– Jól látom, hogy kicsit meglepettnek tűnsz, hogy téged kérdezlek az Ünnepi Játékokhoz fűződő viszonyodról?
– Valóban, hiszen elég érdekes fejlődéslélektani folyamaton ment át a kapcsolatunk. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, még csak azt sem mondhatom, hogy nem érintkezik az ízlésemmel, mégis két dolgot talán hiányolok. A nagyvárosi jazz nem az én világom, az operát nagyon szeretem. Szerintem, ha már opera, akkor igazán brutális élmény lenne, ha nem csak egy koncertet hallhatnánk, hanem egy komplett, egész előadást.
– Mi a másik?
– A programok csak az esti koncertekre korlátozódnak, napközben semmi sem jelzi, hogy ilyen rangos esemény van a városban, ezen például „matiné előadásokkal” is lehetne változtatni. A képzőművészeten kívül esetleg lehetne más társművészeteket is bevonni, például az irodalmat, vagy akár a filmművészetet is. Ha már a zenei élet nagyágyúit célozzák meg évről-évre a szervezők, akkor miért ne lehetne ezt megvalósítani más műfajban is?
– Említetted, hogy az évek alatt változott a megítélésed a rendezvényről, ez pontosan mit takar?
– A kezdetekkor úgy gondoltam, hogy szélesebb réteget kellett volna megszólítaniuk az előadásoknak, a szervezőknek, és sokáig nem értettem a koncepciót, például, hogy miért kellenek világsztárok, amikor a hazai, igényes előadókat, produkciókat sem ismerik sokan egy vidéki városban. Aztán rájöttem, hogy a célkitűzés, miszerint világszínvonalú eseményt hozzanak létre, nem üzleti vállalkozás, hanem tényleg Veszprémről szól, a város érdekeit szolgálja, rá akarja tenni a térképre. Mert igenis fontos, hogy erre az eseményre felfigyeljenek a nagyvilágban és a fővárosban is.
– Sokan Veszprém – vagy még sarkosabban a veszprémi elit – rendezvényeként aposztrofálják, te hogy látod ezt?
– Úgy láttam, sokan presztízskérdést csinálnak belőle, egyfajta társasági eseményként kezelik csak, ahol meg kell jelenni, s nem érdeklődésből látogatják. Figyeltem az embereket, s elkezdtem gondolkodni: meglehet, hogy az, akit én sznobnak tartok, rólam ugyanazt gondolja. Ha már valaki mégis megveszi a jegyet, s veszi a fáradtságot, és elmegy, végighallgat egy ilyen jellegű koncertet, lehet, hogy akkor még nem is ismeri, de belekóstol, s utána pedig megkedveli, elmélyül benne, vagyis a kiinduló ok lényegtelen is, a végeredmény számít. Ez izgalmas kérdés; lehet, mindannyian sznobok vagyunk, lehet, senki sem az, csak egymásról képzeljük.
