Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Farkasgyepű-Bakonybél között fut az Év Erdei Kerékpárútja

2024. október 1. 11:23 // Forrás: Országos Erdészeti Egyesület
Rekord részvétel mellett ért véget az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) pályázata, amelyben Magyarország legkedveltebb erdei kerékpárútját lehetett megválasztani, immár negyedik alkalommal. A nagyközönség öt, döntőbe került útvonal egyikére adhatta le szavazatát. Az útvonalakon közösségi tekerések is voltak.

2773 szavazattal, szoros versenyben végzett az első helyen a Bakonyerdő Zrt. kezelésében lévő, Farkasgyepű-Bakonybél közötti kerékpárút, elnyerve ezzel 2024-ban az Év Erdei Kerékpárútja megtisztelő címet, mely a Bakony-hegység legmagasabb részének, az úgynevezett Öreg- vagy Magas-Bakonynak a megismerésére hívogat, és egy 1968-tól kialakított 15 km hosszú erdei feltáróút. A volt erdei kisvasutak helyén létesített utakon biztonságosan lehet kerékpározni, mert az útvonal sorompóval lezárt az autós forgalom elől. Elején és végén aszfaltos a burkolata, de a többi szakasz is jól karbantartott, kötött, murvázott, szintemelkedése csekély. 

A nyertes útvonal a Horizont országos kerékpárút-hálózathoz csatlakozik majd nemsokára. Mivel nagy részben bükkös állománnyal fedett, így nyári nagy melegben is kellemes rajta kerékpározni. Több elágazási lehetősége miatt számtalan csodás látnivalót kínál, mint például a Magyar-forrás, az Erdő kápolnája, a Pénzlik-barlang, a Csillagda, a Monostor, a Bakonyi Erdők Háza vagy a bakonyi Gyilkos-tó. A nyertes úton a szervezők a közel jövőben táblát avatnak, illetve kisfilm is készül róla. 

Az OEE által kezdeményezett program célja, hogy a fenntartható erdőgazdálkodást, erdeink ökoszisztéma szolgáltatásait, minél szélesebb körben bemutassa a nagyközönségnek. Továbbá, hogy népszerűsítse az aktív életmódot, emellett pedig biztonságunk és a természet megőrzése érdekében felhívja a figyelmet az erdőben történő kerékpáros kikapcsolódás írott és íratlan szabályaira. Ezzel kapcsolatban az OEE kiadványt is megjelentetett Tudatos Kerékpározás Magyarország Erdeiben címmel, mely ingyenes letölthető az OEE honlapjáról. 

2023-ban a szolnoki Széchenyi Ökoturisztikai Parkerdőben tekergő bicikliút nyerte el az Év Erdei Kerékpárútja címet. 2022-ben a Bükkben található Szalajka-völgy és Olasz-kapu között húzódó kerékpárút végzett az első helyen, míg 2021-ben a Nógrád megyei Somoskőújfalu – Eresztvény között húzódó erdei kerékpárút lett a győztes.

A pályázatra útvonalat jelölők között 2024. október 4-én az Egyesület családos e-kerékpáros túrákat sorsol ki.

vehir.hu
további cikkek
Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Orbán Viktor Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Új realitás jön, új dolgok fognak történni - értékelte a miniszterelnök az amerikai elnökválasztást szombaton Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatón. Orbán Viktor úgy fogalmazott: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába. tegnap 12:35 Feltárul a rácsokon túli tabusított világ Life&Style Feltárul a rácsokon túli tabusított világ "Egy társadalmat nem az alapján kell megítélni, hogy hogyan kezeli a kiemelkedő polgárait, hanem az alapján, hogy hogyan bánik a bűnözőivel.” Dosztojevszkij mondata egyszerre alkalmas arra, hogy felkorbácsolja az indulatokat azoknál, akik a büntetés-végrehajtásban a társadalom jogos revansát látják a bűnözőkkel szemben, de ugyanúgy meg tudja világítani az emberarcúságot azokkal szemben, akik jogerős bírósági ítélettel a kezükben kényszerültek a börtönrácsok mögé. Nem véletlen, hogy ezzel az idézettel találkozik először az, aki az egykori veszprémi várbörtönbe belép. A történelmi falak még őrzik a tömlöcbe zárt betyárok utolsó sóhaját az akasztás előtt, ahogy a koncepciós perekben elítélt politikai foglyok imáit is és azt a szűnni nem akaró morajlást, ami a börtönök folyamatos ébrenlétére jellemző, miközben az idő mégis megmerevedik a raboknak, de ugyanúgy az őröknek is. A várbörtönben kialakított „Ember a rács mögött” című kiállítás nem egy középkori panoptikumot ígér. Nem is csupán egy történelmi utazást a sziklafalon kialakított legendás börtönben. Sokkal inkább egy morális tréning az ember lelkének. tegnap 12:27 TritonLife – ahol a kiválóság nem extra, hanem alapkövetelmény Life&Style TritonLife – ahol a kiválóság nem extra, hanem alapkövetelmény Az állami egészségügynek és a magánegészségügyi szektornak is ugyanaz a célja a nap végén: a betegek érdekeit a legjobban képviselni. Az ehhez vezető út viszont merőben különbözik, és amíg az állami szektorban sokszor csak egy TAJ-szám a páciens, addig a magánorvosi központok pont arra a bizalomra építkeznek, amire a legnagyobb szüksége van annak, aki valamiért orvoshoz fordul. Legalábbis a TritonLife Csoportnál így gondolkodnak, az eddigi eredményeik pedig úgy tűnik, hogy visszaigazolják ezt a stratégiát, ami még így is csak egy szelete annak a folyamatnak, ahogyan Magyarország egyik legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatója építkezik, többek közt a veszprémi központjaiban. tegnap 12:19 Egy 50 éves szaúdi férfi a magdeburgi támadás elkövetője közélet Egy 50 éves szaúdi férfi a magdeburgi támadás elkövetője Egy 50 éves Magdeburgban dolgozó szaúd-arábiai származású, migrációs hátterű férfi követte el a kelet-németországi város karácsonyi vására elleni támadást – jelentette az M1 aktuális csatorna berlini tudósítója a péntek késő esti híradóban. tegnap 9:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.