A 2010/11-es idényben a KEK-ben induló Balatonfüredi KSE ellen lépett pályára először hazai környezetben a bajnoki címvédő MKB Veszprém KC. Így nem csoda, hogy a kézilabdára kiéhezett szurkolók közül sokan kilátogatottak a nosztalgikus érzést keltő Március 15. utcai sportcsarnokba.
A találkozót kisebb meglepésre a tópartiak kezdték jobban: az újonnan igazolt horvát óriás, Sandrk és a fiatal beállós, Heiczinger révén tíz perc után már négy volt a vendégek fórja (4:8). Az álmosan kezdő veszprémiek gyorsan magukra találtak, a játékrész közepénél Sulic zsinórban háromszor is betalált (10:9). A folytatásban Fazekas is elkapta a fonalat, akinek hosszú percekig szinte lehetetlen volt bevenni a kapuját. A hazaiak így magabiztos, hatgólos előnnyel mehettek a szünetre.
A fordulást követően szinte teljes sort cserélt Mocsai Lajos, aki a meccs végéig mindenkinek letőséget adott. A játék képe azonban így sem változott, a találkozó két harmadánál a sokadik Iváncsik Tamás elfutást követően már tíz volt közte (25:15). A hátralévő időben a Veszprém valamennyi újonca – Laluska, Császár és Nagy Kornél – is feliratkozott a gólszerzők közé, a legnagyobb tapsot ugyanakkor Perez érdemelte ki szédületes bombáival. A hajárban Liszkai is odatette magát, így a végjátékra elfáradó fürediek nem kerülhették el a kiütéses vereséget (39:23).
Felkészülési mérkőzés:
MKB Veszprém KC–Balatonfüredi KSE 39:23 (17:11)
Veszprém, 600 néző. Vezette: Horváth, Marton.
Veszprém: Fazekas - Gulyás 2, Vujin 5 (3), Sulic 7, Eklemovics, Terzic 1, Iváncsik G. 4. Csere: Liszkai (kapus), Laluska 2, Lusnyikov, Iváncsik T. 4, Vilovski 4, Perez 5, Korazija 2, Császár 2, Nagy 1, Vezetőedző: Mocsai Lajos.
Balatonfüred: Szathmári - Bakos 1, Lelkes, Szöllősi Bence 3, Sandrk 7, Pásztor 3, Salamon 2. Csere: Szabó T. (kapus), Heiczinger 5, Bóka 2, Németh, Kemény, Kovács Gy., Zdolik, Szöllősi Balázs. Vezetőedző: Sótonyi László.
Edzői nyilatkozatok
Sótonyi László: – A második edzőmérkőzésünket játszottuk a héten, közben napi két erőnléti edzőssel készültünk, ezért a fáradtság – főleg fejben – kiütközött egy-két játékosomon. A bajnokságban a minimális célkitűzésünk az 5-8. hely. Ebben a mezőnyben, egy olyan összetételű keretben, mint a mieink, nagyon sokat számít egy-egy sérülés, illetve az új játékosok beépítése. He ez mind optimálisan alakul, akkor lehet ebből 4-5. hely is, ha nehézségeink lesznek, akkor pedig a középmezőnybe kerülhetünk. Dolgozunk, s próbálunk előrelépni a tavalyi hetedik helyezéshez képest. A KEK-szereplés még nagyon messze van számunkra. A kézilabda kultúrát ismerve kötelező a továbbjutás számunkra, de ezzel egyelőre nem foglalkozunk, hiszen most a bajnokság a legfontosabb nekünk, s arra próbálunk a lehető legjobban felkészülni.
Mocsai Lajos: – A megerősödő Füred ellen nyilvános edzésnek szántuk a mai felkészülési meccset. Amikor a csapatom már „bemelegedett”, jó és hasznos mérkőzést tudtunk játszani velük. Látható volt, hogy az érkező fiatalok milyen tehetségesek, s mindenki jó fizikai állapotban van. Részünkről még nem történt meg a nagy munkából való átállás, nálunk az első három hét – a jövő héttel együtt – nagyon keménynek ígérkezik. Utána következik egy 8-10 mérkőzéses sorozat, s a Ferencváros elleni mérkőzésig tervezem a felkészülés utolsó harmadát. Köszönjük, hogy ilyen sokan kilátogattak a mai találkozóra. Megpróbáltuk kiszolgálni a nézőket, azt hiszem, ez jól sikerült.