Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Környékbeli vállalkozók segítettek a koraszülött gyermekeknek

2024. december 16. 15:27
A környékbeli vállalkozó nők álltak az élére annak az adománygyűjtő akciónak, amivel a Bébi Koraszülött Mentő Alapítványt szeretnék segíteni új mentőautójuk beszerzésében. Az első felhívásra már közel ötvenen mozdultak meg és több mint négymillió forint össze is gyűlt.

Hétfőn délelőtt adta át jelképesen dr. Simon Attila, a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azt a 4 107 500 forintról szóló csekket a megyei kórház gyermekosztályán a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány részére, amit az iparkamara női vállalkozói klubja felhívására gyűjtöttek össze.

Az eseményen a kamara vármegyei elnöke elmondta: az idén nyáron megalakult új elnökség egyik fontos stratégiája, hogy közösségeket építsenek a vállalkozói szférán belül is. Így jött létre a női klubjuk, ami a térség női cégvezetőit tömöríti. Az adventi jótékonysági felhívás esetében is az ő ötletük volt, hogy a lehető legnemesebb célt, a kisgyermekek támogatását tűzzék a zászlajukra. Ezután pedig nem is volt kérdés, hogy a Bébi Koraszülött Mentő Alapítványnak fognak gyűjteni, hogy beszerezhessék a működésükhöz szükséges új mentőautót.

Az alapítvány részéről dr. Tenk Tamás hozzátette: Magyarországon egy mentőautó 12 évig működhet, utána kötelező lecserélni, a mostani jármű pedig másfél év múlva eléri ezt a kort. A bébi koraszülött mentést egyébként az országban kilenc szervezet végzi, ebből egy a fővárosban, nyolc pedig a vidéket fedi le. A veszprémi csapat a vármegyén kívül még Fejér és Somogy vármegyék egyes részein is felel ezért, évente pedig közel száz esetük van.

Tenk Tamás azt is elmondta: hazánkban körülbelül minden 11-12. gyermek koraszülött, ez az arány pedig már ötven éve nem változott, ami viszont bíztató, hogy csökkent a gyermekhalandóság, ezer koraszülésből csupán három végződik tragédiával.

Végül Simon Attila kiemelte: a mostani jótékony akciójukhoz negyvennégy környékbeli cég csatlakozott, de bíznak benne, hogy a több mint négymillió forintos adományuk mellett sikerült a figyelemfelhívó törekvésük is, jövőre pedig még többen csatlakoznak az alapítvány támogatóihoz, hiszen egy ilyen mentőautó ára 70 millió forint, további harmincból pedig a mentéshez szükséges eszközöket szereznék be.

vehir.hu
további cikkek
Bizonytalan világgazdaságban próbálnak helyt állni a veszprémi cégek – nem is sikertelenül Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Bizonytalan világgazdaságban próbálnak helyt állni a veszprémi cégek – nem is sikertelenül Ha egyetlen szóval kellene jellemezni a világgazdaság idei állapotát, az kétségtelenül a bizonytalanság lenne, a Veszprém vármegyei cégek teljesítményük alapján így még inkább elismerésre méltóak, hangzott el pénteken a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Business Eminence 2025 Veszprém vármegye üzleti kiválóságainak találkozóján a CODE-ban, ahol az is kiderült, hogy melyik az a gazdasági terület, ahol az egész országban a veszprémi cégek járnak az élen, megelőzve még a fővárost is. 2025. november 29. 2:04 Jendra és a Veszp-Jég Kft. együttműködése a jövő szakembereiért közélet Jendra és a Veszp-Jég Kft. együttműködése a jövő szakembereiért A Veszprém megyei szakképzés és a Vesz-Jég Kft. közös együttműködésben, a Szakképzés 4.0 program keretein belül vesz részt a fényező szakemberek elméleti és gyakorlati képzésében. A program célja, hogy a duális partnerek és vállalatok, oktatási intézmények és háttérszervezetek közösen dolgozzanak annak érdekében, hogy a képzés megfeleljen a munkaerőpiac aktuális igényeinek. 2025. november 25. 11:06 Ezt jelenti a veszprémi vállalkozásoknak a tizenegy pontos adócsökkentési csomag gazdaság Ezt jelenti a veszprémi vállalkozásoknak a tizenegy pontos adócsökkentési csomag A magyar kormány a napokban jelentette be azt a mintegy 80–90 milliárd forint értékű vállalkozói adócsökkentési csomagot, amely több ponton is könnyítést hozhat a kis- és középvállalkozások számára. A döntések helyi hatásairól dr. Simon Attilát, a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökét kérdeztük. 2025. november 20. 18:55

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.