Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Örökös tagjukra, Dobos Ildikóra emlékeztek a Veszprémi Petőfi Színház tagjai

2024. október 27. 13:23
Megható megemlékezéssel búcsúzott a Veszprémi Petőfi Színház a nyáron elhunyt örökös tagjától, a Jászai Mari-díjas Dobos Ildikótól.

Szombat este a teátrum előtti téren a társulat tagjai a közönséggel együtt gyülekezett, hogy méltó módon leróják tiszteletüket Dobos Ildikó előtt.

A művésznő idén július 18-án, hosszú betegség után hunyt el, akkor a család a színésznő kérésének megfelelően szűk körben, temetés nélkül búcsúzott tőle, most viszont a jelenlegi társulat tagjaival, egykori kollégáival és a nézőkkel együtt, valamint a fiai jelenlétében lehetőség volt nagyobb körben is tisztelegni személye és művészi nagysága előtt.

Az eseményen Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója szólt először a megjelentekhez, ő kiemelte, hogy a színház mindig is büszke volt kiemelkedő színészegyéniségeire, akik mély nyomot hagytak a kollégák és a közönség életében is. Dobos Ildikó, társulatuk örökös tagja is ilyen volt, akinek minden mondata fontos volt számukra, fogalmazott az igazgató.

A megemlékezésen a színház jelenlegi társulatából Módri Györgyi és Kőrösi Csaba egy közös zenei előadással emelték az esemény kulturális nívóját, majd Kellerné Egresi Zsuzsanna, igazgatóhelyettes, kreatív menedzser tartott beszédet, aki személyesen is nagyon szoros kapcsolatot ápolt a művésznővel.

Ő elmondta, Dobos Ildikónak egész életében fontosak voltak a vidéki színházak, számtalanszor kiállt mellettük, felszólalt az érdekükben, gondolatai, tettei pedig minden olyan színésznek segítettek, akik ilyen színházakban játszanak. Sőt, nem csak azok életében lépett fel támogatólag, akiket személyesen ismert, vagy már találkoztak, az online tér lehetőségeit kihasználva a teljes színésztársadalomnak segített.

Dobos Ildikó több budapesti és vidéki színházban is megfordult, valamint számos magyar filmben játszott, utoljára, 2016-ban mégis Veszprémben állt színpadra, idézte fel Kellerné Egresi Zsuzsanna örökös tagjuknak életét. Hozzátette, hogy a Latinovits-Bujtor Játékszínben Dobos Ildikó bérlet is létezik már, szombaton pedig éppen premiernap volt, ezzel még inkább hozzájárulva a megemlékezés lelkületéhez.

Az eseményen Nagy Károly atya, a színház lelki vezetője is elbúcsúztatta a művésznőt, végül pedig lejátszottak egy vele készült 1989-es interjút, megelevenítve a személyiségét, gondolatait a tisztelői előtt.

vehir.hu
Vámosi Patrik
további cikkek
Képek, gondolatok, kérdések a demenciáról Képek, gondolatok, kérdések a demenciáról A Kapaszkodó Mentálhigiénés Egyesület szerdán szakmai napot rendezett Veszprémben, a Petőfi Nézőpontban, „Képek, gondolatok, kérdések a demenciáról” címmel. Az esemény célja a demenciával kapcsolatos társadalmi tudatosság növelése, valamint a betegség mentálhigiénés megközelítéseinek és a családtagok számára nyújtott támogatás fontosságának hangsúlyozása volt.  2024. december 5. 11:27 A méltányos időskorról szól a Brémai muzsikosok színház A méltányos időskorról szól a Brémai muzsikosok Vasárnap mutatják be az új színházi évad első nagyszínpadi darabját a Veszprémi Petőfi Színházban, ráadásul a Brémai muzsikusokkal rögtön a gyerekeknek kedveznek. 2024. szeptember 25. 11:55 Kutyacsaholás a színházban állatvédelem Kutyacsaholás a színházban Van kutyabarát kávézó, étterem, könyvtár, hivatal, de egy színházban eddig meglepő lett volna négylábúakkal találkozni. A Veszprémi Petőfi Színház viszont most ebben is formabontó volt, ugyanis a VII. Lélektől Lélekig Fesztiváljának szombati napján az állatvédelemnek és a felelős állattartásnak is szentelt egy beszélgetést, így pedig a teátrum előcsarnokában az érdeklő közönség soraiban feltűnt több kutya is. 2024. április 21. 14:14 Az érzelmeket vették célkeresztbe a Veszprémi Petőfi Színháznál. Eltalálták. Petőfi Színház Az érzelmeket vették célkeresztbe a Veszprémi Petőfi Színháznál. Eltalálták. Pénteken délután hivatalosan az első napjával, valójában a nulladik nap után már a másodikkal vette kezdetét a Veszprémi Petőfi Színház Lélektől Lélekig Fesztiválja. Magyar kuriózumként a veszprémi teátrumnak ezúttal is sikerült a programjával a színházat tágabban értelmezni a színjátszásnál, olyan társadalmi üzenetek közvetítőjeként léptek fel, amelyek mindenkit érintenek, nemtől, kortól, vallástól, szociális helyzettől függetlenül. 2024. április 20. 9:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.