Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A város nevében köszöntötték a negyvenéves Horváth-kert Vendéglőt

2024. október 13. 10:33
Porga Gyula polgármester, valamint Ovádi Péter országgyűlési képviselő személyesen köszönte meg a Horváth-kert Vendéglőnek a városért tett eddigi munkát, és további sikereket kívántak a helynek, ahol olyan legendák is látogatásukat tették egykor, mint például Puskás Öcsi vagy Farkas Bertalan.

Negyven évvel ezelőtt komoly merészségnek számított, hogy a Horváth házaspár éttermet nyitott a Cholnoky-lakótelepen, egy kukoricaföld mellett. Az idő igazolta őket, a mára kétgenerációs családi vállalkozás töretlenül működik, és várja vendégeit.

Ovádi Péter országgyűlési képviselő örömmel köszöntötte a családot, kifejezte háláját, majd hozzátette, negyvenévig semmit sem egyszerű megtartani, de a munka meghozta eredményét. Ovádi folytatta, igazi legendás hely a Horváth-kert, amely kitartóan végzi munkáját, és ennek eredménye jól látható.

Porga Gyula polgármester hozzátette, bátornak kellett lenni ahhoz, hogy négy évtizeddel ezelőtt egy kukoricaföld mellett valaki ilyen vállalkozásba fogjon, a bátorság sikerét pedig az élet visszaigazolta. Az elmúlt negyven év bizonyára nehézségeket is hozott, de túllépve az akadályokon szakadatlanul működni tud a hely, ez is arra példa, hogy szorgalommal és kitartással megéri végigcsinálni a dolgokat, hiszen minden bizonnyal gyümölcsöző lesz.

A polgármester folytatta, külön kihívás lehetett, hogy családi vállalkozássá váljon a hely, ehhez külön gratulált. A Horváth házaspár és a gyerekek, László és Szabolcs megköszönték a figyelmességet, és töretlenül várják a vendégeiket.

Szabó Eszter
Vámosi Patrik

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.