Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Apró trikolor jelzi, hol nyugszanak a veszprémi 56-os hősök

2024. október 23. 14:22
Veszprém három temetőjében nemzeti színű szalaggal jelölték meg azokat a sírokat, ahol olyan veszprémiek nyugszanak, akik a 1956-os forradalom idején aktív szerepet vállaltak a magyar szabadságért való küzdelemben.

Veszprémben régi hagyomány, hogy az Alsóvárosi temetőben október 23-án az 56-os civil szervezetek piros-fehér-zöld szalaggal jelölik meg azokat a sírokat, ahol tudvalévő, hogy forradalmi hősök fekszenek.

Az önkormányzat Kulturális csoportja idén még inkább felkarolta ezt a hagyományt és a Dózsavárosi, valamint a Vámosi úti temetőben is felkeresték ezeknek az elhunytaknak a sírjait, hogy ugyanilyen módon jelezzék, a magyar szabadságért küzdő hős fekszik az adott parcellában.

A kezdeményezés nem titkolt célja, hogy azok, akik nemcsak az előre megszervezett ünnepeken szeretnek leróni kegyeletüket, ezt maguk is megtehessék egy temetői séta keretében – október 23-án vagy akár a forradalom többi emléknapjain is.

A három temetőben összesen huszonhárom ilyen sír van, ugyanakkor, ahogy az önkormányzatnál portálunknak elmondták, a tervek közt szerepel, hogy a lakosság segítségét kérve tovább bővítsék azt az adatbázist, ami az elhunyt veszprémi 56-os hősök neveit és sírhelyét tartalmazza.

A közelgő Halottak Napja és Mindenszentek alkalmából, - mint minden évben - idén is nagy forgalom várható a temetőkben, Kovács Judit csoportvezető és munkatársai pdig remélik, hogy korábbinál is nagyobb figyelmet kapnak azok sírjai, akik sokat tettek a magyar szabadságért.

vehir.hu
további cikkek
Orbán Viktor: nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért Orbán Viktor Orbán Viktor: nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért Megint két választásunk maradt: '56-ban szabadság vagy szolgasors, ma háború vagy béke - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából tartott állami ünnepségen a budapesti Kossuth Lajos téren, ahová a több százezres Békemenet is megérkezett. 2025. október 23. 15:50 "Veszprémben sosem fog gyökeret verni a gyűlölet, a másik megfélemlítése" október 23 "Veszprémben sosem fog gyökeret verni a gyűlölet, a másik megfélemlítése" 1956-ot nem lehet relativizálni, az akkori eseményeknek, mint az érmének, csak két oldala van – hangzott el Ovádi Péter, országgyűlési képviselő október 23-ai ünnepi beszédében Veszprémben a Brusznyai-szobor előtt. A képviselő amellett, hogy konzervatív, de mégis reális szemüvegen keresztül beszélt 56-ról, tartózkodott a nyílt aktuálpolitikai kijelentésektől. Egy fontos üzenetet mégis megfogalmazott, elsősorban azoknak címezve, akik fel akarják bolygatni Veszprém hagyományosan nyugodt közhangulatát. 2025. október 23. 19:12 56-os veteránok és a fiatal generáció együtt emlékeztek a forradalomra október 23 56-os veteránok és a fiatal generáció együtt emlékeztek a forradalomra A veszprémi 56-os szervezetek is megtartották saját megemlékezésüket a nemzeti ünnep alkalmából. A rendőrségen szerda délután az idős, a forradalom eseményeiben és az azutáni megtorlásban érintett emberek mellett fiatalok is képviselték saját generációjukat. 2025. október 23. 11:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.