A Dunántúl, Pest vármegye és Budapest áramhálózatát üzemeltető vállalat szakemberei részben feszültség alatti technológiával dolgoznak, a hálózatfejlesztési munkák egy részét azonban – biztonsági és életvédelmi okokból – csak az energiaszolgáltatás kikapcsolása mellett tudják elvégezni. A beruházások az áramhálózat stabilitását, kapacitásbővítését, a hibák megelőzését szolgálják.
Tapolcán nagyarányú hálózatfejlesztésre kerül sor, ezért több egymást követő napon is áramszünetre kell számítani a település egyes részein október 24-25-én és 30-31-én. A beruházások befejeztével stabilabb, megbízhatóbb hálózat szolgálja majd ki az ügyfeleket, csökkenni fognak a feszültségingadozások, illetve az áramhálózati hibák. A fejlesztési munkálatok a következő hónapban is folytatódnak, várhatóan november 4-6. között, illetve 11-12-én is olyan munkafázisokat végeznek majd a szakemberek, melyekhez átmenetileg ki kell kapcsolni az áramszolgáltatást. A települést érintő nagyszabású munkálatok végrehajtása kapcsán tehát több alkalommal lesz szükség a hálózat kikapcsolására, a fejlesztések megvalósításához azonban ezek elengedhetetlenek. A beruházások megvalósítása kapcsán az érintettek megértését kérik az E.ON szakemberei.
Balatonkenesén október 28-29-30-án 8-16 óra között kell néhány órás áramszünetre készülni hálózatfejlesztési munkálatok miatt. A fejlesztések részben azért kerültek az őszi szünetre, mert az áramszünetben egy környékbeli iskola is érintett. Az őszi szünetben elvégzett fejlesztéssel lehet biztosítani, hogy az intézmény áramellátása tanítási időben folyamatos legyen. Az áramszünet egy olyan óvodát is érint, amely szociális étkeztetést biztosít a városban, az ő áramellátásuk aggregátor segítségével folyamatosan biztosított lesz.
Csopak és Balatonfüred településeken a szolgáltatásminőségét javítják, erősítik, és hálózatfejlesztési munkálatokat végeznek az E.ON szakemberei november 7-én és 8-án és november 11-12-én, ezért áramszünetre kell számítani a délelőtt 8 és délután 16 óra közötti idősávban.
Tihanyban és Tüskeváron az internetezés gyorsaságáért, a Szupergyors Internet Program részeként végez fejlesztéseket az E.ON. A régi oszlopok újra cserélésével, új vezetékekkel támogatja a cég a gyengeáramú villamos-rendszer átépítését, hogy a lakosok megbízható, gyors internetet használhassanak. A fejlesztési munkálatokat Tihanyban november 12-13-án, Tüskeváron november 14-15-én végzik.
Szentantalfán november 13-14-15. napokon, Kolontáron november 14-15. napokon és 20-án, 21-én és 22-én hálózatfejlesztési munkálatok folynak majd, amelyek során oszlopokat és vezetékeket cserélnek a szakemberek az áramszolgáltatás biztonságának megőrzése érdekében.
Hogy a fejlesztések a lehető legkisebb kényelmetlenséget okozzák a lakosságnak, a munkálatokra jellemzően 8-16 óra között kerül sor, amikor a legkevesebben vannak otthon. 16 óra után – vagy még hamarabb – az E.ON mindig visszakapcsolja az áramot az otthonokban.