A vasárnapi találkozón a vendég Dunaújváros szerzett vezetést, majd hiába egyenlített a VESC Balogh Janka révén, a szünetben ismét a vendégeknél volt az előny.
Fogl Adrienn egalizált rögtön a második félidő elején, amire két góllal is válaszolni tudott a Fejér vármegyei alakulat, ez pedig végzetesnek bizonyult a hazaiak számára. Horváth Mercédesz révén még szépített a VESC, a végén azonban a vendégek örülhettek.
Női Futsal NB II. Nyugati csoport 3. forduló:
Veszprémi Egyetemi SC - Dunaújváros 3-4 (1-2)
Gólszerzők: Balogh (15. perc), Fogl (21.), Horváth (37.) ill. Szabó (8.), Juhász (16.), Váradi (29.), Vojnity (33.).
Értékelés:
Szücs Noémi: - Az első félidőben nem találtuk a játékunkat, kicsit kapkodtunk, csak a második játékrészre érkeztünk meg igazán a meccsbe. Megérdemeltük volna a döntetlent, de ma szerencsénk sem volt, hiszen sokszor a kapufát találtuk el. Köszönjük a szurkolást, örömteli, hogy ilyen sokan szorítottak értünk a helyszínen!