Azt is mondhatnánk, hogy a rendhagyó volt a focimeccs, amelynek 7:1-es végeredménye a fideszesek javára híven tükrözi a politikai erőviszonyokat, ám ha ezt mondanánk, akkor igen sportszerűtlenek lennénk, hiszen a valós erőviszonyok október 3-án, a szavazófülkékben dőlnek el.
A Stadion kispályás focitermének lelátója hézagos volt ugyan, de a hangulat fergeteges: ki dudával, ki sállal, felmatricázott pártlogókkal szurkolt a csapatának.
A meccs elején természetesen minden csapatkapitány optimista volt. Porga Gyula, a Fidesz polgármester-jelöltje közismerten nagy focirajongó. Az elvárása természetesen az elsöprő győzelem volt, de nem kevésbé közismert arról is, hogy igen körültekintő és óvatos politikus.
Porga Gyula
- Az ellenfelet soha nem szabad lebecsülni. Úgy készültünk, mint ahogyan a választásokra készülünk, vagyis kellő szerénységgel – vélekedett, hozzáfűzhetnénk mi is: kellő szerénységgel.
Gerstmár Ferenc
Gerstmár Ferenc, az LMP polgármester-jelöltje, csapatkapitány és egyben kapus hangsúlyozta, számára és a csapata számára a legfontosabb a fair play. Nem csatározni, hanem elsősorban „egy jót játszani jöttek”, ily módon megalapozván a sportszerű kampányt is.
Porga Gyula magabiztosan hárít
Igazi focistákat meghazudtoló módon kezelték a labdát a képviselők. Porga Gyula kiváló kapitányként koordinálta a csapatát és védett - kapusként is megállta helyét, jól védte a baloldalról érkező támadásokat. Ovádi Péter, a Fidesz csatára, briliánsan kezdte a játékot, neki köszönhetően már az ötödik percben gól született.
Ovádi Péter akcióban
Ezt már csak a megállíthatatlannak tűnő gólsorozat és szögletzápor követte: Mihalovics Péter (Fidesz) – aki állítása szerint focizni nem igazán tud (sőt nem is nagyon szeret) – három góllal segítette csapatát győzelemhez, olykor csókkal a közönségnek, öleléssel pedig a vezérszurkoló Némedi Lajosnak köszönte meg a bíztatásokat. Némedi Lajos egyébként olykor erélyes bekiabálással adott instrukciókat, vagy adott hangot véleményének.
Mihalovics Péter
Az LMP fáradhatatlanul küzdött, sportszerűen és lendületesen, végül a csapat 7:1-es vereséget szenvedett, de emiatt nem lankadt a jókedvük, örömmel nyugtázták, hogy "legalább" átnyújthatták az ellenfélnek a választási etikai kódexüket.
a győztes csapat
- Az eredmény másodlagos, de a választás már nem lesz az! – fogalmazott a csapatkapitány.
Mi választók (drukkerek) sajnáljuk, de a közös „fröccsözés” elmaradt. Csak találgathatjuk, hogy valójában miért.