Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ha nem lennének olvasóim, nem írnék – pedig nem is nekik írok

2022. december 20. 4:00 // Forrás: Ecoport
Ugron Zsolna – az erdélyi születésű József Attila-díjas magyar író, újságíró, műsorvezető – gyerekkorának nagy része a Ceaușescu-rendszerben telt, végül a családnak sikerült elhagynia az országot. Zsolna később visszatért Erdélybe, a helyre, ami regényeiben is központi téma, csak úgy, mint az erős női főhősök, akik már-már az írónő védjegyévé váltak. Írói létről, szerepekről, nőiségről kérdeztük Ugron Zsolnát.

Amellett, hogy ír, a magyar kultúra és sport legendás nagyjait kérdezi A Nagyok című műsorában. Egy kérdező mennyire jön zavarba, ha kérdezik? 

Vagyis amikor akasztják a hóhért? Már nem. 2010-ben jelent meg az első regényem, azóta hozzászoktam, hogy megkeresnek újságírók. Alapvetően szemérmes embernek gondolom magamat, miközben az írásaimban nem vagyok, pontosabban nem lehetek az. Az íráshoz kíméletlen bátorság kell. Másképp nincs nagyon értelme. Önmagammal szembeni kíméletlenség, úgy értem. 

Világos, tehát az alkotáshoz elengedhetetlen, hogy az emberben meglegyen a vágy arra, hogy művészetén keresztül megmutassa magát, de mi a helyzet a hétköznapokban? Visszahúzódónak tűnik.

Igen, azt gondolom, hogy a közönségre és az olvasókra annyi tartozik, amennyi az írásaimból megismerhető. Nekem ez a kényelmes. Az interjú műsoromban, A Nagyokban is az a cél, hogy ne rólam, hanem az interjúalanyaimról szóljon a történet. Talán mindig inkább megfigyelő alkat voltam, ami valamiféle ellentmondás, mégiscsak a televízióban, és színpadon, közönség előtt vezetek beszélgetéseket. Sokszor nehéz meggyőznöm a környezetemet, hogy a reflektorfény nem esik feltétlenül jól, de valahogyan el kell jutnom a közönséghez.

Úgy is mondhatjuk, hogy terhes számára a nyilvánosság? 

Mióta az eszemet tudom, nagyon szeretek történeteket mesélni. Az eszköz szinte mindegy. Ezért készítek dokumentumfilmeket is, és ha rajtam múlna, még többféle eszközzel hoznék létre narratívákat. Ebben persze van valamiféle magamutogatás, hiszen a történetek az én narratíváim, a legkevésbé fiktív sztori is, ha én fogalmazom meg, az én szűrőmön keresztül látszik. 

Mikor érezte meg, hogy Önt az átlagosnál jobban érdekli az ember, mint másokat?

Az emberek mindig is érdekeltek, és volt bennem egy elképzelés, hogy másokat is legalább annyira foglalkoztat.

Nem emlékszem rá, hogy mikor kezdődött, de az biztos, hogy gyerekkoromban is folyton egy könyvvel a kezemben mászkáltam, vagy bújtam el a sarokban, és állandóan történeteket találtam ki. A színes ceruzáimmal egész világokat vittem színre, nem rajzolva, hanem a lila volt a gonosz boszorkány, a sárga a szegény libapásztorlány. Mindig belemerültem egy történetbe, miközben azok mélyén is az embert kerestem, ez nyilván csak később fogalmazódott így meg.

Kamaszkoromtól kezdve arra készültem, hogy majd újságíró leszek, illetve rövid ideig régész. 

Mit gondol, min múlik, hogy valakiben kialakul-e a jó értelemben vett kíváncsiság? 

Azt gondolom, hogy erre valamennyire születni kell, illetve biztos, hogy a szocializáción is sok múlik. A szüleim színes, aktív társasági életet éltek, egyfolytában emberekkel voltam körülvéve. Elképzelhető, hogyha egy tanyán nőttem volna fel, az állatok érdekelnének, de valójában nem tudom pontosan, min múlik ez az egész. Az biztos, hogy nálunk mindig nagy volt a nyüzsgés. 

Hogyan kell elképzelni az erdélyi gyerekkort, ami egy enyhén szólva nyomasztó politikai érában, a Ceaușescu-időszakban telt? 

Úgy emlékszem boldog gyerekkorom volt, nyilván nincs nagyon viszonyítási alapom, csak a sajátomat éltem meg. Rengeteg szeretetet kaptam, sok barátom volt. A körülöttem lévő felnőtteknek nehéz lehetett, de megóvtak a kommunizmus alatti élet keménységétől. Volt áramszünet, és üres polcok a boltokban, de ezt az ember gyerekként másképp éli meg, főleg, ha nem tudja, hogy máshol máshogy is lehet élni. Én nagyon szerettem zsíros kenyeret enni hónapokig. Mindig biztonságban éreztem magam, ami fontos egy gyereknek, és az online felületek sem térítettek el abból a valóságos világból. Együtt játszottunk, sokat voltunk kint, a szabad levegőn, mindig történt valami. A szüleim azért másképp élték meg: úgy kellett elhagynunk az országot, hogy nem tudtuk, visszajöhetünk-e valaha. A szüleimnek drámai volt a kitelepedési folyamat. Kemény évek voltak. 

Ma viszont Ön is anya már, két kislányt nevel. Hogyan éri el, hogy a virtuális világ mellett megéljék saját valóságukat? 

Már nem olyan kicsik, egyikük szinte felnőtt. Igyekeztem figyelni arra, hogy hasonló benyomások érjék őket, mint engem, hogy alapvetően ne virtuális legyen a valóságuk. Miközben nyilván változott a világ, ők már teljesen más környezetben nevelkednek. De azért nálunk elég következetes szigor volt. Most már kicsit lazult, elfáradtam, és már értelme sincs. De sokáig például nem nézhettek tévét, csak hétvégén, vagy ha éppenséggel betegek voltak, filmeket csak eredeti nyelven, nem volt számítógépes játék, kockulás. 

Ez a fajta szigor az Ön gyerekkorában is megvolt? 

Valójában nem oda vezetném vissza. Egészen egyszerűen ez tűnt életszerűnek. Ennek kapcsán persze voltak nagy vitáim is, voltak, akik állították, hogy emiatt lemaradnak valamiről, s hogy nem tudnak majd miről beszélgetni a társaikkal, ha nem látták a Star Wars összes részét. Sőt, azt is mondták, hogy informatikából nem fognak jól teljesíteni, de én meg voltam róla győződve, hogy nem a képernyőktől lesznek okosabbak. Nem lett semmi gond abból, hogy nem az okostelefonnal a kezükben nőttek fel. Ha ma elvenném tőlük a telefonjukat egy hétig, feltalálnák magukat, nem esnek kétségbe. 

Az említett szigornak az is célja volt, hogy megvédje őket a nem nekik való tartalmaktól? 

Ez többrétű. Én eredetileg jogász vagyok, a szakdolgozatomat az „erőszak a képernyőn” témaköréből írtam, és miközben mindenféle anyagot olvastam ehhez, kiderült, hogy a képernyőn megjelenő erőszakot az agy teljesen másképp dolgozza fel, mint az elmeséltet, mesekönyvekben. Noha egyértelmű, hogy ott is vannak brutális történetek, mint például a Jancsi és Juliska. Ha belegondol az ember, nem tündérmese. A különbség az, hogyha ezeket a történeteket hallja az ember, akkor „csak” annyira borzalmasan képzeli el, mint amennyire a saját tudata még elbírja. Viszont, ha ezt megmutatják, és nem neked kell elképzelned, akkor láthatsz olyat, ami a tűréshatárodon túlmutat. 

Ez egyszerre védelmet nyújt, és egyúttal módszer a kreativitás fejlesztésére. Jól értem? 

A rengeteg vizuálisan megjelenített narratíva, film, mozgókép az absztrakt gondolkodás ellensége szerintem. Ha nem kell elképzelned semmit, ellustul ez a képességed. Ha nincs absztrakt gondolkodás, ha nem tudsz elvonatkoztatni, elképzelni, akkor nem tudsz új dolgokat sem kitalálni. Így sose találtuk volna fel a kereket. Ha nincs absztrakt gondolkodás, akkor nincs kreativitás sem. Gyakran mondják a gyerekpszichológusok, hogy mennyire fontos az esti mese. Nálunk már bőven tudtak olvasni a gyerekek, amikor még meséltünk nekik. Az én gyerekkoromban másra nem is volt lehetőség, bár remek hanglemezek voltak, és szinte a színházban nőttem fel. 

Úgy tudom, még játszott is színházban.

Igen, bár azt a fellépésemet nem nevezném komoly művészi teljesítménynek, nyuszika voltam egy balettben. Mivel édesanyám az Opera zenekarában dolgozott, így sok időt töltöttem ott. Volt olyan időszak, amikor színésznőnek készültem, de fodrász és régész is szerettem volna lenni. Ezek apró próbálkozások voltak, bár most, hogy beszélek erről, eszembe jut: színjátszókörbe is jártam. Ma is szívesen lennék közelebb a színházhoz, hiszen például a Hollóasszony című regényemből felolvasószínházat csináltunk, én narrátorként szerepeltem. Olyan nagyszerű színművészekkel dolgozhattam együtt, mint Hámori Gabriella, Farkas Franciska, Lukács Andor és Trill Zsolt. Nemrég pedig a Nemzeti Galéria Textúra előadására írtam szöveget, egy Munkácsy képhez. Hámori Gabi mondja el, csodálatosan.

2010-ben jelent meg első regénye, utána sokáig úgy nyilatkozott, nem lesz valaki író attól, hogy ír egy könyvet. Azóta elég sok regényt írt. Mitől lesz valaki író? 

Jó kérdés, hogy mikortól író valaki, mindenesetre manapság már nem jövök zavarba attól, ha azt mondják, író vagyok. Bízom benne, hogy valamennyire ez már kiérdemelt. Bár nem tudom akkor is író-e az író, ha éppen évekig nem ír. 

Sokan történelmi regénynek titulálják a műveit, noha Ön inkább úgy szokta jellemezni, hogy egy másik történelmi időszakban játszódnak. Hogyan gyűjt anyagot bizonyos korszakokhoz? 

Régen rendszeresen jártam történész konferenciákra, ugyanis elképesztően izgalmasnak találom. Ezúton is üzenem mindenkinek, aki ilyen jellegű konferenciát szervez, hogy bátran hívjon meg közönségnek, boldogan megyek. Hihetetlen történetekre lehet bukkanni. Félelmetes, hogy valójában a történelem alakulását olykor hétköznapi, mégis a jelenünkig ható emberi döntések működtetik. 

Amikor megjelent az első regénye, mennyire volt félelmetes egy ország elé tárni a gondolatait? 

Azt hiszem, nem mértem fel igazán, mibe is kezdek, és a könyv sikere ledöbbentett. Az első könyvbemutatót úgy képzeltem el, hogy jelen vannak a közeli családtagjaim, másokra nemigen számítottam. Meglepett a rám irányuló figyelem, később fel is kellett dolgoznom ezt a tanulságokkal teli időszakot. Egyébként a mai napig nagyon nehezen olvasom a saját szövegeimet, egészen konkrétan kínszenvedés újraolvasni, hiszen egyfolytában változtatnék valamit. A műsoroknál is az egyik legfélelmetesebb a megváltoztathatatlanság. Nem tudok rajtuk javítani. 

A regényeiben legtöbbször erős női hősök állnak a történet fókuszában. Miért volt fontos számára, hogy az ő sorsukon keresztül vigye végig a cselekményt? 

Kevésbé tudatos, sokkal inkább ösztönös választás volt. Engem mindig is lenyűgöztek az erős nők, emellett pedig nem tartottam fairnek és igazságosnak, hogy a történelem általában a férfiakról szól. A nők csak akkor kerülhetnek reflektorfénybe, ha szülnek egy történelmi személyt, vagy hozzámennek valakihez, aki fontos. Nyilván nem mindent a férfiak csináltak, a sok kutatás során pedig ki is derült, hogy egyáltalán nem csak közülük kerültek ki a hősök. Vannak bőven olyan nők a történelemben, akikről biztosan tanulnánk, ha férfiak lettek volna, mert cselekedeteik alapján fontosak. 

Azon kívül, hogy Önt érdeklik a szóban forgó történetek, misszió is volt, hogy azokat másokkal megismertesse? 

Valójában a mai napig is azt gondolom, hogy sokkal nagyobb figyelmet kellene szentelni a nőknek. Tanulunk az egri nőkről, de arról nem, hogy rajtuk kívül is sokan harcoltak, amikor védeni kellett a hazát. Nekem fontos, hogy áthangoljuk a történelemszemléletet. Hogy amikor a hősökről kérdezzük a fiatalokat, ne csak férfineveket soroljunk. 

Amikor beleássa magát a hősök életébe, tanul is tőlük? 

Erőt tudok belőlük meríteni. Illetve ilyenkor tudatosítom magamban, hogy mennyire jó életünk van, és sokkal könnyebb minden, mint például négyszáz évvel ezelőtt az Erdélyi Fejedelemségben. Jó dolog a történelemmel foglalkozni, és ha az ember helyesen értelmezi, akkor fontos tanulságokat is jelenthet a jövő vonatkozásában. 

Egy interjúban korábban úgy fogalmazott, hogy nem szeret írni. Ezt mennyire kell komolyan venni? 

Az a helyzet, hogy nagyon nehéz maga az írás. Talán Eszterházy mondta egyszer, hogy az író az, akinek az írás gondot okoz. Ez egy rendkívül találó megfogalmazás. Az írás is egy munka. Akkor is írni kell, ha az embernek nincs kedve, vagy éppen semmi nem jut az eszébe. Fáradságos, és miközben sorolom a nehézségeket, el kell mondanom azt is, hogy senki nem szorít pisztolyt a fejemhez. Azt hiszem, ha nem lennének olvasóim, nem írnék, pedig nem is nekik írok. Furcsa ellentmondás, de így van. Ahogy korábban is említettem, szeretek történeteket kitalálni és elmesélni. 

A történet kitalálásától kezdve a könyv megjelenéséig mi a legélvezetesebb szakasz? 

A kutatói munkát kimondottan élvezem, jó dolog felépíteni a narratívát, ami végül teljesen máshogy alakul, ha belemélyedek. Szeretem kitalálni a karaktereket, együtt lógni velük, és az is egy jó állapot, amikor elkap a flow. Ritka, de előfordul, hogy olyan jól megy az írás, hogy a párbeszédeket szinte hallom, nem pedig kiagyalom. És természetesen remek érzés, amikor megjelenik a könyv, és esetleg szeretik is az olvasók. 

Már beszéltünk arról, hogy erős női karaktereket állít a fókuszba. Mi a helyzet Önnel? Jóban van a nőiségével? 

Érdekes kérdés, azt hiszem, nagyon szeretem a saját nőiségemet, szeretem megélni. Jó dolog, hogy sokszínűek vagyunk, hogy vannak nők és férfiak, s hogy ez a színesség sokféleképpen megnyilvánul. A jól ismert archetípusok – mint például Héra vagy Afrodité – mindenféle keveréke megjelenik a nőben, ettől olyan egyedi és izgalmas. Viszont, ha újrakezdhetném, és emlékeznék arra, hogy milyen volt nőnek lenni, akkor valószínűleg már csak kíváncsiságból is inkább férfi lennék. 

Úgy tudom, titokban ábrándozik egy alkotói kabinról, ami egy erdő mélyén lenne. Hol tart ez a projekt? 

Egyszer talán meglesz, bár bevallom, sok erőfeszítést nem tettem az ügyért. Úgy hiszem, ez egy fizikai kivetülése annak a vágynak, hogy legyen egyszer egy olyan élethelyzet, amelyben néhány hét vagy esetleg hónap csak az írással telik. Talán először a fejemben kellene megteremteni ezt a kabint, néhányszor már sikerült, ebből lettek a regények. Most nyáron is sikerült írnom, elkezdtem egy regényt. 

Csak nem az Úrasszonyok-trilógia harmadik részét, amit már oly régóta ígér az olvasóknak? 

De igen. Viszont már tényleg nem merek semmit sem mondani a megjelenés időpontjáról, annál is inkább, mert nyár után megint félre kellett tennem. 

A legutóbbi műve egy novelláskötet, melynek az illusztrációját is Ön készítette. Hogy jött be a rajz az írás mellé? 

Amikor írtam a novellákat, bár nem a szöveghez passzítva, de egy időben és azonos hangulatban készítettem úgynevezett firkákat. Aztán bevittem a kiadóba a kéziratot és arra gondoltam, megmutatom a rajzokat is, hátha a borítótervezéshez valamilyen módon fel lehet használni őket. Végül azt mondták, tegyük a firkákat a szöveg mellé. Nem volt tehát szándékos, de nagyon örülök, hogy így alakult, hiszen a rajzok felerősítik a szövegek világát. 

Ahogy említette, nyáron volt ideje írni, azóta viszont elég sok lett a feladata. Többek között Ön is hozzájárul ahhoz, hogy minél sikeresebb legyen Veszprém, mint Európa Kulturális Fővárosa. Pontosan mi a feladata? 

Navracsics Tibor kért fel arra, hogy gondoljam át az EKF irodalmi koncepcióját, és írjam is meg. Ez megtörtént, most már a megvalósítását segítem. Nagyon izgatott vagyok a jövő év miatt, izgalmas dolgok születnek. Örülök annak is, hogy nem csupán Veszprémet, de az egész régiót érinti a dolog, félig a Szent György-hegyen élünk.

Ott például el tudnám képzelni azt az alkotói kabint…

Én is. Az a helyzet, hogy van abban a mondásban valami, hogy időnk arra van, amire szánunk. Az írás időigénye viszont egészen más: hiába van két projekt között néhány szabad órám, egy regénybe bele kell merülni. Nem lehet közben ezerfelé a figyelmem – úgy nem megy, hogy közben máson agyalok. Kell a csend, hogy megszólaljon bennem a regény.

Mi volt eddigi pályáján a legnagyobb elismerés? 

Mindig az olvasói visszajelzések a legfontosabbak, éppen ezért szeretek annyira író-olvasó találkozókra járni, bár sajnos nem tudok elmenni az összesre, amire hívnak. Ott közvetlenül találkozom az olvasókkal, volt már olyan, hogy azt mondták, a regényem segített átvészelni egy nehezebb időszakot. Olyan is előfordult, hogy egy hölgy számonkért, mégis mikor készül el a trilógia harmadik része, mondván, hogy már nagyon idős és még szeretné elolvasni. Hát nem lett könnyebb, de keresem a csendem rendületlenül. Hátha.

 

Az interjú az Ecoport magazin 2022/4. számában jelent meg.

Szabó Eszter
Kovács Bálint
további cikkek
A Pannon Egyetem a világ egyetemeinek első öt százalékában Pannon Egyetem A Pannon Egyetem a világ egyetemeinek első öt százalékában Veszprémben mindenféle probléma nélkül ment végbe az egyetemi modellváltás, de hogy mit jelent ez pontosan, azt már kevesen ismerik mélységében. Erről is beszélgettünk Csillag Zsolttal, az idén 75 éves Pannon Egyetem kancellárjával. Hogyan változott a magyar felsőoktatás az elmúlt évtizedekben, mik voltak akkor és mik ma a kihívások? Hogyan reagált ezekre az intézmény és milyen stratégiája van a jövőre nézve? És egyáltalán, miért lett a Veszprémi Egyetemből Pannon Egyetem, ami ma a nemzetközi rangsorok alapján a világ élvonalába tartozik. 2024. január 23. 22:22 Udvardy György: az identitásunk megerősítése az egyik legfontosabb feladat interjú Udvardy György: az identitásunk megerősítése az egyik legfontosabb feladat A veszprémi Várba 2024-ben ismét felvonulnak a munkagépek, hogy folytatódjon a várnegyed épületeinek felújítása. Hogy ez pontosan hogyan befolyásolja a Vár látogathatóságát, arról is kérdeztük Udvardy György veszprémi érseket, aki elmondta azt is, hogy a székesegyház sem nyerte még el a végleges formáját. Nagyinterjúnkban szóba kerül egy boldoggá avatási eljárás is, valamint kiderül, hogy mi a legfontosabb hitéleti feladata 2024-ben az egyházmegye papságának. 2024. január 20. 21:27 A lehetőséggel együtt felelősséget is kaptak a veszprémi fiatalok fiatalok A lehetőséggel együtt felelősséget is kaptak a veszprémi fiatalok Idén ősszel elfogadták Veszprém új ifjúsági koncepcióját, ami többek közt abban is kitűnik a hasonló dokumentumok közül, hogy megalkotásában több olyan helyi fiatal is részt vett, akik még a tizennyolcadik életévüket sem töltötték be. Meglepetést pedig bőven okoztak, amikor a közös munka zajlott. Ezekről is kérdeztük dr. Hegedűs Barbara alpolgármestert, aki végig ott volt a koncepció megalkotásánál. 2023. december 18. 16:30 “Az egónk kiteljesítése helyett a közösség felé kellene fordulni” irodalom “Az egónk kiteljesítése helyett a közösség felé kellene fordulni” Varga Richárd, az Európa Kulturális Fővárosa projekt kulturális menedzserének neve a legtöbb olvasónak ismerősen csenghet: sokan a slam poetry kiváló művelőjeként ismerték meg, sokan nagyszerű tanárként, vannak, akik a Godot Workshop frontembereként, és sokan költőként. Most elsősorban az Európa Kulturális Fővárosa projekt kulturális menedzserét kérdeztük arról, megmaradnak-e a nevéhez is köthető nagyobb fesztiválok, mint például a Holtszezon, de költő énjének is feltettünk néhány kérdést, hiszen a közelmúltban verses kötete jelent meg… 2023. szeptember 26. 16:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.