Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Győztesek között is első a Pannon Egyetem

2024. november 13. 12:10
A Pannon Egyetem átfogó sajtótájékoztatót tartott kedd délután, ahol több fontos bejelentés is elhangzott.

Az esemény részeként dr. Abonyi János, az egyetem rektora és Csillag Zsolt kancellár aláírták az együttműködési megállapodást a Veszprémi Tankerületi Központtal és a Veszprém Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálattal, amely a régió oktatási és szociális szolgáltatásainak erősítését célozza. Az eseményen szó esett továbbá a legújabb pályázati sikerekről, a Pannon Ösztöndíjról, valamint a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarával tervezett együttműködésről.

Együttműködés a gyakorlatban

Az együttműködési megállapodás célja a pedagógusjelöltek gyakorlati képzésének támogatása, melynek során a hallgatók olyan speciális módszertani és gyakorlati készségeket sajátíthatnak el, amelyekkel későbbi pályájuk során hatékonyan segíthetik a különböző nevelési igényű diákokat.

Dr. Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora beszédében hangsúlyozta, hogy az egyetem hallgatói számára elengedhetetlen a valós helyzetekkel való szembesülés, különösen a pedagógusképzésben. „A jövő pedagógusainak szüksége van arra, hogy a tanulmányaik során megismerjék a gyakorlati élet kihívásait és dilemmáit, hogy hatékonyan tudják támogatni a következő generáció fejlődését"  – emelte ki a rektor. Az egyetem számára ez az együttműködés nemcsak oktatási, hanem közösségi szempontból is kiemelkedő jelentőséggel bír.

Szauer IstvánSzauer István

Szauer István, a Veszprémi Tankerületi Központ igazgatója örömének adott hangot, hogy új lendületet adhatnak egy hagyományos együttműködésnek. „Az egyetemmel közösen abban segítünk a hallgatóknak, hogy még tanulmányaik során találkozzanak a valós élet kihívásaival, különösen azokkal a speciális nevelési igényű diákokkal” – mondta az igazgató. A Tankerületi Központ szakemberei az egyetemisták számára gyakorlatias, helyszíni tapasztalatokat biztosítanak, ezzel segítve a gyakorlati oktatást.

Csillag Zsolt, a Pannon Egyetem kancellárja beszédében hangsúlyozta, hogy a modern oktatásban különösen fontos az együttműködés. A különböző szintek – az alapfokú oktatástól egészen az egyetemi képzésig – szoros összekapcsolása és támogatása nélkülözhetetlen, ha a hallgatók piacképes és gyakorlatban is alkalmazható tudást szeretnének megszerezni.

„Az oktatási rendszer különálló részeit integrálni kell, hogy a hallgatók számára zökkenőmentes átmenetet biztosítsunk az iskolapadból a munka világába” – tette hozzá.

Az ünnepélyes aláírás után, a rektor és a kancellár fontos mérföldkövekről számoltak be az intézmény fejlődésében és jövőbeni terveiben. Az esemény fókuszában a nemzetközi rangsorokban elért eredmények, a regionális együttműködések és az egyetem jövőbeli céljai álltak.

Nemzetközi elismerések és kutatási infrastruktúra

Abonyi János kiemelte, hogy az intézmény sikeresen szerepel a rangos nemzetközi rangsorokban, a Times Higher Education 1200-as kategóriájában a legjobb 5%-ba tartozik, míg a mérnöki területeken a legjobb 550 között szerepel, ami az országban a harmadik legjobb helyezést jelenti. Az intézmény nemcsak a mérnöki tudományok, hanem a társadalomtudományok, gazdaságtudományok és informatika területén is kiváló eredményeket ért el. Emellett örömmel számolt be arról, hogy az egyetem víztechnológiai kutatólaboratóriumát nemrég kiváló kutatási infrastruktúrával ismerték el, ami tovább erősíti a Pannon Egyetem nemzetközi kutatási életben való szerepét.

Mobilitás és ösztöndíjak

A rektor hangsúlyozta a mobilitás fontosságát, és a Pannon Ösztöndíj keretében elnyert 200 millió forintos forrást, amely lehetőséget ad arra, hogy hallgatók és oktatók külföldi kutatásokban és tanulmányokban vegyenek részt. A nemzetközi kapcsolatok erősítése segíti az egyetemet abban, hogy a globalizált világban is versenyképes tudást kínáljon.

Az ESG szempontok integrálása az egyetemi stratégiába

A Pannon Egyetem az ESG (Environmental, Social, and Governance) elveit is kiemelt szerephez juttatja a jövőbeni tervei között. Az egyetem számára fontos, hogy fenntartható módon működjön, nemcsak környezeti, hanem társadalmi és kormányzati szempontból is. A rektor hangsúlyozta, hogy az intézmény kutatásai, mint például a víztechnológiai fejlesztések, és oktatási programjai mind hozzájárulnak a fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás előmozdításához. Az egyetem célja, hogy továbbra is vezető szerepet töltsön be ezen a területen, és hogy az ESG szempontok mentén végezze el minden tevékenységét.

A Pannon Egyetem társadalmi és gazdasági beágyazottsága

A Pannon Egyetem és a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara közötti együttműködés célja, hogy a helyi gazdaság fejlődését támogassa és erősítse a kis- és középvállalkozások szerepét. A pályakövetési adatok alapján az egyetem végzettjei magas kezdő fizetésekkel rendelkeznek, és gyorsan elhelyezkednek a munkaerőpiacon, ami tükrözi az egyetem képzésének relevanciáját és a munkáltatók által keresett szakképzettséget.

Dr. Abonyi János és Csillag ZsoltDr. Abonyi János és Csillag Zsolt

Jelentős növekedés a hallgatói létszámban

Csillag Zsolt a beiskolázás eredményeit ismertette, hangsúlyozva, hogy a Pannon Egyetemre jelentkezők száma az elmúlt három évben 60%-kal emelkedett. 2022 és 2023 között a jelentkezések és a felvettek létszáma is nőtt, míg az aktív hallgatók száma több mint 20%-kal bővült. Ezen növekedés alapja az intézmény átfogó kommunikációs stratégiájának és a karok aktív részvételének eredménye.

A sajtótájékoztatón elhangzottak alátámasztják, hogy a Pannon Egyetem nemcsak a helyi közösségben, hanem a nemzetközi oktatás és kutatás területén is meghatározó szereplővé vált. A jövőbeli célok között szerepel a további nemzetközi kapcsolatok építése, valamint az egyetem tudományos és gazdasági hatásának erősítése.

Balogh Dóra
Vámosi Patrik
további cikkek
Középpontban a környezeti nevelés Pannon Egyetem Középpontban a környezeti nevelés A Pannon Egyetemen 2022 óta fut a Tématerületi Kiválósági Program 2021 keretében a Nemzeti Kutatások alprogram, amely a környezettudatos életmóddal kapcsolatos társadalmi és nyelvi attitűdök vizsgálatát veszi górcső alá online szövegek és kérdőíves felmérések alapján. A projekt 2025 végéig tart. 2024. december 19. 18:19 Egyik közös projekt lezárult, másik elkezdődött a Pannon Egyetem és a MOL együttműködésével Pannon Egyetem Egyik közös projekt lezárult, másik elkezdődött a Pannon Egyetem és a MOL együttműködésével Lezárult egy fontos mérföldkő a Pannon Egyetem és a MOL együttműködésében, de ezzel egyidejűleg újabb közös projektbe vágtak bele. A körforgásos gazdaságra történő átállásban olyan eredményeket értek el, ami úttörő lehet a jövőben, közben pedig már elkezdődött a kémiai újrahasznosítási technológiák területén a kutatómunka, de vizsgálják a biológiai- és nem biológiai eredetű fenntartható üzemanyagok lehetőségét is Veszprémben. 2024. december 10. 14:56 Tartsuk meg az egyetemre bejutó fiatalokat az önkéntesség világában! önkéntesség Tartsuk meg az egyetemre bejutó fiatalokat az önkéntesség világában! A Pannon Egyetem és a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) közösen indította útjára a KÖZÖS.Veszprém elnevezésű projektet, hogy négy témakör alapján ösztönözze önkéntes tevékenységekre az egyetemi hallgatókat. 2024. december 8. 12:48 Fenntartható megoldások a mindennapokban: zöldenergia és innováció a Zöldenergia Fórumon Zöldenergia Fórum Fenntartható megoldások a mindennapokban: zöldenergia és innováció a Zöldenergia Fórumon A fenntarthatóság és a megújuló energiák alkalmazása kulcsszerepet játszanak a globális klímaváltozás elleni küzdelemben, különösen a helyi közösségek életében. Veszprém városában a Zöldenergia Fórumon nemcsak a fenntartható közlekedés, hanem a háztartások energiafelhasználásának csökkentése és a tudományos kutatások innovatív megoldásai is fókuszba kerültek. 2024. november 28. 18:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.