Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Női futsal: Győzelem az évzárón!

2024. december 15. 20:11 // Forrás: VESC
A VESC női futsalcsapata az újabb győzelmének köszönhetően a tabella első helyére lépett, és innen várhatja a 2025-ös folytatást.

Nem indult jól az évzáró a Veszprémi Egyetemi Sport Club NB II-es női futsalosai számára. Az ELTE-BEAC egy védelmi megingást kihasználva már a 4. percben megszerezte a vezetést, de a bekapott gól nem fogta meg Szücs Noémi együttesét. Horváth Mercédesz nem sokkal később egyenlíteni tudott, majd egy újabb Horváth találat után már a VESC járt előrébb. A vendégek még fel sem ocsúdtak a bekapott gólok után, jött az újabb hazai támadás. Ezúttal Balogh Janka célzott pontosan, így 3 perc alatt háromszor volt eredményes a bakonyi együttes.

(archív fénykép)(archív fénykép)

Az első félidő újabb gólt már nem, de helyzeteket annál inkább tartogatott, majd a második játékrészben ott folytatták a felek, ahol az elsőben abbahagyták. Balogh Janka másodszor is feliratkozott a gólszerzők közé, majd jött a szépítés a fővárosiaktól. A veszprémiek azonban ezután sem vettek vissza, Horváth Mercédesz mesterhármasig jutott, amire már csak egyszer tudott válaszolni az ELTE, így 5-3-ra nyertek a házigazdák.

Női Futsal NB II. Nyugati csoport 4. forduló:
Veszprémi Egyetemi SC - ELTE-BEAC 5-3 (3-1)
Gólszerzők: Horváth M. (7. perc, 9., 28.), Balogh J. (10., 22.) ill. Bajtai (4.), Csikó (27.), Monoki (30.).

Edzői értékelés:

Szücs Noémi: - Arra készültünk, hogy letámadjuk az ellenfelet: ez jó döntésnek bizonyult. Lehetett volna nagyobb arányú is a győzelmünk, de ez így is egy szép siker. Gratulálok a lányoknak, szép lezárása ez az évnek!

vehir.hu
Szalai Csaba
Női futsal NB II Nyugati csoport, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. ASTRA HFC 4 4 0 0 20 3 17 12
2. ARANY BÁCSKA 4 3 0 1 15 9 6 9
3. VESZPRÉMI EGYETEMI SPORT CLUB 4 3 0 1 12 11 1 9
4. DUNAÚJVÁROS FC 4 2 1 1 10 10 0 7
5. MÁLTAI SE 4 1 1 2 13 15 -2 4
6. SSC BUDAPEST 4 1 1 2 13 15 -2 4
7. KELEN TALENTS 4 1 1 2 10 12 -2 4
8. KODOLÁNYI-FEKETEHEGY SE 4 1 1 2 9 11 -2 4
9. ELTE-BEAC 4 1 0 3 3 14 -11 3
10. CSEPEL FC 4 0 1 3 9 14 -5 1
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:55
Események
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Vendég
Csepel FC
Időpont
2025. október 24. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-3
részletek
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
ELTE-BEAC
Vendég
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Időpont
2025. november 2. 16:30
Helyszín
SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Arany Bácska
Vendég
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Időpont
2025. november 23. 15:00
Helyszín
Dr. Fenyvesi Máté Sportcsarnok Jánoshalma
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Vendég
Máltai SE
Időpont
2025. november 30. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Vendég
Kodolányi-Feketehegy SE
Időpont
2025. december 7. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Vendég
SSC Budapest
Időpont
2025. december 21. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Dunaújváros FC
Vendég
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Időpont
2026. január 17. 0:00
Helyszín
Dunaújvárosi Egyetem
Eredmény
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Vendég
Astra HFC
Időpont
2026. január 25. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Csepel FC
Vendég
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Időpont
2026. január 30. 16:00
Helyszín
Laurencz László Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Vendég
ELTE-BEAC
Időpont
2026. február 14. 0:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Kelen Talents
Vendég
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Időpont
2026. február 21. 0:00
Helyszín
Kelen SC Sporttelep
Eredmény
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Vendég
Arany Bácska
Időpont
2026. február 28. 0:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Máltai SE
Vendég
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Időpont
2026. március 7. 0:00
Helyszín
Treff Sportcsarnok (Érd)
Eredmény
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Kodolányi-Feketehegy SE
Vendég
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Időpont
2026. március 21. 0:00
Helyszín
Székesfehérvár, Köfém Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
SSC Budapest
Vendég
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Időpont
2026. március 27. 19:00
Helyszín
SINOSZ Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Vendég
Dunaújváros FC
Időpont
2026. április 11. 0:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női futsal NB I/B Nyugati csoport, 2025/26
Hazai
Astra HFC
Vendég
Veszprémi Egyetemi Sport Club
Időpont
2026. április 25. 0:00
Helyszín
Üllő Városi Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.