Úgy tűnik, nem kimondottan szokott nagyinterjúkat adni. Ön helyett beszéljenek inkább a filmjei?
Ha lehet, igen. Minden filmnek megvan a promóciós időszaka, ez alól én sem vonom ki magam, de minden, ami ezen felül van, azt kerülöm.
E mögött szemérmesség is van?
Inkább csak nem szeretek kitárulkozni.
Eddigi pályáján elkerülte a bulvár világa, a pletykalapok szalagcímei nem Godáról szólnak. Volt bármiféle veszély erre vonatkozóan? Megérintette a bulvár szele?
Ez kicsit mindig az alkotón is múlik. Sok művész beszél arról, mennyire zavarja őket a bulvár, mégis kényszeresen nyilatkoznak a párkapcsolatukról, megmutatják a lakásukat vagy éppen a nyaraláson készült fotóikat, azért, hogy egy nekik tetsző képet alakítsanak ki magukról. Talán abban bíznak, hogy a sajtó irányítható, de ez nagy csapda.
Emlékszik, hogy pontosan mi vezette a rendezői útra? Mit akart mondani? Volt egy rádöbbenési pillanat, vagy folyamat volt?
Inkább folyamat. Érdekelt az irodalom, volt egy tanárnőm a gimnáziumban, ő bátorított, hogy foglalkozzam azzal, ami érdekel, ne akarjak megfelelni másoknak. A film iránti érdeklődés egyébként egy szakkörrel indult. A Mafilm indított egy kétéves filmismereti kurzust, ahova ugyan csak fiúkat kerestek, de én elmentem és ott is maradtam, nagyjából akkor kezdett körvonalazódni, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. A második év végén rendeztem egy vizsgafilmet és bekerültem a Filmgyárba asszisztensnek.
Tehát jelentkezett egy kurzusra, ahová fiúkat kerestek. Nem tűnik szívbajosnak, ha a cél a szeme előtt lebeg. Jól látom?
Nem vagyok az a szabálykövető típus, meg gondoltam, mi baj lehet belőle, ha én is elmegyek?
Londonban és Los Angelesben szerezte diplomáit. Miért döntött a külföldi tanulmányok mellett?
Szabó István bátorított, hogy próbáljak meg felvételizni a National Film and Television School-ba, ahol ő meghívott tanárként tanított néhány hétig. Készítettem egy felvételi filmet és nekivágtam a három fordulónak. Felvettek, és onnantól kezdve nem volt kérdés hol szeretnék tanulni.
Hogyan fogadta a környezete, hogy elhagyja az országot? Támogatták?
A szüleim támogattak, a barátaim örültek.
Az elmondottak alapján elég egyértelműnek, szinte zökkenőmentesnek tűnik az útja. Sosem volt olyan, ami eltántorította vagy elbizonytalanította volna?
Kezdő filmesként sokkal több negatív visszajelzést kaptam, mint pozitívat. Aztán az első filmsikerek után már könnyebb volt, többen szavaztak bizalmat nekem, de a munka ugyanolyan nehéz maradt, minden forgatókönyv és film kihívás tele kételyekkel, szorongással és persze örömteli pillanatokkal.
Mégis, a kezdeti nehézségeken mi lendítette át? Egyszerűen az akarat?
Kitartás, akarat, szorgalom és az, hogy nem nyalogatom a sebeim túl sokáig.
Azt mondja, a filmkészítés tele van szorongással. Mely szakaszában látja, hogy még a félelem érzetén is túl tud lendülni, hiszen megérte?
A legnehezebb része mindig az, amikor a költségvetés és a finanszírozás feláll, itt dől el, hogy milyen kompromisszumokat szabad és nem szabad bevállalni. Én személy szerint a film előkészítési szakaszában vagyok a legidegesebb, mert az ember a döntései nagy részét ekkor hozza meg, a forgatáson már sokkal nyugodtabb vagyok.
Amikor külföldre ment, tudta, hogy visszajön, vagy benne volt a pakliban, hogy kint épít karriert?
Nem gondolkoztam akkor ezen, az iskolában töltött négy év olyan volt, mint egy álom, nem mondanám, hogy könnyű álom, de végre azt csinálhattam, amit szerettem. Sokként ért, amikor vége lett.
Mire gondol, amikor azt mondja, nem könnyű álom? Milyen nehézségekkel találkozott?
Az egyetem folyamatos megmérettetés, körül vagy véve tehetséges emberekkel, akikkel óhatatlanul is rivalizálsz. Ha egy vizsgafilm vagy akárcsak egy szakmai gyakorlat nem sikerül elég jól, azonnal beskatulyáznak.
Melyek a legszembetűnőbb különbségek a külföldi és a helyi filmszakmában? Belelát?
Akkor elég markáns volt a különbség a külföldi és hazai művészeti oktatásban. Az NFTS szakembereket képzett, ezzel együtt természetesen bátorította az egyéni hangot, míg itthon úgy láttam, kisebb hangsúlyt fektettek a szakmai alapokra és nagyobbat a művészi önkeresésre. A mi iskolánk a szakmát imitálta, határidőn és költségvetésen beül kellett elkészíteni a vizsgafilmjeinket, nem bántak velünk kesztyűs kézzel, de ennek megvolt az az előnye, hogy amikor kikerültünk a filmszakmába, már otthonosan mozogtunk benne.
Miért volt fontos, hogy a rendezés mellett a forgatókönyvírást is kitanulja?
Mert akkor még nem tudtam, hogy ennyi jó írótárssal hoz majd össze a sors és persze érdekelt is. A rendezéshez, különösen a színészvezetéshez mindig volt zsigeri készségem, de az írás kezdetben nem ment könnyen, azért tényleg meg kellett dolgoznom.
Egy korábbi interjúban úgy fogalmazott, hogy számos kitűzött célját már megvalósította, de még elég sok hátra van. Hogy áll most ezzel?
Van pár filmtervem, ami lázban tart, de ezekkel egyelőre még pályázok támogatásra, úgyhogy korai lenne beszélni róluk.
Amikor végigtekint eddigi munkáin, elégedett? Egyáltalán, meg szokott állni, kicsit visszanézni?
Nem, soha. Előre szeretek nézni. Sosem veszem elő a régi filmjeimet, mert csak a hibákat látom bennük, persze ez lehet hasznos, csak épp elég fájdalmas tanulási folyamat. Irigylem azokat a rendezőket, akik büszkén nézegetik a korábbi filmjeiket. Én ha épp nagyon ráérek, biztos inkább valaki más filmjét nézem meg.
Van olyan személy, akinek rendkívül ad a véleményére? Akár szakmabeli, akár kívülálló?
Anyukám szava a mai napig parancs, pedig sosem volt szigorú velünk. A filmszakmában sok ember véleményére adok, nehéz is lenne felsorolni mindenkit, de mindenképp a sor elején van Divinyi Réka, Kormos Anett és Barta Szabolcs.
Alkotóként szabadnak érzi magát? Mennyire nehéz ma érvényesülni(e)?
Én azt írok le, amit akarok, hogy aztán ez másnak tetszik-e és megvalósul-e, az már egy más kérdés, de ez mindig is így volt. A film nem olcsó műfaj, már forgatókönyv formában is meg kell tudni győzni a finanszírozókat, hogy ők is lássanak benne fantáziát.
Nem olyan régen városunkban, Veszprémben forgatta Gárdonyi Géza történetét, az Ida regényét. Hogy érzi, nagy szükség van ma a „bátor nő” történetére?
Inkább azt éreztem, hogy egy szerethető szerelmi történetre van szükség, ami megnevetteti és kikapcsolja a nézőket mindabból, ami ma körülvesz minket. Hogy ezt a történetet Gárdonyi pont egy bátor női karakterrel mesélte el, csak hab volt a tortán.
Min dolgozik jelenleg? Van-e bármi, amiről beszélhet?
Két forgatókönyvvel kapcsolatban vagyok nagyon lelkes. Az egyik Durica Katarina: A rendes lányok csendben sírnak című regényének adaptációja, a másik egy saját fejlesztésű sorozat, amely az ötvenes években három karakter sorsát követi végig. Egyelőre mindkét projekt a fejlesztés fázisában van.
Az interjú eredetileg az Ecoport magazin 2022/IV. számában jelent meg.
Fotó: Csiszér Goti
