Az idén immár tizenhetedik alkalommal induló háromnapos önkéntes program lehetőséget ad a fiataloknak, hogy megszokott környezetükből kilépve megtapasztalják a másokért végzett szolgálat örömét. A szervezők remélik, hogy az elmúlt évhez hasonlóan legalább 9000 fiatal csatlakozik a segítségnyújtáshoz.
Kovács-Czopf Ágnes, a 72 óra kompromisszum nélkül koordinátora köszöntötte elsőként a megjelenteket, s rögtön egy személyes történeten keresztül mutatta be, hogyan talált rá egykor az önkéntesség. Mint fogalmazott, egy gyermekkori élmény vezette rá arra, hogy jó adni: egy esős pécsi napon egy kislány a zebrán akart átkelni, de piros volt a lámpa. Az eső erősen zuhogott, mígnem egy idős úr az általános iskolás kislány fölé tartotta esernyőjét. Ő volt Kovács-Czopf Ágnes, aki ekkor rádöbbent, milyen jó kapni, milyen jó lehet tehát adni is. Ágnes azóta önkénteskedik, bízik abban, hogy már ő is sok esernyőt tartott mások fölé.
A Padányi Gimnázium igazgatója, Gaál Richárd Zoltán is köszöntötte a résztvevőket, aki iskolájának történetéről, szellemiségéről beszélt. A szeretet iskolája kiváló helyet ad a megnyitónak, vélekedett Gaál Richárd Zoltán, aki eredményes missziót kívánt, majd rávilágított, az önkéntesség, az adni tudás mindennél többet ér, örömteli, hogy sokan lépnek erre az útra.
Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) evangélikus egyházkerület püspöke is ünnepi beszédet mondott. Öröm számára, hogy a jelenlévőknek hasonlóan fontos a munka és a szeretet. A kettő érdekesen függ össze, a fiataloknak nem is kívánhat mást, minthogy olyan munkát válasszanak, amelyben örömüket lelik. Folytatta: a munka gyakran kemény, előfordul, hogy nem jóleső, és tudjuk, hogy vannak, akik olyan pályán dolgoznak, ahol sokat kell fáradni.
Szemerei folytatta: a sok munka nagy része sajnos hiábavaló fáradság, de ami gyakran hiábavalónak látszik, kiderül, óriási értéke van. Nem a munka szeretete áll mindig fókuszban, hanem maga a szeretet. Erre egy szemléletes példát is mondott: ha a nagymama sütit készít az unokájának, az nem feltétlenül a sütemény elkészítésének öröméről, sokkal inkább az adásról szól. Több vagy, ha adsz, de vajon miből adhatunk? Időt, erőt, tehetséget, abból, amit Isten szeretetéből kaptunk – zárta sorait Szemerei János.
Szabó János Róbert, a Veszprémi Református Egyházmegye esperese elmondta, kétféle ember létezik a világon, az egyik elvesz, a másik ad. Az egyik gazdagít, a másik rombol: nem mindegy, melyiket tesszük. Életünk hivatása, hogy szebbé tegyük a világot, a szóban forgó hetvenkét óra egy miniatűr bemutatója annak, amit valójában egész életünk során tehetünk.
A Magyar Katolikus Egyház nevében Darnai János atya, a Veszprémi Főegyházmegye ifjúságpasztorációs referense köszöntötte a résztvevőket. Elmondta: ma sokféleképpen értelmezzük a közösség kifejezést, mi tegyük krisztusi módon – folytatta az atya –, ami az egymásért végzett szolgálatot jelenti. A közösségi szolgálatot nem csupán tervezni kell, hanem nekilátni. A cselekedeteken keresztül hirdetjük, hogy Isten szeret bennünket, világított rá az atya, a jó cselekedet után béke, büszkeség, belső erő tölti el az embert.
Nagy-Vargha Zsófia, fiatalokért felelős helyettes államtitkár is felszólalt, aki úgy véli, nagyon eltérő, hogy kit milyen irányból talál meg az önkéntesség. Sokféle mérés van, ami megmutatja, hogy állnak a magyarok az önkéntesség terén, gyakran az információ hiánya miatt nem jut eszükbe az embereknek, hogy segítsenek, hiszen nem is tudhatják, hogy milyen lehetőségek vannak. Emellett az egyetemistákat gyakran elviszi az élet, a sodrás, nem könnyű tehát összeegyeztetni a dolgokat, ennek orvosolására külön törekvéseket ígért a helyettes államtitkár.
Bázsa Botond önkormányzati képviselő Veszprém város nevében köszöntötte a résztvevőket, az önkéntes fiatalokat. Rávilágított, nem szabad elmenni a szervezők önkéntes munkája mellett sem, hiszen ahhoz, hogy a fiatalok belelendüljenek a tevékenységbe, ahhoz a felnőtt segítők szerepe is elhanyagolhatatlan. Adni a legfontosabb dolog a világon – ezzel zárta gondolatait Bázsa Botond.
