Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Alkotó közösség, ami formálta Veszprémet

2024. október 12. 16:05
A Veszprém Megyei Tanácsi Tervező Vállalat negyven évét bemutató tablókiállítás nyílt pénteken a Tegulariumban, ahol péntekenként előadásokkal idézik fel a vállalat munkásságát.

Az 1960 és 2000 között működött vállalat működése máig érezteti a hatását: a tervezők által megálmodott épületetek meghatározói elemei a veszprémi városképnek, nap mint nap használjuk őket, sétálunk el mellettük. A cégnél számos szakterület hozzáértő szakemberei dolgoztak, a statikától a villamos tervezésen át a belsőépítészetig, hogy csak néhányat említsünk. Az egykori csapat tagjai közül sokan eljöttek pénteken a kiállítás megnyitójára és az azt követő előadásra, sokan közülük a mai napig tartják a kapcsolatot, míg mások rég nem látott kedves ismerősként köszöntötték egymást.

A kiállítás megnyitását az az egykori kolléga vállalta, akinek a legnagyobb tapasztalata lehet a beszédekben: a vállalat egykori zöldfelület tervezője, Brányi Mária alpolgármesterként tizennégy éven át gyakori résztvevője volt különféle tárlatok kapunyitásának.

Brányi elmondta: a programsorozat ötletéről tavaly beszélgettek először Sulyok Balázs városi főépítésszel, mert azt érezték, hogy a magyar közéletben nem kap kellő figyelmet az alkotó műszaki értelmiség, pedig volt olyan időszak a történelemben, amikor nagyobb megbecsülés övezte őket. Felidézte: amikor a nyolcvanas években a vállalathoz került, ott egy komplex alkotó közösség fogadta, a csapat kezei közül magas színvonalú szakmai munkák kerültek ki.

“Ebben a közösségben tanultam meg a szakmát alkalmazni, és kiváló emberi kapcsolatokkal is gazdagodtam. A régi kollégákkal örömmel találkozunk és kérjük egymás segítségét, amikor kamatoztatható az együtt megszerzett tudás” – mondta Brányi Mária.

Az egykori megyei tervező vállalat zöldfelület tervezője hozzátette: a társaságnál az inspiráló közeg és optimális műszaki háttér is adott volt a nagyon jó minőségű tervek elkészítéséhez. Kiemelte Ruttkay Gyula szerepét, akinek munkássága nem csak Veszprémen hagyott komoly nyomot, de gondolkodásmódja a mai napig meghatározó aktív kollégái számára.

Ruttkay egyébkent maga is jelen volt, olyannyira, hogy a kiállításmegnyitót követő előadást ő tartotta a belváros megújításáról. A programsorozat péntekenként folytatódik: október 18-án 16 órától Weber János beszélget majd a Tervezővállalat hőskoráról, 25-én ugyanekkor pedig Halász István vezet beszélgetést az átmeneti évekről ugyanitt, a Tegulariumban. A kiállítás is eddig a hétvégéig tekinthető meg.

Hamarosan azonban visszatérhet a tervező közösség: az év végén a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával újabb kiállítást és programsorozatot terveznek.

Schöngrundtner Tamás
Szalai Csaba
további cikkek
Az Ecofin elfogadta a magyar helyreállítási tervet közélet Az Ecofin elfogadta a magyar helyreállítási tervet Az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsa (Ecofin) pénteki ülésén elfogadta Magyarország módosított Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervét (RRF), ami mintegy 10 milliárd euró kifizetését teszi lehetővé Magyarország számára, amely körülbelül 6,5 milliárd euró vissza nem térítendő támogatásból és körülbelül 3,5 milliárd euró hitelből áll. tegnap 13:38 Betört egy repülő ablaka, az utas az ablaknyílásba szorult közélet Betört egy repülő ablaka, az utas az ablaknyílásba szorult Súlyos repülőesemény ma reggel: a Ryanair Thesszaloniki-Memmingen járatán felszállás után betört az egy utastéri ablak, a mellette ülő 61 éves utas a dekompresszió miatt az ablaknyílásba szorult. tegnap 13:38 Erdei séta a szívünk védelmében: megnyílt a régió első kardio tanösvénye közélet Erdei séta a szívünk védelmében: megnyílt a régió első kardio tanösvénye Ünnepélyes keretek között adták át Balatonalmádi és Szentkirályszabadja között azt az új kardio tanösvényt, amely a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat részeként, széles körű közösségi és szakmai összefogással valósult meg. A „Szomszédok Kardioösvény” hiánypótló fejlesztésként elsősorban az idősebb korosztály, a prevencióra vágyók és a gyógyulófélben lévők egészségmegőrzését szolgálja. tegnap 13:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.