Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hazatértek az árvízi védekezésben részt vett tűzoltók

2024. szeptember 23. 13:57 // Forrás: Katasztrófavédelem
Veszprém vármegye árvízi védekezésre átrendelt, összesen 142 fős tűzoltói állománya két vármegyében, összesen öt településen vett részt az árvízi védekezésben – tájékoztatott a katasztrófavédelem.

A múlt héten Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Vas, Veszprém vármegyékbe és a fővárosba elrendelt rendkívüli készenléti szolgálat vasárnap befejeződött, és a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ hallgatói is visszatérhettek az oktatási intézménybe. Bács-Kiskun, Baranya, Fejér, Tolna vármegyében továbbra is megerősített létszámban van jelen a katasztrófavédelem.

Fotó: KatasztrófavédelemFotó: Katasztrófavédelem

Veszprém vármegye árvízi védekezésre átrendelt, összesen 142 fős tűzoltói állománya két vármegyében, összesen öt településen vett részt az árvízi védekezésben, emellett a fővárosban a magassági felderítésben. Elsősorban a védfalak kialakítása, a kiépített gátak megerősítése, a szivárgó víz szivattyúzása, és a gátak, valamint az árvízi jelenségek figyelemmel kísérése volt a feladatuk. 

A hat nap alatt egy negyvenegy főből álló kontingens Pilismaróton, majd Dunabogdányban, ezt követően pedig Budakalászon végzett intenzív munkálatokat a Duna vízszintjének tetőzése előtt. A legmagasabb vízszint idején és az apadás kezdetétől folyamatosan figyelemmel kísérték a gátak állapotát, ahol szükséges volt, benzinmotoros szivattyúval avatkoztak be, vagy további homokzsákokkal erősítették a gyengébbnek bizonyuló pontokat.

Fotó: KatasztrófavédelemFotó: Katasztrófavédelem

Kilencvennégy hivatásos tűzoltó Vác védelméért vette fel a harcot az árral szemben. Ők az éjszakai órákban dolgoztak. Az első napokban homokzsákokból raktak gátat, buzgárokat építettek, vízszivatást végeztek. Közülük tizennégy fő a második éjszakától Nagymaroson, a mobilgát mellett végezte a szivárgó víz eltávolítását. A váci szakasz tagjai harmadik éjszakai szolgálatuktól kezdve figyelemmel kísérték, hogyan teljesítenek a gátak a tetőzés során és az azt követő órákban. Péntek éjszaka pedig egy akkorra már két napja eltűnt ember keresésében vettek részt, akit a homokzsákokból emelt gát közelében meg is találtak. A keresett személyt azóta családja körében van. 

A Katasztrófavédelmi Oktatási Központból az árvízi munkálatokra kivezényelt három újonc és két továbbképzésben részt vevő kolléga ugyancsak a tegnapi napon adta le a védekezési munkálatokban való szolgálatot.  

Fotó: KatasztrófavédelemFotó: Katasztrófavédelem

Hat napos árvízi szolgálatot követően a Veszprém vármegyei tűzoltók hétfőn hajnalban visszatértek eredeti szolgálati helyükre. A vármegye hivatásos tűzoltóságai hétfő reggeltől a szokásos 24/48-as szolgálati rend szerint végzik tevékenységüket. 

vehir
vehir
vehir
vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.