ráveszi az embereket, hogy régóta elhagyatott épületekbe, objektumokba jussanak be, de bármi is legyen a vezérlő erő, tény, hogy az urbexezés a fénykorát éli. Az urbexesek, pedig olyan titkos közösségeket alkotnak, akik sokszor az illegalitás határán egyensúlyoznak, miközben íratlan szabályaikhoz kőkeményen ragaszkodnak.

El kellett telnie több emberöltőnek is ahhoz, hogy mára létrejöjjenek a világon azok a helyek, amelyek első számú célpontjai az urbexeseknek. Na, nem azért, mert ehhez a speciális túrázási stílushoz valamilyen XXI. századi megoldás és körülmény szükségeltetne. Pont ellenkezőleg, az urbex exploration (tükörfordításban: városfelfedezés) éppen azt jelenti, hogy a felfedezők régóta elhagyatott városi épületekbe jutnak be, hogy aztán szobáról szobára felfedezzék azt, minden elfeledett titkával együtt. Egy tipikus urbex-helyszín sokféle lehet, már ami egykori funkcióját jelenti az épületnek. Egy bezárt gyárépület, kihalt szálloda, egy bunkerrendszer, elhagyatott katonai objektum, de akár egy mára üresen álló lakóépület is mind-mind magában hordozhatja azokat a tulajdonságokat, amelyek odavonzzák az urbexeseket.

Pontosabban arra sarkallja ezeknek a közösségeknek a tagjait, hogy felkutassák őket és, ha ott állnak az elhagyatott épület előtt, megtalálják azt a rést a falon, azt a nyitott ablakot, ahol bejuthatnak az épület belsejébe. Ugyanis az urbex-közösségeknek rendszerint nincsen nyilvános fóruma. Zárt csoportokban szerveződnek, ahol a tagok egytől egyig civil emberek. Lehet, hogy a hét öt munkanapján könyvelők, autószerelők, vagy kórházi ápolók, de hétvégén bakancsos felfedezőkké válnak, képeslapra illő természeti csodák helyett viszont a sötét és nyirkos, leromlott épületekben élik át a felfedezés élményét.

De miért is olyan meghatározó az anonimitás és a rejtőzködés ezekben a közösségekben? - Teheti fel jogosan bárki a kérdést, aki előtt a túra szó hallatán nem ez a speciális megoldás jelenik meg egyből. Választ pedig egyből két megközelítésből is lehet adni. Egyrészről az urbexesek – nincs mit szépíteni – magánterületet sértenek meg, amikor hobbijuknak élnek. Ugyanis egy épület tűnhet bármennyire elhagyatottnak, valahol fellelhető egy tulajdonosa, aki urbexes szempontból jobb esetben már lemondott róla, viszont az is lehet, hogy működtet egy őrszolgálatot, kutyákkal, zseblámpás őrökkel. Éppen ezért nem ritka eset az sem, hogy az urbexezőknek épületről épületre, bujkálva kell haladniuk felfedezőtúrájuk közben. Ha pedig lebuknak a biztonsági szolgálat előtt, fel kell adniuk az élményt. Rendőri intézkedésre mégsem szokott ilyenkor sor kerülni. Hogy miért, arra még visszatérünk, de előbb ismerjük meg, a másik okot, amiért az urbexesek nem tárják a köznyilvánosság elé első számú célhelyeiket.

Az urbexes felfedezés ugyanis nem akkor kezdődik, amikor ezek a szürkezónás felfedezők megtalálják az egyetlen bejáratot a romos épületbe. Az urbexezést egyfajta életérzésként is szokták emlegetni. Ez pedig azt vonja maga után, hogy bárhol jár az ember, folyamatosan figyeli, de minimum észre veszi az épülettengerben azt az egy objektumot, ami érzékelhetően már felhagyott eredeti funkciójában működni. Más esetben, a városi környezeten kívül az erdő fái közt lesz figyelmes egy omladozó, egykoron szebb reményű épület falaira, ami csak úgy vonzza maga felé az urbexes lelkét, hogy megismerje, milyen ott felejtett történeteket mesél el az épület. Éppen ezért az urbexezéshez hozzátartozik az az élmény is, hogy az ember maga kutassa fel és találja meg ezeket a helyeket. Nincs online katalógusa, vagy archívuma ezeknek az épületeknek.

Ebből következik, hogy az urbexezés egyben egy zsákbamacska is, hiszen sosem tudni előre, hogy mit rejt egy-egy romos épület magában. Lehet, hogy üres szobákat, beázott falakat csupán, de az is előfordul, hogy egy komplett emberélet minden megkopott emléke feltárul a túrázó előtt. Homályos fotók a falon; privát levelezések egy szekrény fiókjában; gyárépületekben 50 évvel korábbi jelenléti ívek és a sort még hosszan lehetne sorolni.

Az urbexezés ezért egy olyan megismerést kínál, ahol nincsen audio guide, vagy információs leírások. Az ember saját képzelőerejére van bízva, hogy a romos falak között meglássa azt az életet, amit olyan emberek éltek azon a helyen valamikor, akik lehet, azóta már békésen nyugszanak valahol egészen máshol. Ilyenkor mégis valaki ismeretlenül is felidézi őket és átlagos életüket, munkájukat, hobbijukat.

Annak érdekében, hogy ebben az élményben minden urbexesnek része lehessen, ez a közösség önmagára nézve kötelező érvényű szabályrendszert alkotott. Ezek megsértése főben járó bűnnek számít köztük. Ilyen például az, hogy az urbexesek nem árulják el, pontosan hol található egy ilyen elhagyatott épület. A helyszíneken soha semmit nem hagynak ott, de nem is visznek el onnan egy tárgyi emléket sem. Nem rongálnak, nem törnek be. Ha az épület ajtaja be van szegelve, nem feszítik fel, hanem megkeresik azt a rést a falon, ahol még pont be tudnak mászni az épületbe. A graffitizés, falfirkálás pedig egyenesen tilos. Mivel az igazi urbexesek maradéktalanul betartják ezeket a szabályaikat, ha le is buknak egy biztonsági őr előtt, rendőrségi feljelentésig sosem fajul a helyzet, hiszen az effajta épületek őrzői is általában hamar rájönnek a hátizsákok átkutatása után, hogy feszítővágó helyett a zseblámpa a hátizsákban inkább egy urbexes ismérve, mintsem betörőé.

Magyarország egyébként bővelkedik urbex-helyszínekben, ebben pedig nagy szerepe van a szocializmus fél évszázadának, pontosabban az abból a korból megmaradt, de mára használhatatlanná vált gyáraknak, katonai bunkereknek, lakónegyedeknek. Sőt, Veszprém megyében is rengeteg olyan helyszín fellelhető, amelyek komolyabb urbexes körökben is méltán keresettek. Viszont, ha elárulnánk ezeket, abban a pillanatban megszegnénk az urbex-törvények első pontját.

Bár az urbexezés közben szerzett élmények általában csak a közösség belső köreiben terjednek, olykor mégis előfordul, hogy a nyilvánosság is betekinthet ebbe a világba. Ilyen volt, amikor 2019-ben Ozsváth Gergely, a Hősök zenekarból ismert Mentha jó barátjával, Moravetz Ákossal közösen a kazahsztáni Bajkonur közelében keresett fel egy használaton kívüli űrbázist. A hangárt, ahová a két magyarnak kalandos körülmények közt sikerült bejutnia, a mai napig fegyveres katonák őrzik. Mentháékat habár elkapták az őrök, így is sikerült dokumentálniuk mindazt, amit a hangár falain belül találtak.

 

A cikk az Ecoport magazin 2022/1 számában jelent meg.

Képek: Tóth-Földesi Dóra

Hajas Bálint

További cikkek

Ha nem lennének olvasóim, nem írnék – pedig nem is nekik írok
Ha nem lennének olvasóim, nem írnék – pedig nem is nekik írok
Ugron Zsolna – az erdélyi születésű József Attila-díjas magyar író, újságíró, műsorvezető – gyerekkorának nagy része a Ceaușescu-rendszerben telt, végül a családnak sikerült elhagynia az országot. Zsolna később visszatért Erdélybe, a helyre, ami regényeiben is központi téma, csak úgy, mint az erős női főhősök, akik már-már az írónő védjegyévé váltak. Írói létről, szerepekről, nőiségről kérdeztük Ugron Zsolnát.
Élet és halál, mindkettő egy nagy titok
Élet és halál, mindkettő egy nagy titok
Vajon mit érez egy fiatal nő akkor, amikor meghozza a döntést, hogy szerzetesnővérnek áll? Mit érez akkor, amikor Istennek feltett kérdéseire nem kap egyértelmű válaszokat? Barnai Brigitta, a Congregatio Jesu női szerzetesrend veszprémi közösségének tagja több próbatételt is kiállt az évek alatt
Otthon lenni a betondzsungelben és elmenekülni a nagyvilágba
Otthon lenni a betondzsungelben és elmenekülni a nagyvilágba
A Haszkovó-lakótelep betondzsungelében nőtt fel, de ő ezt inkább lehetőségnek, mintsem hátránynak élte meg. Hiszen egy kertvárosi övezet nem segített volna neki, hogy kibontakoztassa kreativitását, amelyből megszülethetett a Hősök zenekar számos rap dala, vagy éppen létrejöjjenek a mural festmények Veszprém társasházainak tűzfalain. Élete jelentős részét a színpadon tölti, mégis szenvedélyesen kutatja az elhagyatott épületeket, még akkor is, amikor az illegalitás határán kell egyensúlyoznia. Ozsváth Gergővel, művésznevén Menthával beszélgettünk.
Jubileumi számmal jelentkezik az Ecoport magazin
Jubileumi számmal jelentkezik az Ecoport magazin
Harmincadik számához érkezett az Ecoport magazin, melynek címlapján ezúttal Ozsváth Gergely „Mentha”, a Hősök zenekar egyik frontembere és a veszprémi murálok megálmodója és megvalósítója szerepel.
Új alumínium-technológia, de a régi cégfilozófia – létrejött az Ada-Alu
Új alumínium-technológia, de a régi cégfilozófia – létrejött az Ada-Alu
1997-ben egy veszprémi vállalkozó úgy döntött, belevág tervei megvalósításába és létrehozta műanyag nyílászárók gyártásával és beépítésével foglalkozó cégét. 25 évvel ezután ma már fiai vezetik a céget, az Ada-Bau pedig egy ismert és a régió, de akár a hazai építőiparban is jól csengő márkanévvé nőtte ki magát. 2022-ben a cég ismét egy fontos mérföldkövéhez érkezett, immáron az Ada-Bau mellett, Ada-Alumínium Kft. néven az alumínium nyílászárók területén is saját branddel jelent meg. Az ide vezető útról, a cég filozófiájáról is beszélgettünk Ürményi Adriánnal, az új cég ügyvezetőjével.