Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. december 4. Barbara, Borbála
Veszprém
5°C
2024. december 4. Barbara, Borbála
Veszprém
5°C

Világjátékok: nyolcvan fős magyar csapattal számol a Nemzeti Versenysport Szövetség

tegnap 21:31 // Forrás: MTI
Nagyjából 80 fős versenyzői küldöttséggel számol a jövő év augusztusában sorra kerülő csengtui Világjátékokra a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ).

Mészáros János, az NVESZ elnöke a szervezet kedd esti gálaestjén elmondta, 20 sportágban számítanak magyar részvételre, 38 sportoló pedig már megszerezte az indulási jogot a kínai eseményre. A versenyzőket kísérő szakmai stáb létszámát ugyancsak 70-80 fősre becsülik.

Legutóbb Birminghamben 27 érmet szereztünk és ezzel a hatodik helyen zártunk az éremtáblázaton, ami minden idők legjobb magyar eredménye volt a Világjátékok történetében. Általában a 10-12. hely környékén szoktunk zárni az éremtáblázaton, ami a 130-140 résztvevő országot tekintve ugyancsak méltó és tisztességes eredmény

- emelte ki Mészáros János, aki emlékeztetett arra, hogy a Világjátékok története 1981-ben, az Egyesült Államokban kezdődött, csapatként pedig először 2005-ben vett rajta részt Magyarország. Az elnök hangsúlyozta, a Világjátékok a legfontosabb multisport esemény az olimpia műsorán nem szereplő sportágak szempontjából.

Mészáros János elmondta, együttműködést kötöttek a magyarországi kínai nagykövetséggel, amely segítséget nyújt abban, hogy a magyar sportolók a lehető legzökkenőmentesebben készülhessenek fel és vehessenek részt a csengtui Világjátékokon.

A rendezvényen részt vett Kung Tao, a Kínai Népköztársaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, aki emlékeztetett arra, hogy 2023-ban az Egyetemi Világjátékokat rendezte Csengtu, s azon az eseményen 113 magyar egyetemista vett részt.

Bízom benne, hogy jövőre a magyar csapat tagjai ismét lenyűgözik majd tudásukkal és a pályán mutatott teljesítményükkel a magyar, valamint a kínai sportszerető embereket

- jelentette ki a nagykövet. Hozzátette, Csengtuban a Világjátékok ideje alatt a résztvevőknek lehetőségük lesz "elmerülni a kínai kultúrában, valamint testközelből látni a kínai modernizációt".

Schmidt Gábor, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkárságának sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott, legutóbb, Birminghamben "magasra tették a lécet a magyarok".

Mi minden segítséget megadunk annak érdekében, hogy a további felkészülés eredményes legyen, és minden támogatás rendelkezésre áll arra, hogy a magyar csapat tagjai zökkenőmentesen eljussanak Csengtuba

- jelentette ki a helyettes államtitkár.

A Világjátékokra jövő augusztus 7-től 17-ig kerül sor.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.