Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

szabadidősport

Sporttal erősítették a közösséget Gyulafirátóton szabadidősport Sporttal erősítették a közösséget Gyulafirátóton A mozgás, a játék és a közös élmények kerültek a középpontba azon a sportnapon, amelyet június 18-án rendezett meg a Gyulaffy László Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és a Gyulafirátót SE. 2026. június 30. 12:09 A futball ismét bizonyította közösségformáló erejét szabadidősport A futball ismét bizonyította közösségformáló erejét Negyedik alkalommal rendezte meg jótékonysági labdarúgótornáját Siklósi Dániel Veszprémben, az Erdész utcai sporttelepen, ahol 35 csapat és 450 játékos lépett pályára. A sport mellett ezúttal is az összefogásé volt a főszerep: a résztvevők és támogatók közel 700 ezer forintot gyűjtöttek a Sporttal a Gyermekért Alapítvány javára. 2026. június 28. 11:19 Több mint négyezren teljesítették a MOL Balaton-átevezést Balaton-átevezés Több mint négyezren teljesítették a MOL Balaton-átevezést A hatalmas hőség ellenére több mint négyezren teljesítették a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonal nyolc kilométeres távját a kilencedik alkalommal megrendezett a Balaton-átevezésen. 2026. június 27. 23:34 Balaton-átúszás: betelt a nevezési lista szabadidősport Balaton-átúszás: betelt a nevezési lista Minden távon telt ház van, így lezárult a nevezés a július 18-i 44. Lidl Balaton-átúszásra. 2026. június 15. 14:55 Éjszaka is mozgásban maradt Veszprém sportrégió Éjszaka is mozgásban maradt Veszprém Hatalmas sikerrel és több mint ezer résztvevővel zárult a június 12-én megrendezett Mozgás Éjszakája Veszprémben és a Veszprém-Balaton Európa Sportrégió számos további településén. A márciusi Kihívás Napja után a térség lakói ismét bebizonyították, hogy a mozgás valódi, közösségeket összekötő erővel bír. 2026. június 13. 10:02 Vasárnaptól háromnapos közösségi vízi rendezvény lesz Tihanyban Európa Sportrégiója Vasárnaptól háromnapos közösségi vízi rendezvény lesz Tihanyban Háromnapos, közösségi szemléletű vízi rendezvényt tartanak vasárnaptól a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 Program támogatásával, 6 millió forintos forrásból, az Aktív Pont Tihany szervezésében. 2026. június 12. 20:24 A Mozgás Éjszakáján futnak a legkisebbekért Európa Sportrégiója A Mozgás Éjszakáján futnak a legkisebbekért Június 12-én, pénteken második alkalommal rendezik meg a Valeo Jótékonysági Futást. Az esemény idén különleges keretrendszerben valósul meg: a Mozgás Éjszakája programsorozathoz csatlakozva, az Európa Sportrégiója eseménysorozat részeként, kora este várja a sportolni és segíteni vágyókat. 2026. június 9. 15:19 Balaton-átúszás: betelt a nevezési lista szabadidősport Balaton-átúszás: betelt a nevezési lista Már nem lehet nevezni, mert hetekkel a rajt előtt betelt a 10 500 fős limit a 44. Lidl Balaton-átúszás 5,2 kilométeres főtávjára. 2026. június 9. 8:50 Foci, közösség és segítségnyújtás – jótékonysági fesztivált rendeznek Veszprémben Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 Foci, közösség és segítségnyújtás – jótékonysági fesztivált rendeznek Veszprémben Június 27-én egész nap a labdarúgásé, a közösségé és a segítségnyújtásé lesz a főszerep Veszprémben, a Jutasi úti műfüves pályán, ahol a Sporttal a Gyermekekért Alapítvány szervez jótékonysági szabadidős fesztivált. 2026. június 14. 17:02 Pénteken jön a Mozgás Éjszakája Veszprémbe! közélet Pénteken jön a Mozgás Éjszakája Veszprémbe! Miután márciusban a Kihívás Napján több ezer veszprémi bizonyította, hogy a városban komoly ereje van a közösségi mozgásnak, júniusban újabb alkalom érkezik arra, hogy együtt mozduljunk meg. Június 12-én Veszprém is csatlakozik a Mozgás Éjszakája országos programsorozathoz, amelynek keretében egészen éjfélig várják a sportolni vágyókat az Erzsébet-ligetben és a város, valamint a régió számos másik pontján. Mutatjuk a részletes programot. 2026. június 5. 16:18 A partnerség jegyében rendezték meg a Veszprémi Szakképzési Centrum sportnapját Veszprémi Szakképzési Centrum A partnerség jegyében rendezték meg a Veszprémi Szakképzési Centrum sportnapját A Veszprémi Szakképzési Centrum immár harmadik alkalommal rendezte meg a Centrum Floorball Kupát, amely idén asztalitenisz- és tollaslabda-versennyel is kiegészült. A sportnap középpontjában nemcsak a mozgás, hanem a partnerség és a városi összefogás is állt. 2026. május 26. 11:34 Már több ezer nevezés érkezett a kilencedik MOL Balaton-átevezésre szabadidősport Már több ezer nevezés érkezett a kilencedik MOL Balaton-átevezésre Június 27-én kilencedik alkalommal rendezik meg az ország egyik legnagyobb szabadidősport-eseményét, a Balaton-átevezést - az ezúttal a MOL névadó szponzorálásával létrejövő rendezvény résztvevői kajakkal, kenuval, SUP-pal, sárkányhajóval vagy akár gumicsónakkal is teljesíthetik a Zamárdi-Tihany-Zamárdi nyolc és fél kilométeres útvonalat. 2026. május 19. 14:15 Ultrabalaton: öten két kört teljesítettek Ultrabalaton Ultrabalaton: öten két kört teljesítettek Csingár István volt a leggyorsabb azok közül, akik két kört teljesítettek a 20. NN Ultrabalaton; Európa legnagyobb tókerülő futóeseményén minden eddigi rekord megdőlt. 2026. április 27. 14:18 Ultrabalaton: Bódis Tamás pályacsúccsal győzött Ultrabalaton Ultrabalaton: Bódis Tamás pályacsúccsal győzött Bódis Tamás 15:44:45 órás pályacsúccsal nyerte az NN Ultrabalaton 209 kilométeres férfi egyéni versenyét. 2026. április 25. 10:59
1 2 3 4 5 ...
közélet
Elfogadták az alaptörvény tizenhetedik módosítását Elfogadta az Országgyűlés hétfőn az alaptörvény tizenhetedik módosítását, amelynek értelmében a hatálybalépést követő napon Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatása megszűnik. Gulyás Gergely lemond a Fidesz frakció vezetéséről Váratlan bejelentést tett hétfőn Gulyás Gergely: lemond a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetéséről. A politikus a jelenlegi parlamenti ciklusban mindössze két hónapig látta el ezt a feladatot. Ismét szól a jazz, ismét koccintásoktól hangos az Óváros tér Pénteken elindult a Rozé Rizling Jazz Fesztivál, mi pedig megmutatjuk az első napok legjobb pillanatait. Kamionokat mozgattak a gyulafirátótiak puszta erővel Hatalmas sikerrel és sportos izgalmakkal zajlott le az Aktív Generációk Fesztiválja Gyulafirátóton. A Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 égisze alatt megrendezett közösségi eseményen minden korosztály mozgásba lendült, a nap leglátványosabb és leginkább embert próbáló pontja pedig kétségkívül a brutális erőt igénylő kamionhúzó verseny volt. Mutatjuk a fesztivál legizgalmasabb pillanatait megörökítő képgalériánkat! Mégis mi a közös a jazz-ben és a borokban? Elkezdődött az idei Rozé, Rizling, Jazz Fesztivál, mi pedig kíváncsiak voltunk, mi a közönség kedvence az idei kínálatból. Sőt, arra is fény derült, hogyan kapcsolódik össze a jazz és a bor! Az Ecofin elfogadta a magyar helyreállítási tervet Az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsa (Ecofin) pénteki ülésén elfogadta Magyarország módosított Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervét (RRF), ami mintegy 10 milliárd euró kifizetését teszi lehetővé Magyarország számára, amely körülbelül 6,5 milliárd euró vissza nem térítendő támogatásból és körülbelül 3,5 milliárd euró hitelből áll. Betört egy repülő ablaka, az utas az ablaknyílásba szorult Súlyos repülőesemény ma reggel: a Ryanair Thesszaloniki-Memmingen járatán felszállás után betört az egy utastéri ablak, a mellette ülő 61 éves utas a dekompresszió miatt az ablaknyílásba szorult. Erdei séta a szívünk védelmében: megnyílt a régió első kardio tanösvénye Ünnepélyes keretek között adták át Balatonalmádi és Szentkirályszabadja között azt az új kardio tanösvényt, amely a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat részeként, széles körű közösségi és szakmai összefogással valósult meg. A „Szomszédok Kardioösvény” hiánypótló fejlesztésként elsősorban az idősebb korosztály, a prevencióra vágyók és a gyógyulófélben lévők egészségmegőrzését szolgálja. Kozmikus utazás Balatonfűzfőn: kulisszák mögé néztünk a csillagvizsgálóban A balatonfűzfői csillagvizsgálóban jártunk, ahol nemcsak az intézmény közel hat évtizedes történetét ismertük meg, hanem azt is, milyen programokkal várják az érdeklődőket. Megnéztük a különleges, többdimenziós Kozmikus utazás élményt, megtudtuk, hogyan készülnek a látványos asztrofotók, és azt is, miért számít a csillagvizsgáló Balatonfűzfő egyik meghatározó értékének. Terülj-terülj: omlós kacsacomb káposztás dödöllével és amerikai sajttortával – a Smoke & More séfjének receptje Mit főzzünk hétvégén? A Terülj-terülj receptsorozat új részében Takács Gergő, a veszprémi Smoke & More séfje ezúttal egy komplett menüsor elkészítését mutatja meg. A lassan sült, omlós kacsacomb káposztás dödöllével, valamint a krémes amerikai sajttorta együtt olyan párosítás, amellyel garantáltan sikert arathatunk a családi asztalnál.
sport
Férfi kézilabda junior Eb - Először veszített a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 40-24-re kikapott Svédországtól a romániai Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában. Kihirdette nyári felkészülési programját a One Veszprém A veszprémi férfi kézilabdacsapat július végén kezdi meg az alapozást a 2026/27-es szezonra. A felkészülés során hazai mérkőzések és egy spanyolországi edzőtábor is szerepel a programban, mely a Szeged elleni Szuperkupa-döntővel zárul. Genovából Veszprémbe került a tájékozódási futó világbajnokság stafétája  Lezárult Genovában a 2026-os sprint tájékozódási futó világbajnokság. A záróünnepségen Mets Miklós, a WOC 2027 szervezőbizottságának elnöke Tom Hollowelltől, a Nemzetközi Tájékozódási Futó Szövetség (IOF) elnökétől vette át az IOF zászlaját. A jelképes átadással a világbajnoki staféta Magyarországhoz került, amely 2027-ben a következő erdei tájékozódási futó világbajnokság házigazdája lesz. Három érem a VESC-nek az egyetemi világbajnokságról Kína, azon belül is Csangcsiakou adott otthont a FISU Egyetemi Kerékpáros Világbajnokságnak, melyen a Veszprémi Egyetemi Sport Club négy versenyzője is képviselhette a magyar színeket idén.Hazánk küldöttsége 10 napot tölthetett a Kínai Népköztársaságban, ahol az életreszóló élmények mellett sportszakmai szempontból is szép sikereket értek el a VESC-esek. Újabb Eb-szint Három VEDAC-os atléta bizonyíthatott az U18-as válogatott viadalon, a már Eb-kvótával rendelkező Horváth Botondhoz és Molnár Petra Laurához Mireider Gergő is csatlakozott. Varga Szonja bajnoki ezüstérme Győr adott otthont az U16-os és U15-ös többpróba magyar bajnokságnak, ahol a legjobb serdülő atléták két napon keresztül mérték össze tudásukat a többpróba összetett versenyszámaiban. A címvédő Argentína emberelőnyben, de a hosszabbításban gyűrte le a svájciakat A címvédő argentin válogatott csaknem egy órán keresztül emberelőnyben játszva, hosszabbítás után 3-1-re legyőzte a svájci csapatot a labdarúgó-világbajnokság Kansas Cityben rendezett negyeddöntőjében. Bellingham duplájával az angol válogatott Norvégiát kiejtve elődöntős Az angol válogatott Jude Bellingham duplájával hosszabbítás után 2-1-re legyőzte a norvég csapatot szombaton a labdarúgó-világbajnokság Miamiban rendezett negyeddöntőjében. Férfi kézilabda junior Eb: a lengyelek legyőzésével középdöntős a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört és jutott középdöntőbe a romániai Európa-bajnokságon, mivel 37-33-ra nyert Lengyelország ellen a szombati utolsó fordulóban. Hat bajnoki medália Kiemelkedően szerepeltek a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) atlétái a Győrben megrendezett U18-as atlétikai magyar bajnokságon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.